Regionális Egészségturisztikai Klaszter alakult Magyarkanizsán
A Dél-alföldi Gyógy- és Termálfürdők Közhasznú Egyesület a Dél-Alföldi Termál Klaszter megalakítása óta már több klaszter létrejöttét segítette szakmai tanácsokkal, tapasztalatokkal.
'
Így volt ez a Szerbiában található magyarkanizsai partnerek esetében is, amelynek eredményeképpen háromévi kitartó, közös munka után megalakult a Regionális Egészségturizmus Klaszter (REK). Az alakuló közgyűlés augusztus 23-án a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely tanácstermében zajlott a helyi önkormányzat szervezésében. A rendezvényen köszöntőt mondott Körmöczi Károly magyarkanizsai polgármester, valamint dr. Szecsei Mihály a kezdeményező bizottság képviselője, aki külön köszönetet mondott dr. Albel Andornak, a Dél-alföldi Termálklaszter elnökének a Regionális Egészségturizmus Klaszter (REK) megalakulásában nyújtott segítségéért. Ezt követően három előadást hallgathattak meg a jelenlévők. Sinisa Peric- a szerbiai Gazdasági és Regionális Fejlesztési Minisztérium önálló tanácsosa az egészségturizmus európai pozicionálásáról, Ljubomir Aleksic a Tartományi Gazdasági Titkárság képviseletében a szerbiai klaszterek fejlesztéséről tartott előadást. Albel Andor a magyarországi tapasztalatokat mutatta be. A délelőtt folyamán megválasztották a közgyűlés vezetőségi tagjait is. A rendezvény a Regionális Egészségturizmus Klaszter és a Dél-alföldi Termálklaszter együttműködési megállapodását hitelesítő elnöki aláírással zárult, amely egyben egy új együttműködés kezdetét jelenti a két szervezet között.'
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).