New York-i fúvósok és Palya Bea a Zsidó Nyári Fesztiválon

Az idei budapesti Zsidó Nyári Fesztivál több helyszínen is várja a vendégeket színvonalas kulturális programokkal.

A világot érintő gazdasági válság hatásai miatt nem volt könnyű dolguk a szervezőknek, de mindent megtettek annak érdekében, hogy az augusztus 27-én induló fesztivál élmény teli programokban bővelkedjen.

A fő helyszín továbbra is a Dohány utcai zsinagóga, ahol rendhagyó éjszakai koncert várja 27.-én az érdeklődőket. Másnap a New York-i Metropolitan fúvós együttese, a The Metropolitan Opera Brass of New York nyitja meg a fesztivált, akik első alkalommal lépnek fel Európában. Palya Bea Ezeregy szefárd éjszaka című műsorának a bemutató koncertje is itt lesz megtekinthető 30-án este. Továbbá több hazai és nemzetközileg elismert nagy művész gondoskodik a látogatók szórakoztatásáról.

A fesztivál másik helyszíne a Rumbach utcai zsinagóga, ahol világszínvonalú kamarazenei estek, jazz és színházi ősbemutatók kerülnek megrendezésre.

A fesztivál hagyományos programjai közé tartozik a filmnapok, amelynek első alkalommal ad otthont a Puskin Mozi. Egy héten keresztül sikeres izraeli alkotások lesznek megtekinthetőek. A mozifilmek előtt minden alkalommal egy különleges rövidfilmet is láthatnak majd, amelyet Juszt Balázs és Ritter Doron készített a mai Izraelről.

A Zsidó Múzeumban Arató András Szabadság, szerelem című portréfotó kiállítását nézhetik meg közel három héten át. A Gozsdu udvar pedig a hagyományos kézműves kirakodó vásár helyszíne.

A Zsidó Nyári Fesztivál új helyszínnel gazdagodik, mert az idei esztendőben a Goldmark Teremben is lesznek programok, melyet a közelmúltban teljeskörűen felújítottak. Többek között Kalmár Tibor Kulisszatitkok című sorozatának ad otthont, amelyben olyan neves művészekkel hallhatnak beszélgetéseket, mint Bodrogi Gyula, Székhelyi József, Gálvölgyi János.

Nem csak a fesztivál ideje alatt, hanem a teljes nyári időszakban nyitva tart a Goldmark-terem előtti kiállítás. Ebben a tematikus egységben, a Goldmark terem közvetlen környezetét, topográfiai kontextusát jelentő belső Erzsébetváros, a hajdani zsidó negyed nyújtotta örökséget ismertetik meg a közönséggel, modern technológiát alkalmazva. A Levéltári Látványraktár is várja a vendégeit egész nyáron.

A fesztiválra a jegyek már kaphatóak a jegyirodákban. A teljes programsorozatot és további információkat a fesztivál honlapján olvashatja: www.zsidonyarifesztival.hu.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.