A Bécs–Berlin kiállítás (2014. február 14.–június 15.) alapjait – amelyet a Belvedere a Berlini Galériával együttműködve szervezett meg – az 1900-as évek elején kibontakozó szecessziós stílusirányzat, azon belül is a két város közötti kapcsolat, a különbségek és a hasonlóságok képezik. Mialatt a bécsi expresszionistákra a pszichológiai beleérzés volt inkább jellemző, addig Berlinben a fiatal „Vadak” inkább eksztatikus-agresszív gesztusaikkal tűntek ki. Az első világháború idején kezdett egymáshoz közeledni a német és az osztrák nemzet, ennek eredményeként élénk művészeti eszmecsere fejlődött ki a két város között. A kiállításon többek között Otto Dix, George Grosz, Albert Paris Gütersloh, Josef Hoffmann, Friedrich Kiesler, Ernst Ludwig Kirchner, Max Liebermann és Egon Schiele művei is megtekinthetőek.

A Bécsi Művészetek Háza az 1964-ben, Bécsben született osztrák fényképésznek, Andreas H. Bitesnichnek állít emléket egy átfogó visszatekintéssel. Bitesnich munkásságát leginkább az emberi test szoborszerű megörökítése és az aktfényképészetére jellemző tökéletes megvilágítások tették világszerte ismertté. A kiállítás (2014. február 27.–május 18.) a fényképész különböző aktsorozataiból mutat be műveket és helyezi azokat összefüggésekbe. Emellett utazásokat és portrékat megörökítő fotográfiákat is láthatnak az érdeklődők.

„Az Albertina – egy világgyűjtemény születése” című kiállítás (2014. március 12.–június 29.) a múzeum gyűjteményében rejlő mesterműveket mutatja be a történelem változó és izgalmas folyamatait ölelve át: a Mária Terézia korabeli udvari barokktól kezdve az amerikai és európai forradalmi éveken keresztül, egészen a Bécsi kongresszus utáni konzervatív monarchia újbóli megerősödéséig. A bécsi Albertina megalapítóinak, Mária Krisztina főhercegnő és Albert Kázmér szász–tescheni herceg életének különböző állomásain keresztül mutatják be Drezda, Róma, Párizs, Brüsszel és Bécs vezető szerepét a művészetek és a politika terén. A látogatók bepillantást nyerhetnek a gyűjtők és műkereskedők sokrétű hálózatrendszerébe, az európai nemesség feudális életébe, valamint a felvilágosodás előzményeinek politikai és szellemi iránykeresésébe is. A gyűjtemény éke Albrecht Dürer híres akvarellje, a Nyúl, amely 1502-ből származik.

Egon Schiele (1890–1918), a XX. század egyik legradikálisabb osztrák művésze, egy szokatlan kiállítás középpontjában áll, amellyel a bécsi Múzeumi Negyedben található Leopold Múzeum hódol a kivételes művész emléke előtt. A „Schiele újrafelfedezése. Egy művész és műgyűjtői” címmel induló kiállítás (2014. március 21.–szeptember 1.) annak a művészeknek az alkotásait mutatja be, aki a Leopold Múzeumot világhírűvé tette. A tárlaton mintegy 40 festmény, több mint 180 akvarell és grafika, számos fénykép, valamint több mint 200 levél és kézirat tekinthető meg. Ennek az egyedülálló Schiele-gyűjteménynek a létrejötte a XX. század osztrák és nemzetközi művészetének egyik legizgalmasabb fejezete. A kiállítás vezérfonalát Egon Schiele műveinek bemutatása képezi, mégpedig olyan időrendi sorrendben, ahogyan azokat Rudolf Leopold beszerezte, illetve megvásárolta. Ezen keresztül nemcsak a gyűjtő életébe, a kulturális élet sajátos kapcsolatrendszerébe, valamint érdekes kultúrtörténeti fejtegetésekbe nyerhetünk betekintést, hanem Egon Schiele 1945 utáni újrafelfedezésének sikertörténete is feltárul a látogatók előtt.

A Bécs Múzeum az Experiment Metropole – 1873: Bécs és a világkiállítás című tárlattal (2014. május 15.–szeptember 28.) emlékeztet arra a radikális átalakulásra, amelyen a város keresztülment, a városfal 1860-as években történő lebontását követően. A gyors ütemben fejlődő város jó úton járt ahhoz, hogy nagyvárossá nője ki magát, az ipari forradalom volt az egyik legdinamikusabb időszak, amelyet Bécs valaha is átélt. A körgyűrű, a Duna-szabályozás vagy a vízvezetékrendszer kiépítése mind óriási beruházások voltak, amelyek a várost és a benne élők életét alapjaiban változtatták meg. Az 1873-as Bécsi Világkiállítás volt az első, amelyet német nyelvterületen rendeztek, és ez volt az addigi legnagyobb is.

A Práterben 200 pavilont építettek fel, valamint a Rotundát (a világ akkor legnagyobb kupolájával büszkélkedő körtemplomot), amelynek Bécs egyik ismertetőjegyévé kellett volna válnia. Csaknem 6 millióan látogattak el világkiállításra, nem sokkal a megnyitást követően azonban összeomlott a tőzsde, amelynek következtében korai véget értek az élénk fejlődés és növekedés évei.