'

Korábban utaltunk rá, hogy a forint árfolyammozgását három tényező határozza meg. Az első a nemzetközi tőke- és pénzpiacok kockázatvállalási hajlandósága. Ez nem sokat változott az új évben. A pánikszerű befektetés- kivonás alábbhagyott, de a tőke a legkevésbé kockázatos befektetéseket, vagyis a fejlett országok állampapírjait preferálja. A zuhanó kamatkörnyezetben nemcsak biztonságos, de némi extraprofittal is kecsegtető befektetések sok pénzt vonzottak az amerikai állampapírpiacra. Ezek a pénzek kerülik a fejlődő, ezen belül is a kelet-európai befektetéseket. A tavaly év végi brutális magyar állampapír- eladások leálltak, de a vevők még távol maradnak, a forint iránt sem jelent meg komolyabb kereslet. Sőt a régiós devizák mindegyike komolyan gyengült, ezzel bizonyítva, hogy a fejlődő piacokon belül Kelet-Európa iránt nincs érdeklődés. Ezt a gyengülést a régiónk országai különbözőképpen élik meg. Szlovák szomszédjaink már euróval fizetnek, őket nem érinti a helyi deviza gyengülése, ellenben exportőrjeik nem profitálnak a magasabb árfolyamból. A csehek kifejezetten örülnek, mert a tavalyi erős koronaárfolyam már károsan érintette az ország versenyképességét. A cseh központi bank többször vágott kamatot, ezzel gyengítve a koronát. A lengyelek már vegyesebben érintettek. Az exportőr örül, de a központi bank szerint a zloty euróhoz viszonyított árfolyama már túl van a kívánt határon. Románia olyannyira elégedetlen a lej árfolyamával, hogy a központi bank többször beavatkozott, és tartalékai terhére eurót adott el a piacon.

És mi, magyarok? Az exportőrökön kívül senki sem örül a 300-as árfolyamnak. A devizában eladósodottak most fizetik meg az alacsonynak vélt kamat árát, a Nemzeti Bank nem tud megfelelően kamatot vágni, ezzel mintegy a forinthiteleket élénkíteni, és közben a magyar kereskedelmi bankok refinanszírozását próbálja biztosítani. Kereskedelmi bankjaink szinte leálltak a devizahitelezésről, a forinthitel pedig annyira drága, hogy régiós versenytársaival szemben hatalmas hátrányból indul a magyar vállalkozó. Az, hogy a bankok egyre kevesebb új devizahitelt adnak ki, nehezíti a forint sorsát. Ugyanis amikor a bank devizahitelt folyósít, azt forintban utalja a hitel felvevőjének. Ezt konverzió előzi meg, amelynek során a bank devizát ad el, és forintot vesz a devizapiacon. Amikor a devizahitelben eladósodott ügyfél törleszt, az ellentétes konverzió játszódik le. Ha ezt a folyamatot rendszerszinten vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a forint árfolyamára erősítőleg hat, ha a friss devizahitelek nagysága felülmúlja a törlesztéseket. Ez zajlott éveken keresztül a piacon, de a tavalyi nemzetközi hitelválság és az ezt követő recesszió ez a folyamatot leállította, ami vélhetőleg a közeljövőben nem is fordul meg. Ha a forint árfolyammozgását vizsgáljuk, szembetűnő az a tempó, ahogy január–február folyamán gyengült. Szemben a múlt őszi 286 euró/forint árfolyamcsúccsal végződő hullámmal, az idei gyengülés más okokkal is magyarázható. Előző cikkünkben cáfoltuk az őszi gyengülésben szerepet játszó spekulánsok szerepét. A média könnyen okolja a spekulánsokat egyes árfolyammozgások okozóiként, de az őszi forintgyengülés egyértelműen a hosszú távú forint befektetések likvidálásaink időszaka volt. Elég megnézni a külföldiek kezén lévő állampapír-állomány alakulását vagy az OTP részvényárfolyamát. Ha ez spekulatív támadás lett volna, a spekulánsok már régen profitot realizáltak volna az áhított árfolyamzuhanáson. Ezzel szemben a 2009- es gyors forintgyengülés már nagyrészt spekulációs okokra vezethető vissza. Amellett, hogy Kelet-Európa-kerülés jellemzi a befektetőket a fent említett devizahitelezési probléma, valamint a várható gazdasági visszaesésünk miatt, volna elég ok a forint gyengülésére, mivel a régiót spekulációs nyomás érte. A forint a 305-ös euró/forint csúcsárfolyamával nem volt kivétel. A kérdés csak az, ha a spekulánsok egyszer profitot realizálnak, hol jut egyensúlyi pontra a forint árfolyama. Szerintem ez a 280–285-ös árfolyamszint közelében lesz, de a tévedés jogát fenntartjuk.

Hosszabb távon csak akkor várhatunk stabilizálódó forintárfolyamot, ha a fejlődő piacokba és ezen belül a régiónkba megindul némi befektetés, vagy ha sikerül olyan gazdaságpolitikával megerősíteni a forint iránti bizalmat, amely növeli az országban működő vállalkozások versenyképességét. Jelenleg egyikre sem látunk meggyőző jelet. Ebből pedig az következik, hogy a forint euróhoz viszonyított árfolyama nagyobb valószínűséggel kerül ismét a 300-as árfolyam fölé, mint a 270-es alá.

 

'