Újabb Michelin-csillagot szerzett Budapest

A Costes volt a második kelet-európai étterem, amely Michelin-csillagot kapott. Tavalyhoz képest dupláztunk, most a Vörösmarty téri Onyx is csillagos lett. Húsz éttermet ajánl a legjobb európai éttermeket felsoroló kalauz a magyar fővárosból, írja az Index..

A Világevő blog információi szerint ma jelentette be egy zártkörű budapesti háttérbeszélgetésen Rebecca Burr, a Michelin európai kalauzának főszerkesztője, hogy újabb magyar étterem kapott Michelin-csillagot. A 2011-es kalauz még nem jelent meg, de az információ így is biztos.

A tavaly csillagot kapott Costes továbbra is egycsillagos étteremként szerepelt a Main Cities of Europe kiadványban, hozzá csatlagozott ugyancsak eggyel a Vörösmarty téri Onyx. A listán összesen húsz budapesti étterem szerepel.

Tavaly éppen március 16-án derült ki, hogy megvan az első magyar Michelin-csillag: a Ráday utcai Costes a prágai Four Seasons szálloda Allegro étterme után a második volt, amely posztkommunista városban kapta meg az elismerést.

A jó ár-érték arányú, úgynevezett Bib Gourmand éttermek budapesti listáján egyelőre nem történt változás: továbbra is a 21-et, a Csalogány 26-ot, az Arcade Bistrót és a Bock Bisztrót ajánlja ebben a kategóriában a könyv. A Bib Gourmand jelet, vagyis a piros Michelin-fejecskét azok az éttermek kaphatják, amelyek olcsón kínálnak különleges menüket, az árakat ráadásul az adott ország kereseti viszonyaihoz igazítják. Így például tavaly a Bib Gorumand minősítést az a budapesti étterem kaphatta meg, ahol 8 ezer forintból kijött egy háromfogásos menü.

Az ajánlott éttermek listáján történtek változások, az evőeszközkészlettel jelölt helyek közé bekerült a második kerületi Vadrózsa és a hatodik kerületi Krizia is. A listán még mindig ott van a Gundel, a Fausto's, az Arany Kaviár, a Mokka és a Cyrano, és a tavaly Michelin-csillaggal meggyanúsított, de végül csak ajánlást kapott Tigris is. Nem sikerült visszakapaszkodnia a hűvösvölgyi Náncsi néninek, amely 2009-ben még egyedüli Bib Gourmand étteremként szerepelt a kalauzban, tavaly azonban már nem ajánlották.

Az Onyx évek óta készül a Michelin-csillagra, a Szulló Szabina executive chef és Széll Tamás sous-chef vezetésével működő 49 férőhelyes étterem étlapján “csak a legkiválóbb alapanyagokból, a legjobb technológiákkal készült ételek találhatóak”.

Az Étteremkalauz 2010-es kiadása szerint Budapest harmadik legjobb étterme az Onyx, és a Népszabadság Top 100-as listáján is harmadik.

Forrás: Index


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.