Kis szerencsével szűk egy óra alatt oda lehet érni Budapestről Varsóba a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT járatával. A zökkenőmentes repülőút után rögtön a LOT központjába, a LOT történetét bemutató múzeumba hajtott tízfős csapatunk. A lengyel légitársaság Európában a harmadik, a világon a hatodik legrégibb, még működő légitársaság – a kétszobányi bemutatóteremben számos fénykép, plakát, a stewardessek és pilóták egykori és mai egyenruhái, a repülőgépmakettek adnak ízelítőt a LOT gazdag történelméből. Olyan érdekességeket is láthatunk, mint egy II. János Pál pápa számára kiállított jegy, ugyanis hiába utazott a pápa különjáraton, hiába terítettek az útján csak az ő számára rendelt porcelán étkészlettel, neki is ki kellett állítani a repülőjegyet.

Vissza a lovagkorba

Egy gyors ebéd után indulunk is a reptérre, Gdańskba repülünk tovább. Miután helyet foglalunk a gépen, kiderül, hogy egy lengyel nemzeti hőssel, volt lengyel államfővel, a Nobel-békedíjassal, a Szolidaritás-mozgalom alapítójával, Lech Wałęsával utazunk együtt – akiről egyébként a frissen bővített, megszépített gdański reptér kapta a nevét. Gdańskból, Lengyelország hatodik legnagyobb városából nem sokat látunk. Egyrészt mert esik az eső, másrészt mert tovább kell mennünk a négyórányi autóútra lévő szállásunkra. Kisbuszunk a városban történő araszolás után megindul a végtelennek tűnő síkságon, előbb a Pomerániai, majd kirándulásunk fő helyszíne, a Varmia- Mazúriai vajdaság területén. Miután eláll az eső és kisüt a nap, nem győzünk gyönyörködni a tájban: erdők és mezők váltogatják egymást, néha egyegy folyó, csatorna vagy tó is felbukkan.

Varmia-Mazúria ritkán lakott terület, a népsűrűsége mindössze 59 fő/km2, így aztán városok, falvak nem nagyon zavarják meg a nézelődést. A vajdaság fővárosa a 176 ezer lakosú Olsztyn, ahol a Bem tábornok tér és az 1956-os forradalomról elnevezett híd őrzi a magyar és a lengyel nép jó kapcsolatának régi emlékét. Mai úti célunk Ryn, egy apró falu, ahol az esti szállásunk található a keresztes lovagok egykori várában, a most szállodaként működő Hotel Zamekban. A lovagok a keresztes háborúk után érkeztek Mazúria területére – előbb Magyarországon akartak letelepedni, de II. András nem engedte meg nekik, ezért továbbmentek, és meg sem álltak a Balti-tengerig. Ott aztán várakat építettek, és egészen a XVI. századig, a rend feloszlatásáig meghatározó szerepet játszottak a terület történetében. A Hotel Zamek tulajdonosai igyekeztek megőrizni a vár hangulatát. A bútorok, a belső kialakítás, a szőnyegek, kardok, pajzsok a falon, a belső udvarból kialakított nagyterem, ahol zenés vacsorákat tartanak, amikor a vendégek is beöltözhetnek középkori ruhába; mind-mind a középkor letűnt világát idézik. Már csak ráadás az első emeleten kialakított hangulatos, boltíves fürdő és a vár alatt elterülő tó. A Mazuri-tavak vidéke nemhiába kapta a nevét – rengeteg kisebb-nagyobb tó van, talán csak Finnország vetekedhetne vele.

Erődök és kikötők

Képzeljenek el egy tavat, amelyet közvetlen közelről erdők vesznek körül, kisebb, mint a Balaton, Lengyelországban van, mégis, a parton található bazári hangulat, a vurstli és a tavon úszó vitorlások határozottan emlékeztetnek Siófokra vagy Fonyódra. Második napunk első állomása Giżycko, egy 30 ezer lakosú város a Niegocin-tó partján. A városközpontot nemrég felújították, bár most is folynak építkezések: a második világháború során elpusztult régi házakat újjáépítik. Nem giccsesen, nem túlzón, csak annyira, hogy visszahozzák a középkori kikötőváros hangulatát. Hajózni készülünk, ezért átsétálunk az impozáns vasúti felüljárón. Az idő kegyes hozzánk, néhány felhőtől eltekintve ragyogóan süt a nap, a szél megfelelő a vitorlázáshoz.

A menetrend szerint járó sétahajón csak mi vagyunk, a jelek szerint a fél tízes indulás túl korai a turistáknak. Az egyórás hajóút után útba ejtjük a kilátóként működő víztornyot, majd a Giżycko mellett álló Boyen-erődbe megyünk. A kulturális programok, koncertek, kiállítások helyszíneként is szolgáló egykori katonai létesítményt Hermann von Boyen építtette a XIX. század közepén. Ez volt az első erőd a térségben, ám nem az utolsó. Adolf Hitler számos bunkert építtetett a Mazuritavaknál, hiszen a sűrű erdők és mocsarak ideális búvóhelyet biztosítottak. Giżyckótól nem messze található a Farkasverem is, ahol a főhadiszállása volt, és ahol Stauffenberg gróf sikertelen merényletet követett el ellene. A Boyen-erőd nagyon jó állapotban maradt meg, és folyamatosan restaurálják, ottjártunkkor például varsói műegyetemisták tisztították a téglákat. Az erődben akár két évig is elélhettek a katonák, ha volt elég élelmiszerük és muníciójuk, vészhelyzet esetén pedig 9000 katonát is el tudtak volna szállásolni.

