Pár napja egy nyári estén a Maastricht-i Marc Joseman Eaasy Going Coffee Shopja csurig volt. A marihuánáért és hasisért ácsingózó sorok a recepción túl álltak, a vendégek a üvegkorlátok mögött várakoztak.

„Drogturisták” ezrei özönlenek naponta a Hollandia délkeleti részén fekvő festői városkába, városvezetők szerint évente akár kétmilliónyian. Egyetlen céljuk, hogy meglátogassák a város 13 „coffee shopjának” egyikét, ahol a legkülönfélébb könnyű drogokat fogyaszthatják büntetlenül.

„Jönnek a drogturisták az autóikkal, lármáznak meg ilyenek” – mondja Gerd Leers, Maastricht korábbi, 8 éven át hivatalban lévő polgármestere. „De a legrosszabb – folytatja Leers – hogy ez a hatalmas tömeg túlságosan vonzó célpont a saját, kemény cuccost áruló bűnözők számára, akik szintén a városban tartózkodnak.”

Az elmúlt évek során a macskaköves utcákkal átszőtt középkori épületekkel teli kisvárosban még lövöldözés is történt, mely során egy bolgár bérgyilkos végzett egy versenytárs drogtermelővel. Masstricht-ban a bűnözési ráta háromszorosa egy hasonló, a határtól messzebb fekvő méretű holland városénak.

A maastrichti üzlet felfutásával ugyanakkor több a ’80-as, ’90-es években nyitott „kiskoszos” coffee shop puccos kávéházzá vált.

Maastricht ügyét bíróságok vizsgálják, melyet jogtudósok figyelemmel követnek mintegy tesztelendő, vajon az Európai Bíróság ad-e felmentést a szolgáltatások és áruk szabad áramlását biztosító törvény alól, amennyiben azok egy ország biztonságát veszélyeztetik?