Ahogy el­hagy­tuk az in­ter­jú hely­szí­nét, ír­juk le el­ső be­nyo­má­sa­in­kat. A leg­fon­to­sabb, hogy fel­is­mer­jük, mi­lyen hi­bá­kat vé­tet­tünk a be­szél­ge­tés alat­t, azért, hogy ezt a jö­vő­ben ke­rül­jük el.

Em­lé­kez­te­tő le­vél

Az in­ter­jú után, le­he­tő­leg 24 órán be­lül küldjünk emlékez­te­tő le­ve­let az in­ter­jú­ké­szí­tő sze­mély ré­szé­re. E le­vél egy­részt meg­erő­sí­ti el­kö­te­le­zett­sé­gün­ket, mo­ti­vált­sá­gun­kat, más­részt új­ból a fel­vé­te­liz­te­tő em­lé­ke­ze­té­be vé­si a be­szél­ge­tést. Amen­­nyi­ben egy hé­ten be­lül nem ka­punk vis­­sza­jel­zést, te­le­fo­non ér­dek­lőd­jünk. Ne csüg­ged­jünk, ha nem ka­punk azon­na­li vá­laszt a mun­ka­adónk­tól, hi­szen a leg­több cég sok em­bert hall­gat meg egy-­e­gy fel­vé­te­li be­szél­ge­tés so­rán. Hasz­nál­juk ki a vá­ra­ko­zá­si időt ar­ra, hogy más cé­gek­kel is kap­cso­lat­ba ke­rül­jünk, és részt ve­gyünk to­váb­bi ál­lás­in­ter­jú­kon.

Az ál­lás el­fo­ga­dá­sa előtt

Mi­e­lőtt ar­ról dön­tünk, el­fo­gad­juk-e az adott ál­lást, fon­tos né­hány kér­dés­re vá­laszt kap­nunk. El­sőd­le­ges do­log tisz­táz­ni – ma­gunk­kal –, hogy az ál­lás va­ló­ban meg­fe­lel-e kar­ri­ert­er­veinkek. Gon­dol­juk át, mi­lyen elő­nyök­kel jár szá­munk­ra a mun­ka: szak­mai ki­hí­vás­sal, továbbfe­jlődé­si le­he­tő­ség­gel, vagy leg­alább 30 szá­za­lé­kos jö­ve­de­lem­nö­ve­ke­dés­sel. (Ter­mé­sze­te­sen ezek egyi­ke sem le­het szem­pont az el­ső mun­ka­hely­nél.) Ne vár­juk el, hogy mind­há­rom szem­pont ked­ve­ző­en vál­to­zik, de leg­alább az egyik­nek tel­je­sül­nie kell.

Vég­ső dön­té­sünk­höz szük­ség van az aláb­bi in­for­má­ci­ók­ra: kez­dés idő­pont­ja, po­zí­ci­ó­val já­ró fe­le­lős­ség, jö­ve­de­lem (bér, ju­tal­mak), to­vább­kép­zé­si le­he­tő­sé­gek, üz­le­ti utak, elő­re­lé­pé­si le­he­tő­sé­gek. Ál­ta­lá­ban eze­ket a kér­dé­se­ket már érin­tet­tük az in­ter­jú so­rán, de az „igen” ki­mon­dá­sa előtt pon­to­san tisz­táz­nunk kell min­dent! Fon­tos, hogy meg­is­mer­jük a mun­ka­kö­rül­mé­nye­ket. Mér­jük fel a mun­ka­hely sa­já­tos­sá­ga­it: a bel­ső kör­nye­ze­tet, a sze­pa­rált­sá­got, tá­gas­sá­got, zaj­szin­tet, vi­lá­gí­tást. Lé­nye­ges szem­pont a mun­ka­he­lyi han­gu­lat (jó, ha né­hány mun­ka­társ­sal sze­mé­lye­sen is tu­dunk be­szél­ni).

