Budapestet választották konferenciájuk helyszínéül az önkéntesek

Több mint 10 országból 90 nemzetközi önkéntes részvételével Budapest adott otthont az egyik legjelentősebb európai önkéntesküldő hálózat, a GLEN (Global Education Network of Young Europeans – Fiatal Európaiak Globális Nevelési Hálózata) éves konferenciájának, ahol a fejlődő országokban dolgozó európai önkéntes fiatalok számoltak be tapasztalataikról. A konferencia szervezője és házigazdája a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány volt.

A magyar önkéntes fiatalok továbbra is komoly szerepet vállalnak a nemzetközi fejlesztésben, lelkesedésükön és elkötelezett segítségnyújtásukon keresztül aktívan részt vesznek a rászoruló társadalmak fejlődésében. Ez az egyik hazai tapasztalata a Fiatal Európaiak Globális Nevelési Hálózata (GLEN) elnevezésű nemzetközi önkéntes szervezet éves konferenciájának, amely 2013. március 20-24. között Budapesten került megrendezésre.

„Hazánk szorosan együtt működik a nagy nemzetközi önkéntesküldő szervezetekkel, büszkék vagyunk arra, hogy az Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában dolgozó magyar önkéntes fiatalok komoly szakmai munkát végeznek, elősegítve a hátrányosabb helyzetű társadalmak fejlődését, integrálódását.” – mondta Reicher Péter, a konferenciát szervező Magyar Önkéntesküldő Alapítvány elnöke, a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetségének (FORUM) elnökségi tagja.

A konferencia több mint 90 résztvevője Ausztriából, Csehországból, Észtországból, Franciaországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Magyarországról, Máltáról, Németországból, Szlovákiából és Szlovéniából érkezett. Hazánkat három önkéntes képviselte, Ilyés Ilona, aki Madagaszkáron segítette elő a környezettel és környezetvédelemmel kapcsolatos tudatosságot és nevelést; Rajmon Zsófia, aki Nairobi szegénynegyedében, a kenyai Kibérában foglalkozott a közbiztonság és a higiéniai körülmények javításával, a mélyszegénység felszámolása érdekében; valamint Halmos Máté, aki Etiópiában segítette elő a női vállalkozásokat marketing és IT támogatással.

A GLEN a német szövetségi kormány alá tartozó fejlesztési szervezet által életre hívott nevelési program. A GLEN program fiatal európai önkénteseket küld ki fejlődő országokba, hogy ott különböző fejlesztési programokban vegyenek részt, majd hazatérésük után tapasztalataikat minél szélesebb körben osszák meg saját környezetükben. A fejlesztési projektek többek között a helyi környezetvédelem, ökoturizmus, a helyi oktatás és egészségügy fejlesztésén, és az árva gyerekek helyzetének javításán keresztül segítik elő az afrikai és ázsiai országokban a fenntartható fejlődést. A program fő célja az, hogy érzékennyé tegye az önkénteseket, és rajtuk keresztül az európai társadalmat a globális problémák iránt, hangsúlyozva a világ országainak egymásra utaltságát ezen problémák megoldásában. A GLEN programon keresztül eddig 20 magyar fiatal 10 országban hajtott végre projektet. Jelenleg Ghánában és Guineában dolgoznak magyar önkéntesek a GLEN program keretében.

Idén szeptemberben a Maliban kitört polgárháború miatt a szomszédos Guinea helyett – biztonsági okokból - ismét Ghánába és Beninbe utaznak ki újabb magyar önkéntesek.

Magyarország jelentős szerepet játszik a nemzetközi önkéntesküldő szervezetek munkájában, 2009 októberében – szintén a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány szervezésében - Budapesten tartotta éves kongresszusát a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetsége. Szintén egy magyar szakember, Martoni András tölti be a GLEN program operatív működéséért felelős hálózati koordinátor feladatkört.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány 2003-óta működik, elsődleges célja, hogy magyar önkéntes fiatalokat és fejlesztési szakembereket közvetítsen ki különböző hosszúságú nemzetközi humanitárius és fejlesztési projektekbe. Önkénteseik jelenleg három különböző program keretében Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Európában dolgoznak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.