Mórahalom élen jár a helyi TDM szervezet létrehozásában

Mórahalmon már 2009-ben létrehozták a helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezetet, ám az akkori pályázati rendszer keretében a város nem nyert támogatást a szervezet kialakítására és fejlesztésére. Ennek ellenére a nonprofit Kft. formájában megalakult intézmény ma is turizmussal összefüggı feladatokat lát el és ezúttal a Széchenyi Terv keretében benyújthatott pályázatukat érdemesnek találták a 49,5 millió forint összegő támogatás megítélésére.

Mórahalom város képviselő testülete már 2009-ben is egyetértett azzal, hogy a település teljes turisztikai kínálatának feltérképezése, csomagba rendezése, arculatának kidolgozása, piacra vitele illetve a turizmus helyi szintő hatékony menedzselése elengedhetetlen a fenntartható és versenyképes turizmus eléréséhez. A képviselő testület ennek megfelelően szükségesnek tartotta, hogy az önkormányzat a feladatok ellátására egyértelmő kompetenciákkal és megfelelő finanszírozással rendelkező szervezetet hozzon létre.

A MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. fő célja jelenleg is a térség turizmusának fenntartható fejlesztése, és versenyképességének növelése, ami főként a fejlesztések összehangolásával, a marketing tevékenység koncentrálásával, a helyi szolgáltatók összefogásával és a vendégek széleskörű tájékoztatásával érhető el.

Az Új Széchenyi Terv keretében ismét lehetőség nyílt a TDM szervezetek támogatására. A cég a tavasszal benyújtott pályázat keretében 58,3 milliós összköltségű fejlesztést valósít meg, amelynek 85 százalékát az EU biztosítja.

A pályázat benyújtását megelőzően a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft-t a Nemzetgazdasági
Minisztérium Turisztikai Főosztálya a szakmai regisztráció keretében helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezetként regisztrálta. A pályázat pozitív elbírálását követıen 2011. október 19-én került sor a Támogatási szerződés aláírására.

A desztináció menedzsment lényege, hogy a Mórahalomra látogatók egységes, teljes körű tájékoztatást kapjanak a település idegenforgalmi nevezetességeiről. A Balatonnál már ismertebb ez a módszer, a Dél-Alföldön azonban még gyerekcipőben jár.

A projekt keretében felújításra kerül a Tömörkény u. 3. sz. alatti irodaépület, amely a menedzsment infrastrukturális hátterét biztosítja majd. A TDM szervezet emellett átvállalja a helyi Tourinform Iroda üzemeltetését, számos turisztikai szakmai programot valósít meg (marketing kampányok és eszközök elkészítése, kiállításokon való megjelenés, információs táblák kihelyezése, szakmai képzések lebonyolítása, stb.) és számos turizmushoz kapcsolódó önkormányzati feladatot vállal át. A meglévő egészségturisztikai, tanyai, aktív, lovas, kulturális és gasztronómiai kínálatot összegyűjtve, csomagba rendezve egy 7–10 napos programsorozat révén Mórahalom és a kistérség még vonzóbb úti céllá válhat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.