De miért vágják a krupié fejéhez a hamutálat?

Több ezer szobás luxusszállodákból lehet közvetlenül lebattyogni a kaszinóba, akár több százezer dollárral, euróval a reklámszatyrokban. A világ legnagyobb szerencse- gyárában, Makaóban jártunk néhány napig, abban a városban, ahol élelmet elég nehezen, gyémántot vagy méregdrága órát azonban minden utcasarkon lehet venni.

Las Vegas immár a múlt: amikor a világ kaszinófővárosáról beszélünk, Makaóra kell gondolnunk, mert a nagy pénzek ezen az ázsiai félszigeten kerülnek a játékasztalokra. A budapesti Kőbányához hasonló méretű területen hatszázezer ember él, és évente harmincegymillió látogató megy oda. A többség azért, hogy kipróbálja a szerencséjét a harminckilenc működő óriáskaszinó valamelyikében.

KÉSIK A KIVITELEZŐ? HORRORKÖTBÉRT FIZET

Az egykori portugál gyarmat (ma Kínához tartozó autonóm terület) gőzerővel fejleszt: hat újabb komplexum épül. Az egyikben egy hazánkfia is dolgozik, aki elmondta: 12400-an serénykednek azon, hogy az ezerhatszáz szobával és több tízezer négyzetméternyi területtel működő pénzgyár mihamarabb beindulhasson. Viszont csúszik a projekt: a március végére tervezett átadást biztost nem tudják tartani, ezért a kivitelező naponta egymillió-hétszázötvenezer dolláros kötbért fizet majd előreláthatóan három hónapig! Nem kell érte aggódnunk, neki is így megéri az új beruházás…

MEGABEUHÁZÁS, SZUPERSZTÁROKKAL

A kaszinók sokáig egyetlen család birtokában voltak, de a helyi kormány 2002- ben megszüntette a monopolhelyzetet, és mára már hat – zömében amerikai – kaszinóüzemeltető cég rendelkezik az álomkoncesszióval.

Az elmúlt években egyre-másra adták át a nagyobbnál nagyobb épületeket (a kaszinók mellett saját tulajdonban élvő szállodák, éttermek, szórakoztató központok épülnek), ezek zöme a tengertől elhódított, feltöltött, Cotai Stripnek nevezett területen létesült. Hogy az arányokat érzékeljük: az októberben megnyitott legújabb luxuskaszinó- komplexum, a Studio City összesen 3,2 milliárd dollárba került, az avatáson ott volt Leonardo DiCaprio, Robert De Niro és Martin Scorsese is. A kaszinó fölé magasodó tornyokban 1600 szállodaszoba és 600 lakosztály kapott helyet, és a két hotelhoz a világ egyetlen, 8-as alakú óriáskereke csatlakozik. A tizenkét kabin mindegyike tíz-tíz utast képes felvinni 130 méter magasba a negyedórás út alatt.

A MAKAÓI POLGÁRNAK IS JUT A SZERENCSEBIZNISZBŐL

A recept egyszerű: mivel Kínában illegális a szerencsejáték, a szenvedélyes szerencsevadászok ide, Makaóra jönnek kockára tenni a pénzüket. Sok készpénzt nem hozhatnak magukkal át a határon, de erre is van megoldás: fél- vagy illegális bankárok feltérképezik az ideérkezők otthoni hátterét, és Makaóban készpénzkölcsönt adnak nekik, amit otthon kell megadniuk akkor, ha a kaszinókban nem volt szerencséjük.

Érdekesség, hogy kizárólag hongkongi dollárban lehet játszani – ezt nagyjából egy az egyben váltják a makaói dollárral, vagyis a patacával. A felmérések szerint naponta átlag 3200 amerikai dollárt, vagyis 920 ezer forintot költenek a turisták a városban. Nem csoda, hogy a kaszinóbevételek után járó adóból idén minden egyes makaói állampolgár kilencezer patacát (ez 324 000 forintot jelent) kapott az államtól, mellé pedig ugyanennyit befizettek a nyugdíjalapjába, és elengedték a hétszázalékos jövedelemadó felét is.

NEMCSAK A GAZDAGOK JÁTÉKFÜGGŐK

Ha azt gondolnánk, hogy a nagy tételben játszás kevesek kiváltsága, nagyot tévedünk. A szállodámban is működött kaszinó, és ha nem láttam volna a saját szememmel, alig hinném: a liftben mellettem állt egy alacsony ember a szobában talált frotírpapucsban, nem különösebben divatos rövidnadrágban és egy viseltes pólóban, és a kezében lévő reklámszatyorban volt néhány kilónyi kétszázeurós. Játszani ment – minden kaszinóban van pénzváltó, és az euróbankjegyet azért szeretik, mert kis helyen lehet nagy értéket tárolni.

