„Amikor engedélyt kaptam arra, hogy saját tévéadót működtessek, úgy éreztem, mintha megengedték volna, hogy pénzt nyomtassak” – állítólag ezt mondta egy amerikai médiamogul a boldog békeidőkben. Valószínűleg hasonlóan gondolkoztak az önkormányzatok is 2001-ben, amikor felmerült a lehetőség, hogy a Széchenyi-terv keretében milliárdokat kaphatnak fürdőfejlesztésre; a pályázatok elkészítésének időszakában készült önkormányzati programok mindegyike kitörési pontként jelölte meg a fürdővagyon és a termálvízkincs hasznosítását, és számítottak a termálturisztikai tényezők gazdaságélénkítő hatására” – áll a Xellum Kft. egyik friss tanulmányában. Van is mire építeni, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint ugyanezen anyag szerint Magyarországon 1372 termálvízkút, 385 településen működik termál-, illetve gyógyvizű fürdő, 13 gyógyhely, 56 minősített gyógyszálló, 66 minősített gyógyfürdő, 5 gyógybarlang, 221 elismert ásványvíz-,illetve 203 gyógyvízforrás, 5 gyógyiszap lelőhely és 1 mofetta (szárazfürdő) található. Ezeket a számokat érdemes összevetni azzal a ténnyel is, hogy az ország leggazdagabb települései a fürdővárosok.

A cikk elején említett médiamogul várakozásai valószínűleg teljesültek, az összes önkormányzaté azonban biztosan nem. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idén augusztusban publikált jelentése legalábbis azt mutatja, hogy a fürdőfejlesztések, bár kétségtelen eredményeket is hoztak, már-már állatorvosi ló képét mutatják. Szabálytalanságok egész sorára derült fény a beruházások megpályáztatásától kezdve a megvalósításon át az ellenőrzésig.

Hozott, de vitt is

Tény azonban, hogy az ÁSZ-jelentés a 2001. és 2004. között a Széchenyi- terv keretében megvalósult fürdőfejlesztéseknek egy részét értékeli. Ebben az időszakban 92 fürdő kapott közel 30,9 milliárd forint támogatást összesen 81,5 milliárd forint tervezett beruházási értékre. Az ÁSZ-jelentésben vizsgált 16 fürdő adatai alapján a kép nem túl rózsás: a fürdők kapacitása megduplázódott, a látogatók száma 43,2 százalékkal nőtt, ugyanakkor a létesítmények kapacitáskihasználtsága a 2001-es 40,7 százalékról 2006-ra 32,4 százalékra csökkent.

A bevételek az említett négyéves periódusban 86,9 százalékkal nőttek, míg a kiadások több mint megduplázódtak. Romlott a fürdők üzemi tevékenységének az eredményessége is: míg a vizsgált 16 fürdő 2001. és 2006. között csaknem 300 millió forintos nyereséget produkált, addig a 2006- os évet már több mint 35 millió forintos veszteséggel zárták. 2002-ben az fürdők 45,5 százaléka, négy évvel később pedig már 61,5 százaléka volt veszteséges.

A mérlegnek volt pozitív oldala is: a beruházások eredményeképpen a fürdőlétesítmények bruttó területe 1,8-szorosára, a fedett terület több mint a kétszeresére nőtt. Összesen 79 új medence épült. A fürdők befogadóképessége több mint megkétszereződött. A beruházások üzembe helyezése után az egy látogatóra jutó költés 29,8 százalékkal nőtt, ami tükrözte a fürdők által nyújtott szolgáltatások összetettségét és színvonalát. Kétségtelenek a távolabbra mutató pozitív hatások is: az idegenforgalmi időszak meghosszabbodott, a középés felső rétegek igényeinek kielégítésére is képes új létesítmények jöttek létre és a minőségi szolgáltatások irányába tolódott el a szolgáltatások összetétele. A fürdőközpontok és egészségturisztikai centrumok fejlesztései hozzájárultak a turizmus szezonális ingadozásainak a mérsékléséhez, az egy turistára jutó költés növeléséhez. A beruházások az új munkahelyek teremtése révén hatással voltak a befogadó települések és környezetük társadalmi- gazdasági viszonyaira is.

