A blog szerzője, Laureen Bloomberg az olasz fánk és pizza keverékeként mutatja be a lángost, amelyet már két helyen, a brooklyni Korzoban és az East Village-i Korzo Hausban is megvásárolhatnak az ínyencek. A szerző azt ajánlja, hamburger helyett kóstolják meg a fokhagymás, vagy a sajtos-tejfölös változatot.
Nem is olyan régen a hazai McDonald's gyorséttermekben rövid ideig már szerepelt a lángos. Lehet, hogy rövidesen a tengeren túli gyorséttermek is műsorra tűzik azt?
Egy kis történelem, avagy nincs új a nap alatt
A lángos keletkezése - mivel kenyértésztából készül - feltehetően a kenyérrel egy időre tehető. Kezdetben parázson vagy kályhán sütötték, később alakult ki, hogy olajban készítik. Bármilyen meglepő, már a Bibliában is említés történik a lángosról. „Efraim elkeveredik a népek között, Efraim olyan, mint a lángos, amelyet nem fordítottak meg." - mondja Ozeás könyvének 7. fejezete, de ebben az esetben valószínűleg a magyar fordító „beszélt haza" és használta a lángos szót, a lepény helyett. Az viszont egészen biztos, hogy a másik, biblikus említés esetében használt „lángos csillag" (József Attila: Betlehemi királyok) semmiképpen nem eredeztethető a népszerű magyar kelt tésztából... Egyes feltételezések szerint a lángos a török hódoltság idején került a magyar konyhákba, mások szerint ókori római az eredete.
Az viszont tény, hogy a lángost a kenyérsütésnél megmaradó tésztából készítették, és a magyar elnevezés kialakulásában szerepet játszott, hogy a cipók megformálása után megmaradt, kelesztett alapanyagot a kemencébe akkor vetették be, amikor az még lánggal égett, míg a kenyérsütéshez a már lecsitult, parázsló kemence volt optimális.
A lángos, illetve változatai számtalan elnevezéssel vannak jelen a Kárpát medence gasztronómiájában. A nyugati országrészen „langal(l)ó" (és alakváltozatai), a Rába torkolatvidékén és a Kelet-Dunántúltól kezdve keleten mindenütt „lángos". Szórványosan „lepény"-nek is nevezik. Készítési módja alapvetően állandó, de például az úgynevezett teknővakarékot kis vízzel, sóval összegyúrva, az Alföldön rendszerint jó kenyértésztával, zsírral feljavítva használják fel. Többnyire lepény-, olykor apró cipóformában sütik meg. A tészta elnevezése lehet: vakarcs, vakaró, molnárpogácsa, bodag, sótalan, sovány, pompos, kanvarjú, vakvarjú, dübbencs.
A gazdag búzatermelő Tiszántúl és a Kelet-Dunántúl parasztságának regionális „fényűzése" maradt az a rendszer, hogy a kenyértésztából egyéb kenyérlepények, „sütemények" céljára is elvettek. Ilyen a szilvalekvárral töltött vese nevű és alakú tiszántúli sütemény és az ugyanitt sokféle néven készített zsíros, réteges-leveles lepény (ismételten rétesszerűen kinyújtott, zsírral kenve hajtogatott kenyértésztából). A Kelet-Dunántúl beérte egy kenyértésztából sült vastag lepénnyel („pompos"), amelybe káposztát, töpörtyűt gyúrnak vagy töltenek. (Az orosházi „káposztás pompos" dunántúli jövevény.) Búzakenyeres vidékeken kenyértésztából időnként önteni való tésztát is sütöttek.
A lángos, illetve a hasonló alapokon készülő lepényféleségek nemcsak a hazai tájegységeken vannak jelen, de tulajdonképpen a világ valamennyi nemzeti konyhájának részei. Távoli olasz rokona a „pizza", szláv nyelvterületen a „bliní", a „burek" és a „pilmeni", de a mexikóiak lepénye, a „taco", vagy az arab világból ismert „pita" is a mi lángosunk családfájának távoli ága. A legegzotikusabb rokon talán az „arepas", a lángoshoz hasonló hagyományos venezuelai, kukoricadarából készülő, kerek, lapos, olajban kisütött lepény. Sonkával, sajttal, hússal töltve szendvicsként fogyasztják. (V&H)