A fi­ze­tés sok­szor a mun­ka el­fo­ga­dá­sá­nak leg­fon­to­sabb kri­té­ri­u­ma. Még­se fo­gad­juk el az ál­lást, ha ön­ma­gá­ban nem lel­ke­sít ben­nün­ket, hogy kez­dő fi­ze­té­sünk va­la­mi­vel ma­ga­sabb a je­len­le­gi ker­estünknél. Sok­kal fon­to­sabb, hogy olyan mun­kát ta­lál­junk, amit él­ve­zünk is. Tisz­táz­zuk ma­gunk­ban: az adott po­zí­ció egy­ben kar­ri­ert és hos­­szú tá­vú anya­gi le­he­tő­sé­ge­ket is je­lent?

Jö­ve­de­lem­al­ku

So­ha ne pró­bál­junk az­előtt tár­gyal­ni a fi­ze­tés­ről és jut­ta­tá­sok­ról, hogy aján­la­tot kap­nánk. Cél­sze­rű ki­vár­ni, amíg szin­te bi­zo­nyos­ra ve­he­tő, hogy min­ket vá­lasz­ta­nak, és ez a cég szá­má­ra va­ló­szí­nű­leg meg­ér akár egy kis több­let­ki­adást. Ilyen­kor már úgy­sem von­ják vissza az ál­lás­aján­la­tot, csak azért, mert egy ki­csit töb­bet ké­rünk.

Az al­ku­do­zás előtt ké­szít­sünk ott­hon egy ún. mi­ni­mum­jö­ve­de­lem-ter­vet, amely min­den ál­lás­aján­lat ese­tén mi­ni­má­lis ér­ték­mér­ce­ként szol­gál. Ér­dek­lőd­jünk to­váb­bá a mun­kál­ta­tó­nál az alat­tunk, il­let­ve fe­let­tünk ál­lók jö­ve­del­mé­ről, il­let­ve más cé­gek­nél a ha­son­ló po­zí­ci­ók­ban dol­go­zók fi­ze­té­sé­ről. Ál­ta­lá­ban a je­len­le­gi net­tó jö­ve­del­met leg­alább 25-35 szá­za­lék­kal meg­ha­la­dó összeg te­kint­he­tő az el­várt jö­ve­de­lem re­á­lis kö­zép­ér­ték­ének.

Ha ne­künk sze­ge­zik a kér­dést az ál­ta­lunk el­kép­zelt jö­ve­de­lem­ről, ne mond­junk konk­rét ös­­sze­get. Pró­bál­junk in­kább va­la­mi ilyes­mit: „Képeségeim és a po­zí­ci­ó­nak meg­fe­le­lő jö­ve­del­met várok.” Vagy kér­jük meg a cég kép­vi­se­lő­jét, hogy ő mond­jon va­la­mi­lyen ös­­sze­get. Ha úgy érez­zük, hogy még­is mu­száj meg­ne­vez­nünk egy konk­rét össze­get, le­he­tő­leg mond­junk „tól-ig” sá­vot.

Ha a mun­kál­ta­tó azt mond­ja, „a mi el­kép­ze­lé­sünk úgy 150-180 ezer fo­rint kö­rül mo­zog”, pró­bál­junk be­le­ka­pasz­kod­ni a fel­ső ha­tár­ba, és mond­juk azt: „Ez nem áll mes­­sze az el­kép­ze­lé­sem­től, én is úgy 180-200 ezer fo­rint kö­rü­li ös­­szeg­re gon­do­ltam.” Va­ló­szí­nű­leg a fen­ti eset­ben 170-190 ezer fo­rint kö­rü­li ös­­szeg­ben ál­la­pod­nak majd meg. Ne fe­lejt­sük el a fi­ze­té­sün­kön kí­vül meg­ál­la­pod­ni az egyéb jut­ta­tá­sok­ban is (ét­ke­zés-, uta­zá­si költ­ség­té­rí­tés, ben­zin-hoz­zá­já­ru­lás, cég­au­tó, mo­bil­te­le­fon, ta­nul­má­nyi tá­mo­ga­tás, tré­nin­gek, ju­ta­lom, ju­ta­lék, pré­mi­um stb.), hi­szen ezek alap­ve­tő fon­tos­sá­gú al­ku­tár­gyak.