Felhőkarcolókkal rajzolják újra Varsó belvárosát

Vezető építészek felhőkarcolóival újul meg Varsó belvárosa, melyben csaknem párhuzamosan épül két "intelligens" apartmanház a lengyel származású Daniel Libeskind és Helmut Jahn német-amerikai építész tervei alapján. Mellettük más jelentős tervezők is szívesen alakítják a lengyel főváros összképét.

A berlini Zsidó Múzeum tervezésével világhírnevet szerzett Libeskind 192 méter magas, 54 emeletes épülete a lengyel főváros központi részében épül. A felhőkarcoló jellegzetesen könnyed, hajlított, nem szimmetrikus üveghomlokzatának köszönheti az "üvegvitorla" becenevet.

A luxus apartmanház bokrétaünnepségét február elején tartották, az épület a tervek szerint már 2013 elején várja első lakóit. Az építkezés azonban nem volt gondtalan: a csaknem 6 éve kiadott építési engedély ellen a környező épületek lakói többször tiltakoztak. Bíróságon is megtámadták, arra hivatkozva, hogy lakásaik értékét csökkenti. A jogi viták megoldásáig 2009-ben felfüggesztették az építkezést, majd pénzügyi gondok miatt a több emeletes betonváz csaknem két évig csúfította a város építészetileg korszerűsödő központját.

Jahn, a berlini Sony Center építészének tervei alapján, szintén a város központjában épül egy 160 méter magas, 44 emeletes üzleti központ és lakótorony (Cosmopolitan). Két tömbű talpazatában egyebek közt egy zsidó kulturális központ kap majd helyet, de a felhőkarcoló elhelyezése vitás, mert a háborúban lerombolt lengyel főváros egyetlen, részben fennmaradt és műemléki értékű működő zsinagógája közvetlen szomszédságában épül. Az építkezés 2010 nyarán kezdődött és várhatóan 2013-ban ér véget.

A természetes fényforrásokat maximális mértékben kihasználó felhőkarcoló érdekessége egyebek közt az üveghomlokzat egyes elemeinek mobilitása. Különleges építőanyagainak köszönhetően az év- és a napszakok változásával más-más színben fog pompázni.
Stefan Kurylowicz, a tavaly meghalt jeles lengyel építész több épületet tervezett Varsó belvárosába. Egyik eredeti, "kifordított szerkezetű" irodaházát (Prosta Tower) a főváros második, épülő metróvonala mellett állították fel, és első bérlői várhatóan már néhány héten belül beköltözhetnek.

Érdekessége a külső tartószerkezet, melyet egy felszaladó neccharisnyára emlékeztető, kidudorodó betonháló alkot. A 70 méter magas, 19 emeletes épület klasszikus üveghomlokzata több mint fél méterrel beljebb található. A kisméretű, alig 600 négyzetméteres telekre eredetileg apartmanházat terveztek, de a válság miatt irodaházra módosították a terveket.

A 2007-ben megkezdett építkezés több mint 24 millió euróba került. Az épületet 2011-ben a lengyel innovációs építészet és a legérdekesebb betonépületek nemzetközi versenyében is kitüntették.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.