Alig­ha le­pi meg az ol­va­sót, ha ez­úton is kö­zöl­jük ve­le: ez a nyári–őszi–karácsonyi–húsvéti ára­dat vi­lág­je­len­ség, és az ide­gen­for­gal­mi szak­ma már ne­vet is adott ne­ki: fur­gon-tu­riz­mus. Kós­tol­gas­suk-íz­lel­ges­sük az el­ne­ve­zést, ami mind szak­mai, mind mé­lyebb szo­ci­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben is ér­de­kes tar­tal­mat hor­doz. Meg­ér­té­sé­hez ez­út­tal tá­vo­lod­junk el egy kis­sé a ma­gyar ha­tá­rok­tól, egé­szen mond­juk, a Fran­cia­or­szág­ból Spa­nyol­hon­ba ve­ze­tő A7-es au­tó­útig és ott, mond­juk, La Jonquera ha­tár­ál­lo­má­sig.

Ide olyan ka­ra­vá­nok zú­dul­nak, ami­hez ké­pest a ju­go­szláv és tö­rök kon­vo­jok ele­gáns gaz­da­gok fel­vo­nu­lá­sá­nak szá­mí­ta­nak. Az út men­tén meg­szo­kott, hogy a ko­pott ko­csik­ból elő­ke­rül­nek az ima­sző­nye­gek, és az uta­zók Mek­ka fe­lé for­dul­va imád­koz­nak a mo­dern sztrá­da men­tén. Au­tó­ik te­le van­nak utas­sal, áru­val, a szó szo­ros ér­tel­mé­ben né­ha alig von­szol­ják ma­gu­kat. Mi­vel fő­leg a ko­mo­lyabb rak­fe­lü­le­tű fur­go­nok­ról van szó, spa­nyol ide­gen­for­gal­mi szak­em­be­rek el­ne­vez­ték a je­len­sé­get „furgonetaturiz­mus­nak”.

A furgoneták ve­ze­tői és uta­sai ko­runk egyik leg­na­gyobb nép­ván­dor­lá­si hul­lá­má­nak „túl­élői”. Af­ri­ká­ból – Ma­rok­kó­ból, Al­gé­ri­á­ból, Ni­gé­ri­á­ból, Ma­li­ból, Ka­me­run­ból, Sierra Leonéból és ha­son­ló or­szá­gok­ból – ér­kez­nek, gyak­ran il­le­gá­li­san. És gyak­ran nem is szá­raz­föld­ön, ha­nem kis lé­lek­vesz­tő­kön, spa­nyol szó­val a patera ne­vű gu­mi és mű­anyag mo­tor­csó­nak­okon. A mi­nap kap­tak el Ta­ri­fá­nál, Spa­nyol­hon és az egész szá­raz­föl­di Eu­ró­pa leg­dé­libb vá­ro­sá­nak part­ja­i­nál 240 af­ri­ka­it, akik a patera-tulajdonosoknak fe­jen­ként ezer dol­lárt fi­zet­tek a pa­ra­di­csom­ba ju­tá­sért.

Akik most ha­za­fe­lé tar­ta­nak fur­gon­ja­i­kon, azok a meg­ka­pasz­ko­dók, a nagy mig­rá­ció fi­zi­kai-anya­gi túl­élői. Azok, akik­nek si­ke­rült ál­lást, eg­zisz­ten­ci­át, tar­tóz­ko­dá­si en­ge­délyt sze­rez­ni az áhí­tott fe­hér föld­ré­szen, ami­re a spa­nyol­or­szá­gi ka­pun sur­ran­tak be és most büsz­kén, aján­dé­kok­kal meg­ra­kot­tan men­nek ha­za ro­ko­na­ik­hoz. Egy spa­nyol szó­vi­vő sze­rint a furgonetakaraván al­kal­mak­ként akár húsz­ezer ha­za­lá­to­ga­tó­ból is áll, és bi­zo­nyos ho­te­lek, ide­gen­for­gal­mi iro­dák ek­ko­ra tö­meg­gel még ak­kor is szá­mol­hat­nak, ha az ára­dat – eny­hén szól­va – nem ép­pen gaz­da­gok­ból áll. Alud­ni, en­ni, pénzt vál­ta­ni és szá­mos egyéb szol­gál­ta­tást igény­be ven­ni ne­kik is kell. És a sok ki­csi még eb­ben a sa­já­tos, ki­csit szo­mo­rú, ki­csit sikersztorinak szá­mí­tó tu­risz­ti­kai ág­ban is sok­ra me­het.