A szálloda termeli a hasznot

Nádasi Tamás, az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadó és Befektetési Zrt. elnöke azt mondja, először is nem biztos, hogy a 16 fürdő vizsgálata alapján levont következtetések az összes fürdőre igazak. Ha már ezt a témát vizsgálta az ÁSZ, érdemes lett volna minden létesítményt bevonni a vizsgáltak körébe. Szerinte a klasszikus képlet az, hogy az önkormányzat létrehozza a „vonzerőt”, amivel szemben nem a nyereség az elsődleges elvárás, de beindítja a környezet fejlődését, a magántőke részvételét a turisztikai fejlesztésekben. Tehát a fürdők gazdasági mutatóinak vizsgálatán felül ki kellene terjeszteni a vizsgálatot a multiplikátor hatások számba vételére, így kaphatunk teljes képet a Széchenyi Tervben megvalósult fürdők gazdaságélénkítő hozamáról. A vizsgált fürdők új fürdőknek tekinthetők, mivel szinte teljesen átalakultak, a piacra történő bevezetéshez bizonyos időnek el kell telnie, mely több, mint egy-két év. A Xellum jelentése azzal érvel, hogy magasak az üzemeltetés és a fenntartás állandó költségei, és rövid a bevételt hozó időszak. Az egészségturizmusban kevésbé érzékelhetőek a szezonalitás hatásai, a turizmus más ágaihoz képest, mely csak akkor érvényesül, ha a fürdővel együtt kialakul a szállás, vendéglátás, szabadidő eltöltést szolgáló infrastruktúra. A társadalmi-gazdasági hozamok egy jó része az életminőség javítását jelenti, így az egészségügyi ellátás javulása, az életminőség és a rekreálódási szokások változása, illetve, ahogyan az ÁSZjelentés is említette, a foglalkoztatottság növekedése a településen, az infrastruktúra fejlődése, az állami egészségügy megtakarításai, amelyeket nehéz számszerűsíteni, amikor a beruházás megtérülését kérik számon. „A fürdő számos turisztikai beruházást – például szállodaépítést – indukál, ami már nyereséges, és ami a fürdő nélkül nem jött volna létre” – mondja Nádasi Tamás. Sárváron például a fürdő felépítése után két évvel három szálloda is megnyitott a mai napig, köztük egy 5*-os és további szállodaberuházások előkészületei folynak. Hasonló a helyzet az ország többi, hasonló jelentőségű fürdővárosaiban is.

Egyediség, energiaracionalizáció

Egyértelmű tehát, hogy az egészségturizmusra lehet és kell is alapozni, „de a piaci igények figyelembe vételével kell befolyásolni a kapacitások területi eloszlását” – mondja Nádasi. Eddig ez nem mindig sikerült; az ÁSZ-jelentés szerint ugyanis „a Széchenyi-terv keretében területileg egymáshoz közel sok párhuzamos fejlesztés folyt. A fejlesztéseknek nem voltak egyéni, karakterisztikus jegyeik. Az előkészítésük során nem volt koordináció a beruházók között, és a sem területileg, sem szakmailag nem voltak összehangolva a fürdőágazati kapacitások.” A szövegben rögtön egy másik fontos szempont is felmerül: az egyediség. Molnár László, az EconoConsult ügyvezető igazgatója azt mondja, azok a fürdők lehetnek sikeresek, amelyek egyedi kínálattal és arculattal, markáns pozicionálással jól körülhatárolható piacot céloznak meg, és annak igényeit maximálisan ki tudják elégíteni, mint ahogyan a burgenlandi fürdők teszik. A hatékony marketingkommunikáció mellett lényeges feladatnak látja az energiaracionalizációt is, azaz a termálenergia kihasználását, amivel jelentősen csökkenthetőek lennének a költségek. Fontos, hogy a fürdők maximálisan kihasználják a feltörő vizek hőtartalmát – mondja Nádasi Tamás. Az a jó, ha a fürdő és a szálloda képes egymással szimbiózisban működni. Fazekas Lajos, a debreceni Aquaticum fürdő igazgatója egyetért ezzel – szerinte nagyon fontos megvizsgálni, a fürdőfejlesztések milyen szinergiát mutatnak más turisztikai lehetőségekkel –, de a látogatók számát illetően valamivel szkeptikusabb: ő nyugati példákra hivatkozva azt mondja, akkor biztos a megtérülés, ha egymillió lakosra jut egy élményfürdő.

Az alaptételt egyébként az ÁSZ-jelentés is alátámasztja: általában megállapítható, hogy a nagyobb, komplex szolgáltatásokat nyújtó, több turisztikai célterületet kielégítő fürdők nyereségesek maradtak, ugyanakkor a szűkebb szolgáltatáskínálatú, illetve szezonálisan nyitva tartók veszteségessé váltak. A befektetések eredetileg 7,1 évre tervezett megtérülési ideje – a legjövedelmezőbb négy fürdő beruházásait kivéve – lényegesen hosszabb időszakra várható, vagy nem is prognosztizálható. Molnár László azt mondja, nem annyira borús a kép, ha azt is megemlítjük, hogy a nagyobb, komplex szolgáltatást nyújtó és kapcsolódó szabadidős valamint háttér-infrastruktúrával rendelkező fürdők a telítettebb piacon is nyereségesek maradtak, sőt nagy részükben a látogatók száma meghaladta a tervezettet. A belépő új létesítmények elszívó hatása ezeknél csak ideig-óráig volt érezhető.

