ANemzetközi Ökoturizmus Éve apropóján egy jó lehetőséget szalasztott el a turizmusszakma, mivel az aktív turizmushoz logikusan kapcsolódva léphettünk volna tovább a területfejlesztő kínálatbővítés irányába. A feltételek közül a legfontosabb, a turisztikai szempontból „eladható” vonzó természeti környezet igenis létezik (még). Ennek megtartását – mint turisztikai vonzerőt, rekreációs területeket – a természetvédelem pozícióit erősítve a turizmus bevételteremtő szempontjaival is alá kell támasztani.
A természeti értékek (pl. a hegyvidéki nemzeti parkok) bemutatásának – első marketinglépésein túl – feltételei: infrastruktúrája (erdei vasutak, turistautak, jelzések, erdei létesítmények, pihenők, turistaházak stb.) valóban súlyos elmaradásban van-e, például a szlovákiai viszonyokhoz képest. Ha ezt a turizmus-szakma csupán deklarálja, s nem tesz az eddiginél jóval többet javításáért, ugyan ki fogja megtenni?
A profitszerző államérdeket – amelyet az FVM, a PM, az ÁPV Rt. tevékensége jelenít meg nemzeti parkjainkban – ellensúlyozó természetvédelmet sem a gazdasági hasznot előteremteni köteles állami erdőgazdaságok, sem a magántulajdonosok nem képviselik.
A természeti környezet értéke rohamosan nő, a Széchenyi tervben megjelent az ökoturizmus marketingfejlesztése, az ISM támogatta a turistaútjelzések felújítását, az országos kéktúra atlaszának elkészítését. Szilvásváradon és Sátoraljaújhelyen új libegő, sípálya épül. Ezen örömteli lépések ellenére a fővároshoz közeli Börzsönyben, a Duna- Ipoly Nemzeti Park területén, Királyrét (Cseresznyefa parkoló) és Nagy-Hideg-hegy között az Ipolyerdő Rt. – a Börzsönyben gazdálkodó, területkezelő állami erdőgazdaság – jóvoltából újra látványosan kiéleződött az a kódolt ellentét, amely az állam által a versenyszférába delegált nyereségérdekelt erdőgazdálkodás, az ugyanaz az állam által támogatott természetvédelem és a szintén állami szinten deklaráltan fontos turizmus érdekei között feszül. A vadászatról ne is beszéljünk.
Ebben a „küzdelemben” csak úgy lehet kompromisszumot elérni, ha valamelyik fél nem végzi rendesen a dolgát. Az ország más vidékein (pl. Bükki Nemzeti Park) a rossz, ellentmodásos helyzet ellenére megkötődnek az ésszerű, „kecske-káposzta” alkuk.
A Börzsönyben viszont – utolsó, szinte még érintetlen hegységünkben – hol az útépítések (termelési- szállítási igények, kényszerek), hol a tarvágások, a kerítések, a tankpályára emlékeztető, nehézjárművel szétvágott erdei turistautak, hol a sorsukra hagyott kisvasútvonalak, hol a turistajelzések eltüntetése, hol pedig a vadászat láthatatlan, de érzékelhető fantomlobbija borzolja a természetbarátok kedélyét. Most éppen Nagy-Hideg-hegy sípályáinak vagy turistaútjainak felkeresésétől, egy-egy kellemes téli/ nyári családi túra, osztálykirándulás élményétől akarják – a nagyon is tetten érhető erdészeti kezek – megfosztani a nemzeti park látogatóit.
A kirándulókat a jelek szerint nem kedvelő erdőgazdaság segítségére 2001 februárjában az ónos eső „sietett”. A jég súlya alatt jó pár fa rádőlt a turistautakra, többek között a Nagy-Hideghegyről Királyrétre vezető PX jelzésű sífutó- (lesikló) útra, balesetveszélyessé és járhatatlanná téve azokat. A Királyréti Erdészetnek 1 év alatt sem sikerült kitisztítani az utakat – mert nem is akarta, hiába kérték azt többen is. Hónapokkal ezelőtt a helyreállításra jómagam is kérleltem (tanúk előtt) az Ipolyerdő műszaki, ill. marketingvezetőjét – hiába.
A magastaxi és a nagy-hideghegyi turistaházak, turistautak és sípályák látogatottságát is visszavető körülmények fenntartása úgy látszik célja valahol valakiknek. Az e kört kereső több újságcikk, az ISM, az országgyűlési képviselők – a természetjárók érdekeit elismerő – véleményei, a turistaházakat tiszteletreméltóan fenntartó tulajdonos, Láng Róbert segítségkérései ellenére a Börzsönyben a helyzet változatlan, a turistautakon, a sífutó úton keresztben fekszenek a kidőlt fák.
Ha valaki megfogadja az egészséges életmódra csábító javaslatokat, megvásárolja a költségvetés támogatásával készült Börzsöny turistaatlaszt és kilátogat e jobb sorsra érdemes nemzeti parkunkba, több program között választhat:
1. Hólapátolás a parkolóban…
2. Ha a sífutó úton síel (!) egy beláthatatlan kanyar mögött keresztbe dőlt bükkön szétlocscsanthatja saját és gyermekei fejét. (A veszélyre semmilyen tábla nem figyelmeztet!)
3. a) Az erdészeti, 6 m széles szállítóúton (mint egyetlen járható helyen) síelhet és szembetalálkozhat a síbusszal vagy egy teherautóval.
3. b) Az út kikopott kőzuzalékán „waxolhatja” sílécét. Lumbágót kaphat a kidőlt fák alatti „limbóhintózástól”, ha Nagy-Hideg-hegyről gyalog bandukolna le kocsijához Királyrétre. Megtekintheti az erdészet által lebontatott magastaxi sífelvonó helyét. Az eredmény: elmaradnak a kirándulók, a síelők pedig továbbmennek Parassapuszta felé, Szlovákiába, a pozsonyi államkasszát gyarapítani. El tudna képzelni hasonló helyzetet valaki a Tátrában?
A hójelentések is inkább a francia síterepekről szólnak és nem Nagy-Hideg-hegyről, s hol vagyunk még attól, hogy hegyvidékeink síterepeit reggelente webkamerák pásztázzák? A Börzsönyben nincs miért élénküljön a belföldi turizmus.
A természetvédelem tehetelen. Ne felejtsük! A rábízott nemzeti parkban nincs területkezelői joga! Ja, kérem, 2002 a Nemzetközi ökoturizmus éve, minekünk azonban „Az üdülés éve” jutott… Javaslom, hogy a hegyvidéki nemzeti parkok gazdálkodását, természetvédelmi garanciáit, a turizmus feltételeit sürgősen világítsák át, határozzák meg a prioritásokat, göngyölítsék fel a vadászat botrányos szálait. Az Európai Unió küszöbén így nem szégyenkezhet egy ország amiatt, hogy képtelen végigvinni a természetvédelem és az (öko)turizmus normáit nemzeti parkjaiban, azaz legszebb, vonzerővel rendelkező hegyvidékeinken.
Jó lenne rendet tenni – legalább a főváros közeli Börzsönyben!
