Eredmények és tervek a házigazdáknál

A WTO huszonhat éves történetében először két városban rendezték meg a kétévente esedékes közgyűlést, a két város két országban, Dél-Koreában és Japánban található. Két ország, két város, két kultúra, két történelem és kétféle életmód. Az az igazság, hogy Ázsia két legdrágább országáról van szó, de köztük is van egy jó értelemben vett alárendeltségi viszony. A japán nők egy-egy bevásárlás és szépítkezés kedvéért átutaznak Dél-Koreába, a legjobb szállodákban laknak, míg a koreaiak ezt nem tehetik meg Japánban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Japán számokban

A WTO közgyűlés alkalmából a Turisztikai Világszervezet megjelentetett egy anyagot a két ország turizmusáról, ebből kiderül, Japánt tavaly hét százalékkal több turista kereste föl, mint a korábbi években, a legtöbben Ázsiából (47,6%), Észak- Amerikából (31%) és Európából (13,3%) érkeztek. A japánok utazási kedve is fokozódott, kilenc százalékkal többen vettek repülőjegyet, mint a megelőző években, legkedveltebb úti céljuk az USA, ezt követi Dél-Korea és Kína. Tavaly viszont húsz százalékkal többen utaztak Indonéziába, tizennyolc százalékkal többen választották Németországot, tizenöt százalékkal többen pedig Svájcba mentek.

Az utazási motiváció első helyén nyolcvanegy százalékkal a pihenés áll, tizenöt százalék jut az üzleti utakra, és négy százalék a többire. Nyaralni leggyakrabban Óceániába (93%), Észak-Amerikába (86%) és Afrikába (84%) mennek. Az üzleti utakból a legtöbb Dél-Amerikára jut (23%), majd Ázsia (19%) és Európa (14%) következik.

A japánok állítólag annyira szeretik Amerikát, hogy a terrortámadás óta is arra várnak, hogy rendeződjön a helyzet, és ismét repülhessenek Észak- és Dél-Amerikába.

A japánok Koreába a városi kultúra, a konyha és a gyógyfürdők miatt utaznak, Kínát a természet, a vásárlás, a konyha és a modernizáció miatt választják. Hongkongba a témaparkok, a városi élet viszi a látogatókat, Amerikánál és Tajvannál a motivációk között szerepel a japán stílus, a japán emberek.

A japán turisták kilencvenkilenc százaléka repülővel utazik, egy százalékuk hajón. Legtöbbet a 20–29 (24%), a 30–39 (20%) és az 50–59 (18%) év közöttiek utaznak. Amenynyiben a régiók szerinti kedvet elemezzük, akkor kiderül, Tokió vezet (39%) megelőzve Kansai-régiót (16%).

A dél-koreai adatok

A statisztikai számokból kiolvasható: Dél-Koreát tavaly tizennégy százalékkal többen keresték föl, mint 1999-ben, a kiutazók száma viszont ennél is jobban, huszonhét százalékkal emelkedett. A beutazók száma tavaly megdöntött minden addigi rekordot, és egyben a kilencvenes évek legsikeresebb tizenkét hónapját zárták. A legtöbben, a turisták 75 százaléka Ázsiából érkezett, Japánból, Kínából, Hongkongból és a Fülöp-szigetekről, ezt követi Amerika. Az összes turista mintegy fele japán, a dél-koreaiak számára a japán piac a legfontosabb, mivel tudják, hogy a japánok szeretik az olcsó, rövid, könnyű utakat, ezért kitalálták a Happy Monday rendszert, ez azt jelenti, ha a pihenés vasárnapra esik, a következő hétfői napot ingyen megkapják.

Az idei év a Visit Korea éve, az érkezők 96 százaléka a látnivalók miatt megy Koreába, főleg a 21-30 év közöttiek, de jelentősen emelkedett a 61 év fölöttiek száma. A második legfontosabb piac az USA, a harmadik pedig Kína. A kormány támogatja a turizmust, kiemelt elbánásban részesül a déli tengerparti rész, az északi kunfuciánus, kulturális zóna, a kormány erre a költségvetésből negyvenhatmilliárd wont nyert. Kidolgoztak egy projektet hét nagy kulturális, turisztikai zóna fejlesztésére, a távlati cél, hogy 2010-re a turisták száma elérje a tízmilliót.

A dél-koreaiak legkedveltebb desztinációja Japán és Kína, de 2000-ben 68 százalékkal emelkedett az Orosz Föderációba, 58 százalékkal az Olaszországba és 30 százalékkal a Thaiföldre utazók aránya.

A dél-koreaiak utazási motivációi között 45 százalékkal a nyaralás, 30 százalékkal az üzletelés szerepel, a nyaralók hetven százaléka Óceániát, 47 százaléka Afrikát, és 46 százaléka Ázsiát választja. Üzleti útra Ázsiába (34%) és Európába (33%) mennek.

A dél-koreaiak 93 százaléka repülővel, hét százaléka hajóval utazik, egyetlen érdekesség: az utazók hatvan százaléka férfi, a nők aránya negyven százalék.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.