Kezelhetetlen helyzetet hozna, ha megszűnne az egységes főváros

...hangsúlyozza szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében Tarlós István főpolgármester. 

Értelmezhetetlen és kezelhetetlen helyzetet, a csaknem 140 éve egységes főváros megszűnését eredményezné azoknak a törvénymódosító javaslatoknak az elfogadása, amelyek szerint Budapest megyévé válna, a kerületek pedig önálló településsé, illetve a több kerületet érintő beruházásokat elvennék a fővárostól – mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Hozzátette, a sajtóból értesült az önkormányzati törvényhez beadott módosító javaslatról. Ha Budapest megyévé válna, akkor Debrecen lenne Magyarország legnagyobb városa, Budapest pedig csak megyei feladatokat látna el, a közszolgáltatásokat a kerületeknek kellene elvégezniük. Ha pedig a több kerületet érintő beruházásokat nem a főváros valósítaná meg, a 4-es metró építését öt, a budai fonódó villamos kialakítását hat, a Széll Kálmán tér rendezését pedig három kerületnek kellene megoldania.

Tarlós István úgy fogalmazott, a jelenlegi helyzetben mindenkinek felelősen kell viselkednie, a fővárosnak pedig segítséget kell nyújtania a kormánynak. „Nem vagyok benne biztos, hogy az önkormányzati törvényhez benyújtott, előbb említett módosító javaslatokról tud-e egyáltalán a miniszterelnök” – jegyezte meg a főpolgármester.

Tarlós István köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért a kormányfő megakadályozta a BKV azonnali összeomlását. Már megszületett ugyanis az a kormányhatározat, amely szerint ötmilliárd forintos támogatást kap a cég, a pénz már úton is van. Ez az összeg azonban csak arra elég, hogy „ne zuhanjon le a repülő, most 500 kilométerre elegendő üzemanyagot kaptunk, de ennek legalább a tízszeresére volna szükség”. A főváros nem akar folyton pénzt kérni a kormánytól, inkább azt javasolja, hogy Budapest forrásokat tudjon magának teremteni, ezért Tarlós István szerint újra kell tárgyalni a közlekedési adó kérdését – akár önálló adónemként, akár az iparűzési adóbevételek egy részének a rovására.

A főváros termeli ugyan a hazai össztermék jelentős részét, és itt keletkezik a személyi jövedelemadó bevételének nagy része, de utóbbinak alig egy százaléka marad a fővárosnál, a helyi adókat pedig kerületek vetik ki. Tarlós István emlékeztetett rá, hogy az adósminősítők 2002 óta harmincszor állapították meg, hogy a BKV helyzete nem kezelhető. A főpolgármester úgy vélte, a főváros adókivetési jogának megadása mellett szükséges a mintegy 20 milliárd forintos bevételt hozó dugódíj bevezetése, valamint a személyszállítási törvény módosítása. Ha így marad a helyzet, akkor a BKV csődje már januárban bekövetkezik, ez pedig veszélybe sodorhatja a közlekedési vállalat beruházásait, akár a 4-es metró 180 milliárd forintot kitevő uniós támogatását is – emelte ki.

Kérdésre válaszolva a főpolgármester azt mondta, nem bánta meg, hogy korábban lemondott parlamenti mandátumáról. Mint hangsúlyozta, amit Budapest főpolgármestereként nem tud elérni, azt egyszerű országgyűlési képviselőként aligha tudná. Tarlós István kitért arra is, hogy nemcsak parlamenti mandátumáról, hanem az azzal járó anyagi előnyökről is lemondott, pedig a főpolgármester fizetése a helyettes államtitkárokét sem éri el. Hozzátette, a főpolgármesteri pozíció amúgy is egész embert kíván, ráadásul a Fidesz azt tervezi, hogy törvényerőre emeli: polgármester nem lehet egyben parlamenti képviselő is.

Azzal kapcsolatban, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a fővárost is leminősítette, a főpolgármester azt mondta, ennek a napi működésben nem lesz érezhető hatása, Budapest ugyanis már 2010-ben elérte hitelfelvételi képességének a korlátját, új hitelt amúgy sem tudna felvenni.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.