A több mint 3000 kilométer hosszú Szent Lőrinc-folyó nemcsak a Nagy-tavakat köti össze az Atlanti-óceánnal, hanem egy viszonylag hosszabb szakaszon az Egyesült Államok és Kanada határát is alkotja. Ez a tektonikus törésvonalat követő folyam volt az Európából érkező felfedezők, főleg Jacques Cartier, Kanada névadójának fő közlekedési útvonala az amerikai kontinens belseje felé. A folyó hozzávetőleg 1692 (más forrás szerint 1838) darab sziget és 104 zátony partját nyaldossa. Méretük igen változó lehet. Területük az 1 négyzetlábtól (0,09 négyzetméter) a 40 négyzetmérföldig (103,6 négyzetkilométer) terjedhetnek. Míg a kisebb homokkupacokon csak egy bokor vagy egy családi ház látható, addig a nagyobb szigeteken már egész közösségek élnek.

Az észak-amerikai előírások szerint ahhoz, hogy szigetnek számítson egy folyó közepén csücsülő földhányás, három feltételnek kell megfelelnie: egyrészt legalább 1 négyzetlábnak (0,09 négyzetméter) kell a vízszint felett kilógnia, másrészt ezt az „állapotát” az év 365 napján kell „produkálnia”, harmadrészt pedig legalább 1 élő fának kell rajta lennie. Valószínűleg a legkisebb lakott szigetet - találóan - „Just Room Enough” hívják, amelyen apály esetén pont annyi hely van, hogy két napozószéket kihelyezhetünk rá.

A folyó szigetvilága közül a számunkra legérdekesebb földhányáspár az úgynevezett Zavikon-szigetek, amely indián nyelven „Boldog sátrat” jelent. Bár maga a sziget elnevezés erős túlzásnak tűnhet jelen esetben, de földrajzilag tény, hogy a nagyobbik másfél hektáros, a kisebbik pedig fél hektáros területű, azaz az észak-amerikai kritériumok alapján a két folyami bucka teljesen megfelelnek egy amerikai sziget kritériumának.

A történelem viharai miatt úgy alakult, hogy amikor vagy jó 200 évvel ezelőtt meghúzták a Szent Lőrinc folyó mentén az Egyesült Államok és Kanada határát, akkor a nagyobbik földkupac Ottawa, a kisebbik pedig Washington fennhatósága alá került. Elmer Andress vállalkozó 1902-ben építtette fel „német stílusú” villáját a nagyobbik, Kanadához tartozó Zavikon szigetre. Mivel a kereskedő egy veteményeskertet és egy stéget is szeretetett volna kialakítani a háza körül, így ezeket a kisebbik, az Egyesült Államokhoz tartozó fél hektáros szigeten valósította meg. A két gyöngyszem közé egy 9,5 méter hosszú fahidat is ácsoltatott, hogy a kapálás és a pecázás miatt ne kelljen már mindig ladikba ugornia és áteveznie a szomszédos országba.

Az aprócska híd és a helyszín kuriozitása miatt az észak-amerikai sajtó rögtön „háztáji határátkelőnek” illetve a „világ legrövidebb nemzetközi átkelőjének” titulálta a szigeteket és a közöttük feszülő apró folyami átkelőt. A propaganda miatt fel is húzták a nagyobbik szigetre a Brit Birodalom (hivatalosan 1931-ban lett Kanadának önálló zászlaja), a másikra pedig az Egyesült Államok lobogóját, illetve a határbizottság egy geodéziai követ is felállíttatott a kisebbik kupac közepére. Mivel az Amerikai-Kanadai Határbizottság a XX. század közepén úgy döntött, hogy apróbb határmódosításokat hajtatnak végre a két ország között, így 1967-ben a kisebbik Zavikon sziget is Kanada fennhatósága alá került. Az új határvonalat a volt amerikai sziget déli csúcsától 140 méterre jelölték ki délnyugatra. Napjainkban is ez a módosítás van érvényben.

Hagyománytiszteletből azonban a szigeten élő család a továbbiakban is felhúzza a két folyami gyöngyszem korábbi domínium-urainak lobogóit. Ha jobban megnézzük a fényképeket, akkor láthatjuk, hogy az apró fahíd közepén egy magyar zászló is díszeleg. Nem csalás, nem ámítás, s nem is photoshop. Valóban egy magyar zászlót láthatunk. A válasz egyszerű: a szigeteket 1976-ban vette meg a torontói lakhelyű Donald Rickerd és magyar származású felesége, Julie Rékai Rickerd. Az ara felmenői egyébként a kanadai társasági élet legkiválóbbjai közé tartoztak:

Julie (Juli) édesanyja ugyanis az a 2010. február 1-én elhunyt Rékai Kati volt, aki még Desider Katalin néven látta meg a napvilágot 1921. október 20-án Budapesten. Férjével, dr. Rékai János sebésszel közösen 1948-ban menekültek el a kommunista bábállammá átvedlő Magyarországról. A család először Párizsba, majd onnan Kanadába emigrált. Rékai Kati kezdetben heti kommentátora volt a The Hungarian Show című rádióműsornak, kolumnistája a Kaleidoszkóp című angol-magyar kulturális folyóiratnak, majd egyik alapítója a kanadai Etnikai Média Egyesületnek.

Feladatának tekintette az emigráns közösségek kultúrájának megőrzését, a közösségek közötti kapcsolatok ápolását. A Kanadai Írószövetség külügyeinek vezetőjeként rengeteget tett a kanadai irodalom nemzetközi megismertetéséért is, felolvasó körutakat, bemutatkozási lehetőségeket, kiállításokat szervezett a szerzők számára. Munkájáért megkapta az Order of Canada kitüntetést, azaz a Kanadai Becsületrend keresztjét. A kanadai sajtó csak „Torontó First Lady-jeként” emlegette.

Rékai Katit egyébként az a 20 kötetes gyermek-könyvsorozata tette igazán híressé, amelyben négy állathős segítségével próbálta Kanada és a világ soknemzetiségű gyermekeinek bemutatni saját, sokszínű környezetüket. Juli édesapja, az az 1978-ban elhunyt dr. Rékai János volt, aki 1957-ben Torontóban létrehozta bátyjával, dr. Rékai Pál belgyógyásszal közösen, Kanada első „multikulturális”, hivatalosan 36 nyelven kommunikáló kórházát és idősek otthonát, amelyek ma már Torontó egyik központi kórházaként funkcionálnak. Dr. Rékai Jánost szintén a Kanadai Becsületrend keresztjével tüntették ki.