Aligha lepi meg az olvasót, ha ezúton is közöljük vele: ez a nyári–őszi–karácsonyi–húsvéti áradat világjelenség, és az idegenforgalmi szakma már nevet is adott neki: furgon-turizmus. Kóstolgassuk-ízlelgessük az elnevezést, ami mind szakmai, mind mélyebb szociológiai értelemben is érdekes tartalmat hordoz. Megértéséhez ezúttal távolodjunk el egy kissé a magyar határoktól, egészen mondjuk, a Franciaországból Spanyolhonba vezető A7-es autóútig és ott, mondjuk, La Jonquera határállomásig.
Ide olyan karavánok zúdulnak, amihez képest a jugoszláv és török konvojok elegáns gazdagok felvonulásának számítanak. Az út mentén megszokott, hogy a kopott kocsikból előkerülnek az imaszőnyegek, és az utazók Mekka felé fordulva imádkoznak a modern sztráda mentén. Autóik tele vannak utassal, áruval, a szó szoros értelmében néha alig vonszolják magukat. Mivel főleg a komolyabb rakfelületű furgonokról van szó, spanyol idegenforgalmi szakemberek elnevezték a jelenséget „furgonetaturizmusnak”.
A furgoneták vezetői és utasai korunk egyik legnagyobb népvándorlási hullámának „túlélői”. Afrikából – Marokkóból, Algériából, Nigériából, Maliból, Kamerunból, Sierra Leonéból és hasonló országokból – érkeznek, gyakran illegálisan. És gyakran nem is szárazföldön, hanem kis lélekvesztőkön, spanyol szóval a patera nevű gumi és műanyag motorcsónakokon. A minap kaptak el Tarifánál, Spanyolhon és az egész szárazföldi Európa legdélibb városának partjainál 240 afrikait, akik a patera-tulajdonosoknak fejenként ezer dollárt fizettek a paradicsomba jutásért.
Akik most hazafelé tartanak furgonjaikon, azok a megkapaszkodók, a nagy migráció fizikai-anyagi túlélői. Azok, akiknek sikerült állást, egzisztenciát, tartózkodási engedélyt szerezni az áhított fehér földrészen, amire a spanyolországi kapun surrantak be és most büszkén, ajándékokkal megrakottan mennek haza rokonaikhoz. Egy spanyol szóvivő szerint a furgonetakaraván alkalmakként akár húszezer hazalátogatóból is áll, és bizonyos hotelek, idegenforgalmi irodák ekkora tömeggel még akkor is számolhatnak, ha az áradat – enyhén szólva – nem éppen gazdagokból áll. Aludni, enni, pénzt váltani és számos egyéb szolgáltatást igénybe venni nekik is kell. És a sok kicsi még ebben a sajátos, kicsit szomorú, kicsit sikersztorinak számító turisztikai ágban is sokra mehet.