Horvát-magyar projekt népszerűsíti az ökoturizmust

Az ökoturizmust népszerűsítik egy magyar-horvát közös projekt keretében, ehhez több mint 200 ezer euró támogatást nyertek el az Európai Uniótól az abban résztvevő szervezetek.

A jövő év szeptember végéig tartó projekt nyitórendezvényét csütörtökön tartották a Somogy megyei Kardosfa ökoturisztikai központjában.

Varga József, programban a zalai kamarával együttműködő Somogy Megyei kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte: a két ország határhoz közeli területei hasonló adottságokkal rendelkeznek, ez alapot ad az együttműködéshez, amelynek célja, hogy megőrizzék a természeti értékeket. Cél az is, hogy közösen olyan programokat kínáljanak a látogatóknak, amelyek különleges élményt nyújtanak számukra, a vállalkozóknak pedig megélhetést biztosítsanak az ökoturizmusból.

Fullérné Verger Renáta, a projektvezető Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa újságíróknak elmondta: a program részeként tanulmányutakon bemutatják, hogy miként is lehet sikeresen működtetni egy ökoturizmusra épülő vállalkozást, továbbá az ökoturizmussal kapcsolatos előadásokat és felnőttoktatásokat szerveznek a határ mindkét oldalán, kétnyelvű - magyar-horvát - távoktatásos tananyagot készítenek, amely más hasznos információkkal együtt egy weboldalon lesz elérhető.

Kristina Svrznjak, a krizseváci mezőgazdasági főiskola tanára elmondta: a projekt keretében ökoturizmussal kapcsolatos kutatásokat is végeznek, az eredményeket egy tanulmányban összegzik, amelyet a főiskolán is felhasználnak. Horvátországban nagyon kevesen foglalkoznak az ökoturizmussal, ez a program lehetőséget ad arra, hogy fejlesszék ezt a területet - tette hozzá.

Szűcs Márton, az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program igazgatója arról számolt be, hogy az Európai Unió a 2007-től 2013-ig tartó költségvetési időszakban több mint 50 millió euróval - mintegy 16 milliárd forinttal - támogatja a közös magyar-horvát fejlesztéseket. Ebből 21 millió eurót a turizmussal kapcsolatos célok megvalósítására fordíthatnak a pályázók.

Az igazgató tájékoztatása szerint a mostani programmal együtt eddig 153, a két országban közösen indított projektet támogattak azzal a céllal, hogy közelebb hozzák a két ország gazdaságát.

Az ökoturizmust népszerűsítő - 60 millió forintot meghaladó uniós támogatásban részesülő - programban a somogyi és a zalai kereskedelmi és iparkamara, a Kaposvári Egyetem, a krizseváci mezőgazdasági főiskola és a horvát élelmiszer-ügynökség eszéki irodája vesz részt. A tervek szerint a két országban legalább félszáz vállalkozót szeretnének felkészíteni az ökoturizmussal kapcsolatos ismeretekre, szolgáltatásokra.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.