Tárt karokkal várjuk a gyógyturistákat 

Hamarosan megkeresik a magyar kórházakat, hogy milyen, az egészségturizmusban eladható szolgáltatásaik vannak, s 2014-ben központilag meg is kezdik ezek értékesítését. A hazai szívtranszplantáció akár azt is jelentheti majd a környező országok rászorulói számára, mint a hazai polgároknak a Bécsben elvégzett tüdőátültetés.

Kihagyott alkalom 

Nem használtuk ki a Nemzetközi Fürdőszövetség budapesti megalakulásának 75. évfordulóját, hogy a világ figyelmét a magyar fürdőkultúrára irányítsuk – állítja Várhelyi Tamás kutató, aki szerint megfelelő márkázással és állami kötelezettségvállalással van helyünk a világ egészségturizmusában.
A világ egészségügyi turizmusa

A világ egészségügyi turizmusa 

Az elmúlt években szinte meglepetésszeruen a fogturizmus lett Magyarországon az egyik legsikeresebb turizmuság. Az egészségügyi, vagy orvosi turizmus az egészségturizmus részének is tekintheto, de a spa és wellness turizmussal ellentétben itt a páciensek elsodleges célja az egészségügyi kezelés maga. A világon virágzik ez az iparág, amelynek korántsem a fogturizmus a legfontosabb része. A motivációk és a világtrendek megértése, a szakmai kapcsolatok kiépítése vezethet el oda, hogy Magyarország is több területen sikeres lehessen a jelentos nemzetközi versenyben.

Világtrendek az egészségturizmusban 

A hazai hagyományok és adottságok alapján Magyarországon elismerten az egészségturizmus tekintheto a turizmus zászlóshajójának. Azonban a deklarációk, stratégák és fejlesztések ellenére nem jutottunk közelebb a világ élvonalához. A világtrendek megértése és felhasználása révén készítheto csak el egy olyan új, modern iparági fejlesztési stratégia Magyarország számára, amely sikerre vezet.

Iskolai síszünetből életforma 

Míg Ausztria a sípályáiról híres, minket szívesen emlegetnek a világban lovasnemzetként. A nemzeti lovasstratégia konzultációján azonban a szakemberek nem hagytak kétséget afelől: sok még a teendő, hogy Magyarországon valóban sikeressé váljon a lovaságazat. Barna Tamás ausztriai lovasedző úgy gondolja, mi is alkalmazhatnánk nyugati szomszédunk sikerreceptjét.

Versenytársak vagy kiegészítik egymást? 

Szeptember elején Budapesten zajlott az 1970-ben alapított Utazási és Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TTRA) Európai Tagozatának konferenciája, amelynek középpontjában az egészség, a wellness és a turizmus kapcsolatrendszere állt.

Manchester, Lyon, Kassa és Debrecen 

A világ, de különösen Európa legtöbb fővárosa – például London, Párizs vagy Prága – nemcsak kulturális és politikai központ, hanem a turisták által leginkább látogatott város is. Számos országban azonban a főváros mögött egyre élesedik a verseny a második legfontosabb város címért, amely befektetői és idegenforgalmi szempontból is pozitív hozadékkal bír. Az alábbiakban néhány külföldi példa ismertetése után Magyarország három „másodikaspiráns” városát mutatjuk be a közelmúltban készült tanulmányok alapján.

Gondolatok a konferenciához 

Egy jó konferencia elgondolkodtat, és az ott hallottak hozzászólásra késztetnek. Tény, hogy az egészségturizmus Magyarország gazdasági versenyképességét és teljesítményét befolyásoló ágazat lehet. Ám ebből a lehetőségből nehezen akar húzóágazat születni.

Térségi összefogás a „Hit és Egészség” jegyében 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három pályázattal is bekerült a kormánydöntés értelmében jelentős uniós forrásokat elnyerő, kiemelt projektek közé.

Kínában fejlesztene fürdőket az Aquaprofit 

A közelmúltban magyar szakemberekből álló delegáció járt Kínában – a több jelentős hazai egészségturisztikai fejlesztés mellett a két éve elkészült országos egészségturisztikai stratégiát is jegyző – az Aquaprofit Zrt. szervezésében. Nádasi Tamás elnöktől megtudtuk, hogy elsősorban fürdőfejlesztési lehetőségekről tárgyaltak az ázsiai országban.

Merre tovább? 