Nádasi Tamás megemlíti: gond, hogy a fürdők piacra vitelére nincs elég pénz .A turizmus fejlődéséhez feltétlenül szükséges városrehabilitáció nem valósul meg. Szükség lenne pedig például sétálóutcák és egyéb szórakozási és kulturális lehetőségek kialakítására. A rehabilitáció során a fürdővárosi jelleg megvalósítására kellene törekedni. Nádasi Tamás szerint lobbiznia kellene a szakmának azért, hogy a járulékos beruházások forrásaihoz ezek a fürdővárosok könnyebben jussanak hozzá. További kérdés, melyet már a jelenlegi támogatási rendszernek kellene figyelembe vennie, a támogatások intenzitása. A jelenlegi támogatásokban megismétlődhetnek a Széchenyi Terv megvalósulásával kapcsolatos kifogások. A magasabb támogatási intenzitással megvalósuló létesítmények környezetében túlkínálat jöhet létre (Alföld), ahol a támogatási intenzitás 50 százalékot is elérhet, míg más területen már olyan alacsony szintű az intenzitás, hogy elriaszthatja a befektetőket. Nádasi megjegyzi azt is, hogy az ÁSZ-jelentés semmiképpen nem tesz jót a további fürdőfejlesztési tervek megvalósulásának. Célszerű lenne vizsgálni, hogy a megvalósult fürdőfejlesztések milyen környezetvédelmi problémákat vetnek fel és melyeket. Az ÁSZ jelentés a jelenlegi támogatási rendszer kiírásai szerint ítéli meg a Széchenyi Terv pályáztatását, amely akkor nem létezett még (pl. kockázatelemzéssel szemben támasztott követelmények).

Nem volt garancia és átláthatóság

Az ÁSZ-jelentés nem pusztán kedvezőtlen gazdasági eredményekről szólt. Számos dolgot kifogásolt a beruházások kiírása, lebonyolítása és ellenőrzése kapcsán is. Problémásnak tartotta például, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok optimistán mutatták be a lehetőségeket, és nem fordítottak kellő figyelmet a kockázatok számbavételére. A pályázati dokumentációt az esetek négyötödében külső vállalkozókra bízták, amelyekkel pályáztatás nélkül kötöttek szerződést. A szerződések 31,3 százalékában írtak elő eredményességi feltételeket. A projektek több mint felénél hiányos volt a műszaki tartalom kidolgozottsága, a pénzügyi háttér pedig a saját források hiánya miatt megalapozatlan volt – bár az ÁSZ-jelentés is megjegyzi, hogy ezt az okozta, hogy túl rövid volt az idő a pályázati kiírás megjelenése és a pályázatok benyújtása közötti idő. A beruházások megvalósításában részt vevők kiválasztására sem a pályázati kiírásokban, sem a támogatási szerződésekben nem írtak elő versenyeztetési eljárást. A beruházók 31,1 százalékban nem tettek eleget a közbeszerzési eljárás lefolytatási kötelezettségüknek. A beruházások egyharmadánál a megkötött alapszerződések jelentősen meghaladták a támogatási pályázatokban szereplő előzetes számításokat, és már a beruházások kezdeti szakaszában költségtúllépést eredményeztek. A tervezői, bonyolítói és műszaki ellenőrzések nem, vagy csak részben tartalmaztak garanciális elemeket. A szerződések többsége nem tartalmazta a folyamatos szakmai ellenőrzéssel kapcsolatos konkrét feladatokat. A befejezési határidők csak 41,2 százalékban voltak összhangban a támogatási szerződésekkel. A beruházások megvalósításakor a kivitelezésre kötött szerződések több mint kétharmadát átlagosan kétszer módosítottak. A módosítások leggyakoribb oka a kivitelezés folyamatában felmerült műszaki, technológiai és kivitelezési problémák voltak. A szerződések 34,4 százalékánál nem támasztották alá megfelelően a módosítás szükségességét. A szakmai-műszaki előkészítés a beruházások 41,2 százalékánál nem volt megfelelő, mert a beruházók a kivitelezés megkezdésekor nem rendelkeztek érvényes, jogerős építési és vízjogi létesítési engedéllyel. A megvalósítás során a beruházások közel kétharmadánál számoltak el pótmunkákat, több mint a felénél pedig elmaradt műszaki tételeket. A műszaki átadás-átvételt mindössze a beruházások 41,2 százalékánál kezdték meg a kivitelezői szerződésben rögzített eredeti időpontban. Az önkormányzatok hét esetből hatszor nem kértek kötbért. Minőségi hiányok a beruházások több mint kétharmadánál előfordultak. Az ezekről készült jegyzőkönyvek a Ptk. ellenére sem határozták meg a hiányos teljesítések költségvetés szerinti összegét, így nem tudhatták, a jóteljesítési garancia elegendő fedezetet nyújt-e. A műszaki átadási-átvételi eljárások lezárását követően a beruházások 88,2 százalékánál merültek fel üzemeltetési problémák, amelyek főleg tervezési és kivitelezési hibákra voltak visszavezethetőek. További javítási és felülvizsgálati intézkedésekről döntöttek az esetek 68,8 százalékánál. Összességében a beruházások 94,1 százalékban eltértek az elfogadott időtervektől, 52,9 százalékban a műszaki tartalomtól, 82,3 százalékban az előirányzott költségektől.

