Taxisfelvonulás köti gúzsba a várost

Több mint ezer jármű részvételével forgalomlassító taxisdemonstráció kezdődött hétfő délután Budapesten; a fuvarszervezők azt követelik, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoznak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen. A megmozdulás nyomán nagy dugók alakultak ki és a forgalmat több helyen el kellett terelni.

A különféle személyi fuvarozócégekhez tartozó sofőrök az egykori Felvonulási téren, a parkolóban gyülekeztek járműveikkel, majd rendőri felvezetés mellett indultak el az Andrássy úton az Oktogon és a Blaha Lujza tér érintésével a Főpolgármesteri Hivatal elé, a Városház utcába, hogy később onnan a Lánchídon át, a várost megkerülve, a Margit hídon keresztül térjenek vissza kiindulópontjukra. Mivel a forgalomlassító demonstrációt a délutáni csúcsforgalom idejére időzették a taxisok, a rendőrség már korábban lezárta az útkereszteződéseket, hogy elkerüljék a torlódásokat, de így is nagyobb tumultus alakult ki Budapest belvárosában.

A taxisok konvoja a felvonulás alatt olyan hosszú volt, hogy amikor a menet első autója a Városháza elé ért, az utolsó autó akkor gördült ki a Felvonulási térről. Az Oktogonnál a Societas tartott szimpátiatüntetést; az ott megjelent kéttucatnyi demonstráló "Kösz Orbán!" feliratú transzparenseket tartott a magasba, míg máshol, több helyen fehér szegfűket osztogattak az útkereszteződéseknél a taxisoknak.

Metál Zoltán, a megmozdulást szervező Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek még a felvonulás kezdete előtt azt mondta: abban bíznak, hogy békés megmozdulásukkal "gondolkodóba ejtik" a városvezetést a tekintetben, hogy érdemes leülni velük tárgyalni, érdemes békés módon rendezni a taxisok helyzetét. Egy héttel ezelőtt, pünkösd hétfőn a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete tartott tiltakozó megmozdulást, szintén a Hősök terén. Akkor mintegy 200, különféle személyi fuvarozócégekhez tartozó sofőr gyülekezett a téren, majd járműveik többségét otthagyták, és az Andrássy úton egy fekete koporsót cipelve elindultak a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat és járműveiket. A hétfői megmozdulást szintén azért szervezték, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és az újonnan bevezetendő technikai és műszaki előírások csak az újonnan taxiként beálló járművekre vonatkozhassanak. Kilátásba helyezték a demonstráció résztvevői most is, hogy ha követeléseiknek nem tesznek eleget, az 1990. októberi taxisblokádhoz hasonló megmozdulást szerveznek. A Főtaxi sem az akkori, sem a hétfői taxistüntetésen nem vett részt. A társaság szóvivője, Vizy András az MTI-nek hétfőn azt mondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) taxiszolgáltatásokra vonatkozó egységesítésének néhány pontjával ők sem értenek egyet. Ugyanakkor meggyőződésük, hogy a taxisok helyzetének békés és minden érdekelt fél számára elfogadható rendezése nem utcai megmozdulásokkal, hanem jól előkészített, többoldalú egyeztető tárgyalásokkal érhető el. Megjegyezte: a már csaknem 100 éves múltra visszatekintő társaságuk tárgyalások és nem demonstrációk útján érte el azt is, hogy az új rendelkezések szerint a járművek motorjának teljesítménye lesz meghatározva, nem pedig a hengerűrtartalom alapján szelektálják majd az autókat. Metál Zoltán erre utalva az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy "a Főtaxi saját maga ellen beszél", és nem kívánta minősíteni a társaság távolmaradását.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.