Visszatekintve a korábbi Budapestre, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a város nagy fejlődésen ment át. Számos hely és nem hely létrejött. Ízlésünknek és társadalmi helyzetünknek megfelelően némelyiket szeretjük, másokat nem. Az eltelt idő alatt eljutottunk valahova, de érezzük, még korántsem vagyunk az út végén. Ma már olyan tempóban, kapcsolatrendszerben élünk, amely megnehezíti, hogy a korábban könnyen megfogalmazható különbségeket Budapest és a világ más helyei között észrevegyük és tudatosítsuk magunkban.
Politikusok és közéleti szereplők gyakran mondják ki a szót: világváros. Általában pozitív kontextusban alkalmazzák, és maga a fogalom büszkeséget sugároz. Vajon tényleg azzá vált Budapest? Részesei lettünk- e a világ nagy folyamatainak?
Az utóbbi években nagy vita bontakozott ki a globalizációról, az Európai Unió keleti bővítéséről, a gazdasági integrációról, a központ- periféria szerepéről, és az utolsó felzárkózási esélyekről. Ezek a viták nagyobb részt ideológiai alapon zajlanak. Ki minek hisz, aszerint foglal állást a kérdésben. Ha azonban Budapestre, a városra vonatkoztatjuk a világfejlődés menetének nagy kérdéseit – amely keret azért belátható és érzékelhető minden benne élő ember számára –, rögtön megtelnek konkrét tartalommal és értelemmel a pozitív és a negatív oldalaik.
A globális rendszer és városai
A globalizáció folyamata az egész XX. században zajlott. A gyorsabb és nagyobb hatótávolságú közlekedési eszközök tömeges használata, a rádió alkalmazása hozzásegítette az emberiséget, hogy teljesen behálózza a földgolyót. A két világháborút követően a ’70 és ’80-as évekre a nemzetközi kapcsolatrendszer átváltott a globális hálózatok rendszerévé. A két világrendszer szembenállásának eltűnése nyilvánvalóvá tette ezt a folyamatot. A globális infrastruktúra folyamatosan kialakuló intézményei megerősödtek és irányítják a világot. Értjük és használjuk a globális közlekedési rendszereket, a világidőt, az ipari és technológiai standardokat, a nemzetközi jogrendszert, a nemzetközi ügynökségek tevékenységét, a versenyszabványokat és a velük járó angol nyelvet.
A globalizáció folyamata egy hálószerű térben zajlik, amelynek szereplői a városok és a bennük tevékenykedő nagyvállalatok, és kevésbé a vertikálisabb elrendezésű országos és állami szervezetek. A globalizáció húzó ágazatai az autógyártás, a gyógyszeripar, a finom mechanikai gépgyártás és az informatika. Az általuk működtetett és generált vegyesvállalati csoportokat, munkaerőpiacot, licencrendszereket, menedzsmentszervezést, képzési formákat és termelési leosztásokat nehéz követni és segítségükkel gazdasági prognózisokat felállítani.
Napjainkban 40 000 transznacionális vállalatnak 300 000 vállalkozása van 130 városban. A világ termelésének 30 százalékát, a világ kereskedelmének 60 százalékát tartják kezükben. A nagyvárosok önmagukban jelentenek vonzerőt a tőke és a pénz számára. Olyan gazdasági potenciált formálhatnak, amely túlmegy a saját országuk lehetőségein. A stratégiailag kulcsfontosságú városokat a globális tőke „alappontként” használja a termelésben, és hatékonyan tudja használni a hozzá kapcsolódó pénz-, munkaerő- és hitelpiacok tekintetében is. Ez a tény rendezőelv a városok gazdasági, hatalmi és térbeli hierarchiájában.
A legáltalánosabb szempontok a népesség száma, a bennük működő intézmények száma és fontossága, a multinacionális cégek székhelyei, közlekedési kapcsolatok. Ezen általános szempontok alapján az alábbi sorrend és kategóriarendszer állítható fel.
Globális városok: New York, London, Tokió.
Világvárosok, I.: Párizs, Rotterdam, Zürich, Frankfurt, Los Angeles, Chicago.
Világvárosok, II.: Brüsszel, Milánó, Bécs, Madrid, Torontó, Miami, San Francisco, Sao Paulo.
Világvárosok, III.: Johannesburg, Caracas, Mexico City, Hongkong, Taipei, Bangkok. (Friedmann, 1995.)
A globális és a világvárosok I és II csoportja együtt 1 milliárd embert jelent. Elég egyértelmű, hogy Magyarország fővárosa nem lehet tényező ebben a globális rendszerben. Gazdasági és társadalmi szempontok alapján nem nevezhető világvárosnak. Sem nemzetközi szerepe, sem gazdasági potenciálja nem teheti azzá.
