Gyomaendrőd előremenekül

Gyomaendrődön új turisztikai és környezetvédelmi stratégiát dolgoztak ki, a tervekben holtág-rehabilitáció, vadtelepítés, fürdőberuházás és szálláshelybővítés szerepel.

A stratégiában szereplő célok bemutatásra szervezett tanulmányutat a közelmúltban a Gyomaendrődi Üdültetési Szövetség Turisztikai Egyesület. A résztvevők megismerkedhettek a fürdő gyógyhatású termálvizével, a környékbeli vadászati és horgászati lehetőségekkel, a város múzeumaival, képtáraival, az Endrődi Tájházzal és a Helytörténeti Gyűjteménnyel. Gyomaendrőd két nagyközség 1982-es egyesülésével jött létre, hét évvel később városi rangot nyert. Gyoma hagyományosan polgári múltja, illetve Endrőd jellegzetesen paraszti kultúrája eltérő településszerkezetet, építészetet és hagyományokat alakított ki a két településen. A közel 16 000 lakosú város autóval a 46-os számú főúton, vonattal pedig a Budapest–Lőkösháza vasútvonalon közelíthető meg.

Gyomaendrőd legfontosabb kincse az ország legtisztább vizű folyójaként is ismert Hármas–Körös, a város bel- és külterületén fekvő holtágak, valamint a 48 éve működő gyógyfürdő. A Hármas– Körös és hullámtere a Körös– Maros Nemzeti Park része, amelynek területén a folyómeder mentén 26 kilométeres túraútvonalat alakítottak ki. A gyomaendrődi folyószakaszon horgászhelyek és szabad strandok is várják a vízparton kikapcsolódni vágyókat. A horgászok megelégedésére a holtágakba rendszeresen telepítenek őshonos halakat, süllőt, csukát, harcsát. Gyomaendrőd térségében a horgászat mellett a vadászatnak is komoly hagyományai vannak. Az apróvadállomány létszámának visszaesése azonban általános probléma, amely ellen Gyomaendrődön elsősorban a természetes környezetben, mesterségesen tenyésztett fácánok és tőkésrécék telepítésével küzdenek.

GYÜSZ-TE

A turizmus fejlesztésében érdekelt helyi vállalkozások és civilek összefogásával megalakult a Gyomaendrődi Üdültetési Szövetség Turisztikai Egyesület, a GYÜSZTE. Az önkormányzattal együttműködve pályázatok készítését, környezetvédelmi akciók szervezését, táborok indítását, a turizmus élénkítését tűzték ki célul.

A város legfontosabb turisztikai vonzereje, a 2000-es évek elején korszerűsített és átépített Liget Gyógyfürdő 2004-től kezdve évről évre növekvő vendégszámokat produkál. Míg 2005-ben 112 000, addig 2008-ban már 27%-kal több, összesen 142 000 vendéget fogadtak. A fürdő forgalmának jelentős részét az OEP által támogatott kezelések teszik ki, amelyek elsősorban mozgásszervi megbetegedések gyógyítását szolgálják. Az önkormányzati tulajdonú fürdőben tudatosan alacsonyan tartják a jegyárakat. Jelenleg a felnőttbelépő a főszezonban 860 forint.

A vendégek igényeinek magasabb szintű kielégítése érdekében 61 szobás szálloda építését tervezik a fürdő területére vagy közvetlen közelébe, a beruházáshoz jelenleg befektetőket keresnek.

A turisztikai szakma lelkes helyi képviselői – lásd keretes írásunkat – körében egyetértés mutatkozik abban, hogy az iparszegény Körös-parti kisváros a beszűkült gazdasági helyzetben a foglalkoztatás és a bevételek növekedését elsősorban turisztikai fejlesztésekkel lesz képes biztosítani. A globális gazdasági válság még kedvezhet is az olyan úti céloknak, mint amilyen Gyomaendrőd. A kikapcsolódásra szánt források beszűkülésével ugyanis felértékelődhetnek a könnyen megközelíthető, alacsonyabb árfekvésű desztinációk. A helyiek a kiutat az „előremenekülésben”, azaz a folyamatos fejlesztésekben látják. Elkezdődött a város 16 holtágának mintegy egymilliárd forint értékű rehabilitációja, illetve a Liget Gyógyfürdő kétmilliárd forintos további fejlesztéseiről is döntés született.

A szálláshelyek fejlesztése, az ágyszám növelése, a szolgáltatások körének bővítése kulcsfontosságú. Gyomaendrődön jelenleg egyetlen kétcsillagos szálloda van. A Hárs Thermál Hotel vezetője, Illés János tervei közt szerepel a szálloda 2010 májusáig háromcsillagossá fejlesztése. A 24 szobás, 60 fő fogadására kész hotel jelenleg is rendelkezik termálvizes pezsgőés hidromasszázs-medencével, szaunával, konditeremmel, zárt parkolóval, valamint egy 80–100 fős rendezvények lebonyolítására alkalmas konferenciateremmel. A következő három évben pályázati forrásból új, 500 fős konferenciatermet, fallabda-, bowling- és teniszpályákat terveznek kialakítani. A városban több színvonalas, árban is barátságos panzió akad.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.