Az egészségturizmussal foglalkozó hazai szakemberek színe-java részt vett azon a konferencián, amelyet a hét magyarországi fürdőt üzemeltető Spa Hungary Holding Zrt. (SHH) szervezett. Mindenki egyetértett abban, hogy óriási lehetőségeink vannak az egészségturizmusban, bár a sikerhez vezető utat már nem mindenki látja egyformán.

Gyomaendrőd előremenekül 

Gyomaendrődön új turisztikai és környezetvédelmi stratégiát dolgoztak ki, a tervekben holtág-rehabilitáció, vadtelepítés, fürdőberuházás és szálláshelybővítés szerepel.

Olajsejkek a láthatáron? 

A fejlett világ öregedő társadalmainak köszönhetően az egészségturizmus szerepe nőni fog a jövőben. Egy amerikai tanulmány szerint 2012-re az ágazat globális forgalma elérheti a kétmilliárd dollárt. Ebből hazánk is jó eséllyel veheti ki a részét – derült ki azon a budapesti konferencián, amelyet egy szaúdi társaság szervezett.

Vörös és ében 

Különleges színekkel és egyedi szolgáltatásokkal mutatkozott be nemrégiben a hévízi Hotel Európa fit megújult és kibővült gyógyászati részlege. A meghívottak a szállodában a Német Medical Wellness Szövetség tagjaitól mindent megtudhattak a medical wellnessről és a szövetség törekvéseiről is.

Alföld Spa 

Idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg az „Alföld Spa” Nemzetközi Konferenciát november 20–21-én Gyopárosfürdőn a Gyopár Club Hotel és Konferenciaközpontban.

150 éves múlt, modern szolgáltatások 

Az Orosháza melletti Gyopáros-tavak jótékony hatását már a XIX. századi betyárok is ismerték, lovaikat előszeretettel fürdették e tavak vizeiben. 1869-ben Orosháza jeles orvosa, Dr. László Elek is felismerte a tavak gyógyító hatását, s megkezdte a gyopárosi fürdőkultúra kiépítését. A mára gyógy-, park-, és élményfürdővé bővült intézmény újabb jelentős beruházások előtt áll.

Szolgáltatók és egészségbiztosítás 

Jól működő egészségturizmus nem létezhet jól működő egészségügy és az ehhez kapcsolódó társadalombiztosítás (egészségbiztosítás) nélkül.

Tőzegtúrán Csehországban 

A Cseh Köztársaság országos marketingszervezetének kiemelt termékei között szerepel az egészségturizmus is. Mivel gyógyvizért nem kell a „szomszédba mennünk”, a hazánkban kevésbé elterjedt gyógyiszapos kezelésekkel igyekszik megismertetni a magyar nagyközönséget a Cseh Turisztikai Hivatal. Az ország középső tengelye mentén található fürdőknek szinte mindegyike a tőzeg gyógyerejére épült, amelyet nemcsak gyógyászati, hanem egészségmegőrző célokra is ajánlanak.

Vajon Magyarországon is megvalósítható? 

Gombamód szaporodnak a wellness- és gyógyfürdők, -szállodák hazánkban, ugyanakkor hiányoznak az arculatukban és rendszerükben valódi üdülőhelyek, gyógyhelyek.

Rendbe kell hozni a fürdők környezetét 

Az egészségturizmus sikerágazat. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az elmúlt évek nagyszabású fejlesztései után már elsősorban nem új fürdőket és gyógyszállodákat kellene építeni, hanem az üdülőhelyeken a gyógyhelyi infrastruktúrát kellene teljessé tenni parkosítással, programokkal.

Szemléletváltás a gyógyhelyi fejlesztésekben 

A turizmus jelentősége a gazdaságban felértékelődött. Az elmúlt évek növekedésének egyik alappillérét az egészségturizmus fejlődése jelentette. A lezárult fürdőfejlesztések és a kapcsolódó szálláshely- beruházások szükségesek voltak. A gyógyfürdők megújultak, kapacitásaikat bővítették, egyre több vendéget csábítva a településekre. A látogatók igénylik, hogy ne csak a gyógyfürdőkben, hanem azokon kívül is kínáljanak számukra szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Erre azonban a települések nincsenek felkészülve, hiányzik a háttér-infrastruktúra, a professzionális marketingszervezet, és forráshiánnyal küzdenek.

Wellness Nívódíj 2005 

A Magyar Wellness Társaság a NaturMed Hotel Carbonának ítélte a 2005-ös év legjobb wellnesshotelje címet, a Hotel Európa Fit pedig a legjobb szépségintézet rangját kapta.

