Felavatták a Hansági-főcsatorna új hídját

Felavatták szombaton a Hansági-főcsatornán átívelő, báró Berg Gusztáv nevét viselő negyvenméteres hidat, amely a térség személy- és biciklis forgalma mellett a kerékpáros turizmust szolgálja.

Az esemény után az avatóbeszédet mondó Kövér László házelnök újságíróknak arról beszélt: a hidaknak jelképes és gyakorlati funkciójuk is van, ez utóbbiak közé tartozik a múlt század történései által szétszakított kapcsolatok újraélesztése. Abban, hogy Burgenland Ausztria legdinamikusabban fejlődő tartománya, szerepe kell legyen annak is, hogy "az újjáéledő kapcsolatrendszerek gazdasági értelemben is komoly hozadékkal járnak".
Avatóbeszédében az Országgyűlés elnöke arról beszélt: "otthonunkkal, Közép-Európával elbánt a huszadik századi történelem", e térség is gyarapodó országrészből szomszédaitól és életlehetőségeitől elvágott határsáv, "a létező szocializmus diktatúrájának börtönkerítése, egy elszorított, elzsibbadt, elerőtlenedett kar" lett, amelybe a rendszerváltoztatás után térhetett vissza az élet.

Az európai kultúrát nem a hatemeletes betonházak, nem a repülőterek jelentik, az európai kultúrát egy lelkiállapot jelenti, mely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit. Aki ennek az élményszerű lelkiállapotnak részese, az európai- jelentette ki beszédében Kövér László.

Megjegyezte, a kerékpárút és a hozzá kapcsolódó híd jól szolgálja az európai közösség céljait, hiszen "az Európai Unió küldetése nem az, hogy kormányozza Európa nemzeteit, az Európai Unió küldetése, hogy közelebb hozza a nemzeteket egymáshoz, gazdasági értelemben éppúgy, mint az élet minden más területén".

A politikus kiemelte, folytatni kell a közös Európát létrehozók álmának megvalósítását, "a szabadságban szövetkezett nemzetek közös, egymás kölcsönös tiszteletén és méltánylandó értékein alapuló együttműködését".

Hans Niessl, a projektet vezető Burgenland tartományfőnöke az eseményen azt emelte ki: a tartomány tovább kívánja folytatni partnereivel a korábban elindított együttműködéseket, mivel ezek mind azt a célt szolgálják, hogy a felnövekvő nemzedékeknek jobb életet teremtsenek.

Bodor Ádám, az Európai Kerékpáros Szövetség titkára azt emelte ki köszöntőjében: a mostanra elkészült út és híd külön érdekességét az adja, hogy a kerékpáros turizmus "valódi európai nagyhatalmát", Ausztriát köti össze Magyarországgal, ahol viszont - nem utolsósorban az Alföld és a Kisalföld eredményei miatt - az egyik legnagyobb a kerékpáros közlekedés aránya a kontinensen.

Az új gyalogos- és kerékpároshíd egy 7,3 millió eurós (6,2 milliónyi pályázati forrásból megvalósuló), határon átnyúló közlekedésfejlesztési projekt része, a Hanság és az ausztriai Fertőzug összeköttetését javítja, a magyar oldalon kerékpárút-fejlesztésből áll. Ennek során a magyar oldalon 2,3 millió eurót (670 millió forintot) használtak fel; ennek öt százalékát Kapuvár önkormányzatának önrésze tette ki, a többi pályázaton elnyert uniós és kormányzati támogatás.

A munkálatok részeként öt kilométeren aszfaltos, nyolcon murvás kerékpárút, valamint két és fél kilométernyi murvás mezőgazdasági út épült. Több, már meglévő szakaszon a kerékpárosokat tájékoztató táblákat helyeztek ki, négy kerékpáros pihenőt és egy gyalogosok, valamint biciklisek számára járható hidat építettek.

Az új híd névadója, Berg Gusztáv (1828-1903) bányamérnök közreműködött a Hanság mocsarainak lecsapolásában.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.