Miről tehetnek az önkormányzatok?

A tengernyi hiba ellenére valószínűleg nem lehet mindenért az önkormányzatokat okolni. Éppen elég sokat hibázott a pályázat kiírója is. Erről konkrétan nem szól az ÁSZ-jelentés, utalások azonban felfedezhetőek benne. Innen tudjuk például, hogy a támogató szervezetek a hatósági engedélyek hiánya ellenére ítélték meg és folyósították a támogatásokat a beruházások 41,2 százalékánál. Kiderül az is, hogy a Magyar Államkincstár a támogatások pénzügyi lebonyolításához kapcsolódóan végzett közbenső és utóellenőrzéseket, de ezek többnyire a pénzügyi területre irányultak, és nem vizsgálták a célok műszaki-szakmai tartalmának megvalósulását, pedig indokolt lett volna. Az építési és vízügyi hatóságok ellenőrzései is csak a beruházások engedélyezési eljárásaihoz kapcsolódtak. Az önkormányzatok és gazdasági társaságok egyszer sem végeztek belső ellenőrzést a beruházások megvalósításával és a létesítmények üzemeltetésével kapcsolatban.

Gémesi Görgy, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy véli, fel kell hívni az önkormányzatok figyelmét az önmérsékletre és arra, hogy alkalmazzanak szakértőt, ha szükséges. Gémesi szerint a fürdőfejlesztéseknél is ez lett volna a megoldás: főleg a kisebb településeken, ahol eleve kevesebb alkalmazott van, kellett volna szakértőt vagy szakértő céget megbízni a projekt lebonyolításával. Ennek szerinte még a sokat emlegetett forráshiány sem lehet az akadálya, hiszen milliárdos beruházásokról van szó, amelyek a legjobb szándék mellett is lehetnek veszteségesek. Szerinte kulcskérdés a megvalósíthatóság mellett azt is vizsgálni, képes lesz-e az önkormányzat veszteség nélkül működtetni a beruházást.

Szigorodó feltételek

A kérdés valóban ez, és nemcsak a korábbi, hanem a most induló beruházások esetében is. Némi remény azért van arra, hogy a hibák nem ismétlődnek meg. Jelentése végén az ÁSZ számos ajánlást megfogalmazott arra vonatkozóan, mit tegyen a kormány és az önkormányzati, illetve az igazságügyi miniszter azért, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek az efféle hibák. Mint a kormányszóvivői irodában lapunk kérdésére elmondták, ezzel nyitott kapukat döngettek, hiszen az ajánlások többsége – vagy sokkal még annál is szigorúbb kritériumok – beépültek az Új Magyarország Fejlesztései Terv keretében megvalósuló beruházásokkal kapcsolatos pályázati rendszerbe. Ezeket a szerződéseket komoly garanciális feltételek mellett kötik meg a pályázók, így nem fordulhatnak elő a tervtől való eltérések vagy a költségek nem várt ugrásszerű növekedése. A támogatást végző szervezet – legtöbbször a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – a Széchenyi-terv gyakorlatával ellentétben előre meghatározza azokat az indikátorokat, amelyek alapján le lehet mérni, valóban sikeresen megvalósult-e a támogatott beruházás. Azért pedig, hogy a beruházások ne veszélyeztessék egymást, az NFÜ figyelemmel kíséri és öszszehangolja a az uniós és a hazai forrásból megvalósuló fejlesztéseket az egyes régiókban. A másik az, hogy több olyan komplex stratégia készült, illetve készül, amely az összes előbb említett szempont figyelembevételével – például a párhuzamos kapacitások kiszűrésével – készít hosszú távú tervet a termálvízkincs hasznosítására.