Szálloda is épül Szentgotthárdon 

Termálhotel és wellnessfürdő épül a Vas megyei Szentgotthárdon.

Marokkói hangulat a zalai megyeszékhelyen 

Zalaegerszeg központjában nyitotta meg kapuit az exkluzív marokkói fürdők hangulatát felidéző Semira Day Spa.

Fűt a termálvíz 

Hazánk kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, de a földből feltörő vizeket nem csak fürdőzésre és gyógyításra lehet használni.

Változó wellnessvilág 

A gyógyfürdőkultúra a világ számos országában több ezer éves hagyományokra tekint vissza, ehhez képest a manapság divatos „wellnesstrend” még csak csecsemőkorú. S mégis, rövid élete alatt újabb és újabb változásokat élt, él meg. Emlyn Brown, a Six Senses Spa törökországi igazgatója Az Utazó magazin által szervezett konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy az egzotikus tájakon már fújó új szelek hamarosan Európát is elérik.

Új korszak kezdődött 

A ma ismert hévízi fürdõkultúra a 18. század utolsó éveiben kezdett kialakulni, azóta átlag ötvenévenként új és új lökéseket kapott a fejlõdéshez. A jelek szerint ismét ilyen korszakhatárhoz értünk. Három évvel ezelõtt az intézmény 750 millió forintot nyert a Széchenyi terv keretében a gyógyfürdõ felújítására. A munka igazán csak azután kezdõdhetett el, hogy 2004 õszén a fürdõt üzemeltetõ állami kórház állami-önkormányzati tulajdonú közhasznú társasággá alakult. A társasági mûködés lehetõséget ad arra, hogy a várhatóan mintegy 2-2,5 milliárd összértékû fejlesztéshez szükséges többi pénzt is elõteremtsék. A fejlesztés, felújítás elsõ fázisa, a központi fürdõház és fogadóépület felújítása március elején zárult le.

Egészségturizmus és hatékony marketing 

Az egészségturizmus köré szerveződött többi egyesülethez képest (Gyógyfürdők Szövetsége, Fürdővárosok Szövetsége) a MEME újszerű csoportosulás – fejtette ki kérdésünkre dr. Rubovszky András elnök.

Európai turizmus és magyar termálvízkincs 

Február végén nemzetközi szakmai konferenciát szervezett Budapesten a Magyar Egészségturisztikai Marketing Egyesület. A rendezvény előadói a magyar termálvízkincs és az európai uniós turisztikai piac összefüggéseit, kapcsolódási lehetőségeit járták körül.

Fürdők, szállodák, kempingek 

A közép-dunántúli régió strandjai, fürdői, természeti kincsei, történelmi és kulturális értékei, néprajza, gasztronómiája és turisztikai lehetőségei változatos és tartalmas időtöltést kínálnak minden vendég számára.

Szegedi élmény 

A dél-alföldi város közgyűlése tavaly döntött a Ligetfürdő fejlesztéséről. A beruházás megvalósítását egy 300 millió forintos hoszszú lejáratú hitel tette lehetővé.

Csekkel a gyógyulásért 

Csekkel a gyógyulásért

A Műemléki Fürdők Útján Európában 

Az Interreg CADSES IIIB program keretében nagyszabású nemzetközi felmérés készült több európai ország 200 műemléki gyógyfürdőjének gazdag régészeti, építészeti, művészeti és természeti értékeiről.

Műszakilag minden rendben, de hiányos a marketing és a kontrolling 

A közelmúltban készült el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megbízásából az a kutatás, amelyben a Floreno Gazdasági Tanácsadó Kft. pénzügyi és szakmai szempontból vizsgálta meg a Széchenyi Turizmusfejlesztési Program gyógyés termálturizmus fejlesztési alprogramja keretében 2001. és 2003. december 31. között megvalósult 35 gyógyfürdő- és négy szálláshely- fejlesztési beruházást.

Nő az egészségturizmus szerepe 

Az egészségturizmus egyre fontosabb szerepet játszik Magyarország turizmusában, ezt bizonyítják a gyógy- és wellnessszállodák forgalmi adatai. Gellai Imre turisztikai szakértő a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján elemzést készített a magyarországi egészségturizmus elmúlt négyévi alakulásáról a gyógy- és wellnessszállodák vendégforgalma alapján.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!