A kellemesen fárasztó erődbeli túra után Mikołajki kikötőjének egyik éttermében ebédelünk. A teraszon ülve fogyasztjuk a savanykás ízű, hagyományos lengyel levesből, a żurekből és sült halból álló ebédünket. Ezután félórás autózás következik Krutyńba, ahol csónakázni fogunk az apró falu kristálytiszta vizű folyócskáján. A víz alig egyméteres a legmélyebb pontján, csónakázás közben semmi mást nem hallunk, mint a vízimadarak csicsergését, a nád susogását, miközben nézzük a vízben úszó halakat, vadkacsákat és a homokos aljzaton terpeszkedő kagylókat. Az elképesztően megnyugtató, egyórás csónakázás végén érezzük, hogy ebből ez kevés volt. De menni kell tovább: vár minket a bazilika Święta Lipkában. A jezsuita kolostor mellett épült barokk bazilika arról híres, hogy miközben játszanak az orgonán, a hangszeren lévő szobrok és csengők mozognak és zenélnek. A XXI. századi ember számára a látvány kicsit szürreálisnak hat, talán giccsesnek is, de nem érdemes kihagyni. Szállásunk a galini kastélyban (Palac Galiny) van, amely egy vidéki udvarház lovakkal, kecskékkel, rengeteg zöld területtel. Nagyon rusztikus és otthonos, a hangulatos kandallóval felszerelt étteremben felszolgált négy fogásból álló vacsoránk pedig egyszerűen tökéletes. Többen is egybehangzón állítjuk, hogy sosem ettünk még olyan finom zöldborsókrémlevest és csokoládés brownie-t, mint ott.

Hajóval a füvön

A harmadik napot Lidzbark Warmińskiban, a Hotel Krasickiban kezdjük: ez a szálloda egykor szintén vár volt, tulajdonosa ugyanaz, aki a ryni kastélyé. Ebben a hotelben is törekedtek a középkori örökség megtartására, ráadásul számos aprósággal emlékeztetnek arra, hogy éveken keresztül Kopernikusz is ezen a környéken dolgozott: a szőnyegeken a csillagász felnagyított arcképe díszeleg, az óratoronyban pedig egy aprócska obszervatórium is helyet kapott. A szálloda közvetlenül az érseki palota szomszédságában van, termei nagy többségét már felújították, itt kapott helyett egy állandó kiállítás, míg a folyosói rész festményei még restaurálásra várnak. Utunk innen az elblągi-csatornához vezet, ahol – nem tévedés – a füvön hajókázunk.

Mazúriában számos csatornát építettek, hogy összekössék a tavakat, ám ezek a csatornák nem mindenhol vannak egy szintben, ezért helyenként a hagyományos zsilipelés helyett vasúti sínekre emelik ki néhány tíz méter erejéig a hajókat, hogy aztán egy másik csatornában folytassák útjukat. A hajókat vontató drótköteleket a víz ereje mozgatja. A hajók tetejéről fantasztikus látvány nyílik a tájra, de sietős turistáknak nem ajánljuk: a kilenc kilométeres utat két óra alatt tettük meg. Varsóba való visszautunk előtt már csak egy program maradt: rövid látogatás Elblągban. Óvárosát a II. világháború alatt orosz csapatok felégették, és csak az utóbbi években kezdték el újjáépíteni, régi fotók és leírások alapján.

Chopin szülővárosa

A varsói városnézés már csak egy laza levezető program. Délelőtt ellátogatunk az Aleje Ujazdowskiéra – a budapesti Andrássy út Hősök tere felőli részére emlékeztető sugárút villáiban kaptak helyet a különböző nagykövetségek és a lengyel köztársasági elnök palotája. A sugárútról nyílik a hatalmas és nagyon zöld Kordegarda-park is, ahol jó idő esetén vasárnap délutánonként ingyenes zongorakoncerteket adnak Chopin tiszteletére. A világháború alatt porig rombolt varsói óvárost – hála a társadalmi összefogásnak – már az 1950-es évekre újjáépítették, a történelmi hűségre törekedve. A királyi palota restaurálásához például világszerte keresték az ellopott aranytárgyakat, festményeket, hogy azok alapján pontosabb képet kapjanak az egykori állapotokról. Azonban aki nem szereti a tömeget, az semmiképpen se vasárnap látogasson el Zarówkába vagy a Zamkowy térre.

Hazaindulásunk előtt teszünk még egy rövid kitérőt „a varsói Manhattanbe”, a toronyházak közé. Itt látható a helyi lakosok által nem nagyon kedvelt, impozáns és jellegzetes épület, a kultúra és tudomány palotája, Sztálin egykori ajándéka a városnak. A maga 231 méterével drasztikusan változtatta meg egykor a városképet, ám a modern felhőkarcolók mellett ma már elbújhat. A hazafelé tartó repülőn azon gondolkodom, kinek ajánlanám a Mazuri-tavak vidékét, és arra jutok, bárkinek, aki a természet közvetlen közelségére, a nagyváros zajától való távolságra, barátságos vendéglátásra és a középkor máig élő szellemiségére vágyik. Kisgyerekesek és biciklitúrázók is bátran belevághatnak egy mazúriai nyaralásba: nem fogják megbánni.