Magyar Rádió Szimfonik Live a "nulladik" napon

Tizenegy hazai előadó két-két dalának nagyzenekarra hangszerelt változatát mutatja be a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara augusztus 9-én este, a Sziget fesztivál "nulladik" napján a világzenei nagyszínpadon - adta hírül az MTI.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az MR Szimfonikusokkal fellép a Heaven Street Seven, a Balkán Fanatik, a Swetter, a Belmondo, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), Rúzsa Magdi, az Isten Háta Mögött, a Budapest Bár Kollár-Klemencz Lászlóval és Lovasi Andrással, a Hiperkarma, Molnár Ferenc Caramel, valamint Janicsák Veca - hangzott el a szervezők keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Sziget "nulladik" napjának nagyszabású eseményén csaknem félszáz szimfonikus muzsikus lesz a világzenei nagyszínpadon a könnyűzenei együttesek mellett.

Kiemelte, hogy a koncert az első megfogható példája lesz a közmédiumok együttműködésének, ezért a közmédia számára különösen fontos az esemény. A programot a Duna Televízió és az MR2-Petőfi Rádió műsorvezetői, Szántó Georgina és Buda Márton vezetik majd, az MR Szimfonikusok és a tizenegy együttes játékáról felvétel is készül. Az ehhez szükséges kereskedelmi és a kommunikációs hátteret a közös igazgatóságok biztosítják.

"Minden szempontból sikeres rendezvényre számítunk, hiszen a nemzetközi piacon már jól bevált a klasszikus nagyzenekarok együttműködése könnyűzenészekkel" - hangsúlyozta Szabó László, megjegyezve, hogy az éjszakába nyúló koncert várhatóan többféle közönségréteg érdeklődésére számíthat.

Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója felidézte, hogy már 1925-ben volt hasonló kezdeményezés a rádióban cigány muzsikusok közreműködésével. Véleménye szerint a hallgatók csak nyernek azzal, hogy a népszerű dalokat újfajta feldolgozásban hallhatják majd.

A dalokat Balogh Sándor karmester és zeneszerző hangszereli és ő vezeti a projekt komolyzenei oldalát képviselő Magyar Rádió Szimfonikus Zenekart. Mint rámutatott, a komolyzenészek általában örömmel és kedvvel vesznek részt hasonló vállalkozásokban, ő például a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott már ilyen zenei anyagon.

Gerendai Károly, a Sziget fesztivál ügyvezetője az ötlet hátteréről szólva elmondta, hogy a "nulladik" napra idén nem kínálkozott aktuális évforduló, de tudta, hogy az MR Szimfonikusok a Heaven Street Seven Ez a szerelem című dalának tavaly elkészítették a szimfonikus változatát (az MR2-Petőfi Rádió Szimfonik című programjának keretében). Ennek alapján kezdtek jó néhány hónappal ezelőtt dolgozni a nagyszabású koncerten, amelyen a Heaven Street Seven mellett még tíz másik könnyűzenei előadó lép fel.

"Izgatottan várom a közös produkciót. Soha nem játszottam még a Szigeten, pláne nem szimfonikus zenekari kísérettel. Ezért mérföldkő az életemben ez a koncert, és remélem, hogy nagyon kellemes élményekkel zárom a napot" - fogalmazott a sajtótájékoztatón Molnár Ferenc Caramel.

Rúzsa Magdi ugyan többször énekelt már a Szigeten, de szimfonikus zenekarral most debütál, és - mint elárulta - ezzel régi vágya teljesül.

A "nulladik" napon nem a Magyar Rádió Szimfonik Live koncertje lesz az egyetlen program, várják a Klezmeticset és a Boban Markovic Orkestárt, és tárgyalnak egy "nagy durranásról" is. A szerződést valószínűleg szerdáig aláírják, és akkor azonnal bejelentik, ki lesz a nagyszínpad vendége a "nulladik" napon - mondta el az MTI-nek Gerendai Károly.

Az MR2-Petőfi Rádió - az elmúlt évekhez hasonlóan - a Sziget fesztiválon idén is külön színpaddal lesz jelen: a magyar nagyszínpadon naponta öt zenekar, a hazai könnyűzenei színtér élcsapatai lépnek fel. (MTI)


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.