Budapest Európában
A világvárosok listájából kiderül azonban, hogy a legtöbb európai város sem érdemli meg a tisztán gazdasági és infrastrukturális alapokon kiosztott jelzőket. Az európai városokat ugyanis szociális-gazdasági és nemzetközi kapcsolataik alapján nehezebb vizsgálni, mint amerikai vagy harmadik világbeli társaikat. Míg utóbbiak szinte a földből nőttek ki gyors fejlődés eredményeként, addig Európában a stabil városhálózat évszázados fejlődés eredménye. Inkább egymással való kapcsolatukban és régióikkal való viszonyban értelmezhetőek az öreg kontinens városai. A szakirodalom nemzetközi városoknak hívja őket. Jellemzőik az alábbiak:
– nyitott elhelyezkedés,
– számos nemzetközi szervezet és intézmény székel benne,
– elkötelezett a gazdasági cserekapcsolatokban,
– más városokkal sokszálú közlekedési és telekommunikációs kapcsolat köti össze,
– kiterjedtek külföldi kulturális és társadalmi kapcsolatai,
– rendszeres nemzetközi programokban vesz részt,
– lakossága soknemzetiségű,
– önkormányzata önálló diplomáciai tevékenységet fejt ki,
– médiája eljut külföldre és van közönsége,
– vállalatai és gazdasága jelen van külföldön.
A felsorolt szempontok Budapestre is érvényesek. A két utolsó pont ugyan vitatható, de megszorításokkal ezek is érvényesek. Budapest fejlődése lényegében nem különbözik a nyugati városok által bejárt úttól. Amiben eltérést mutat, az a megkésett és következetlen urbanizáció eredménye, párosulva az államszocializmus sajátosságaival.
Budapest ezen sajátosságai nem olyan mértékűek, hogy megakadályozzák számára a sikeres és erőteljes európai integrációt, de lassítani mindenképpen fogják és sajátossá teszik az új gazdasági struktúráját és társadalmát. A fenti tények és folyamatok ismeretében a várospolitika számára a nagy kérdés a következő: Mivel Budapest az integrált európai városrendszer szélén helyezkedik el és tervezhető időn belül leküzdi kulturális elmaradottságát, sikerül-e tíz éven belül enyhíteni gazdaságilag függő helyzetét a nyugat-európai nagy centrumoktól?
A gazdasági és kulturális gyarapodás üdvözítő hatása ugyanis sokkal jobban érezhető a nagy nyugati városokkal szoros gazdasági, társadalmi kapcsolatban működő más (kisebb) centrumokban, mint a centrumok vonzáskörzetében. A lényeges különbség a függőség vagy a partnerség nem összemosható fogalmaiból fakad. Vagyis Budapest képes-e egyik pontjává válni annak a fejlett és prosperáló városhálónak, amely tőlünk nyugatra terül el, vagy csak annak egyik perifériája (leosztóhelye) marad. Konkrétan megnevezve Milánónak, Bécsnek és Berlinnek.
Budapest a régió központja?
A rendszerváltás első éveiben sokszor lehetett olvasni, hogy „kijár” Budapestnek a régiós vezető szerep. Ha az eltelt idő alatt megvalósult tőkebefektetéseket nézzük, a város sikeres. A külföldi működő tőke 60 százaléka Budapestre jött. Ez az összes keleteurópai befektetett tőke 30 százaléka. Nem vitatható el a várostól az sem, hogy tranzitszerepet kapott és tölt be a mai napig Kelet- és Nyugat-Európa között. A legnagyobb feldolgozóipari vállalatok székhelyei Budapesten vannak, ebben a vonatkozásban a régiós központi szerep valósnak látszik. Folyamatosan mérhető komolyabb törekvés a többi kelet-európai – akár a volt KGSTkapcsolatok felélénkítésével – piac irányítására. Ebben a folyamatban még magyar vállalatok is részt vesznek (gyógyszeripar, kőolaj-feldolgozás, gépgyártás). Nem hiányoznak Budapestről a nagy nemzetközi pénzintézetek, biztosítók sem, és a kereskedelemben a város szerepe regionális szinten amúgy is erősnek mondható. Egy régiós vezető szerep viszont a gazdasági szervezetek kiterjedt regionális méretű hálózatának összefogását és működtetését jelenti, amelyhez jelentős tőkeerőre, felhalmozásra, illetve a sokszereplős tevékenységben jelentős fúziókra lenne szükség. Erre a magyar gazdaság nem képes.
Jó példa erre a pénzügyi szektor, hiszen a ’90-es években többször is megfogalmazódtak igények a vezető szerepre. Budapesten ugyan jelentős és magas szintű a nemzetközi pénzvilág és a bankszektor jelenléte, de öszszevetve a fejlett régiókban működő tőkével és pénzügyi infrastruktúrával, mégsem mondható erősnek. A teljes magyar bankrendszer eszközállománya nem éri el egy közepes méretű nyugati bankét. A régióban a cseh bankrendszer is megelőzi a magyart. A pénzpiacok globálisan koncentrálódnak, kis gazdasági háttérrel lehetetlen pénzügyi központtá válni. A jelenlegi hídfő-, elosztó-, és tranzitszerep nem tévesztendő össze egy regionális központ erejével és feladataival, amely részleges vagy teljes hatalmú irányítást jelent.
De a térképre tekintve sem állna össze egy régiós vezető szerep. Túl sok a környéken a Budapestnél ugyan gyengébb, de hasonló kvalitású város. Inkább hálózatban lehet őket elképzelni, mint alá- és fölérendeltségi viszonyban.