ŐRJÖNGŐ NYERTESEK ÉS VESZTESEK, ÖNGYILKOSJELÖLTEK ÉS ÖNMAGUKAT KITILTÓK

A kínai szerencsejátékosok egyébként nagyon hangosak: ha már nyerés közelébe kerülnek, elkezdenek sikítozni és ordibálni, ha pedig bejön a tipp, kitör az eksztázis. (Hasonló, ám ellentétes előjelű érzelmek játszódnak le vereség esetén.)

A krupiék nagy örömére pár hónapja betiltották a dohányzást a játéktermekben, így drasztikusan lecsökkent a munkabalesetek száma: a vesztésben lévő és ezért igencsak dühös játékosok ugyanis rendszeresen hozzávágták a hamutartókat a krupiék fejéhez...

És még egy dolog, amiről általában hallgat a makaói sajtó: minden héten van legalább egy-két öngyilkos, aki azért vet véget az életének a városban, mert mindenét eljátszotta. A szerencsejáték-függők egy része ezért saját kitiltását kéri a játéktermekből, és hiába mennek máshova, a sok kamerával és bikaerős szoftverekkel felszerelt megfigyelőrendszerek az egyesített adatbázisnak köszönhetően az új helyen is már azelőtt kiszűrik őket, mielőtt megtennék tétjeiket. Ilyenkor hiába kapálóznak, hogy meggondolták magukat, az érvényben lévő tiltás értelmében kidobják őket a játékteremből – az önkéntes korlátozást ugyanis csak a rendőrségen, többnapos várakozás után lehet feloldatni, hogy az illetőnek legyen ideje lehiggadni.

NEM ÉPPEN TURISTAPARADICSOM

Egyébként turistaként Makaóban tartózkodni nem olcsó mulatság, a várost nem a kispénzű látogatóknak találták ki. Tavaly betiltották az élelmiszerek utcai árusítását, így gyakorlatilag csak vendéglőkben lehet étkezni: egy főétel ötezer forinttól indul. Élelmiszerüzletet alig, luxusboltot viszont rengeteget találni. Egy Makaóban lakó magyar üzletember mesélte, hogy a cége által havi háromezer euróért bérelt lakásának ötszáz méteres körzetében egy joghurtot nem tud vásárolni, de gyémántot, aranyborítású okostelefont vagy vagyonokba kerülő designruhákat bármikor.

Ezt magam is megtapasztalhattam: éjjel fél háromkor, hazafelé tartva sehol nem találtunk nyitva lévő kisboltot, ahol vizet lehetett volna venni, viszont cserébe nyugodtan vásárolhattunk volna Phatek Philippe karórát: átszámítva negyvenmillió forintért. A dolog valahol érthető: a kaszinóból kijövő nyerteseknek adnak lehetőséget arra, hogy gyorsan elköltsék a pénzüket.

AKI NYER, AZ AZONNAL KÖLT IS

Az is meglepő, hogy a legújabb, közel háromszázezer forintba kerülő Iphone 6-os telefonokból annyit adtak el a kisboltokban naponta, hogy estére hegyekben álltak az üres dobozok az utcán: az új tulajdonosoknak nem volt szükségük a csomagolásra, azonnal használatba vették a készüléket…

Az biztos, hogy elképesztő pénzek forognak itt: a makaói kaszinóipar bevétele már régen meghaladta a Las Vegas-it. Ennek köszönhetően a társaságok minden megtesznek, hogy a játékosok környezete se legyen szegény szagú: akad olyan kaszinó, ahol a vendégek szó szerint aranytömbökön lépkedhetnek, hiszen összesen 23 kilónyi aranyrudat építettek be. Máson sem spórolnak: csak a Galaxynál az élő virágra költött havi büdzsé kétmillió pataca havonta – ez hetvenkétmillió forintot jelent!

Talán nem véletlen, hogy a világ tíz legjobban menő kaszinójából nyolc (!) Makaóban található. A világ legnagyobbja, a Galaxy Macau tavaly 5,85 milliárd amerikai dolláros tiszta játékbevételt ért el. Az összes makaói játékterem bevételét december elsejéig 26,6 milliárd dollárra becsülték, ez az jelenti, hogy 2015-ben rosszul ment az üzlet: a megelőző évben harmincöt százalékkal többet hozott a szerencsegépezet.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.