Télre charterboomot hozhat a Sólyom

A téli charterpiacot jelentősen átalakíthatja a Sólyom Hungarian Airways megjelenése, jelentette ki Az Utazónak Zám Tibor, a charterpiac legnagyobb szereplőjének számító Best Reisen utazási iroda vezetője. A szakember szerint a nyár egyik slágere ma is Egyiptom, amely a zavargások ellenére nem kevésbé biztonságos, mint tavaly, vagy tavalyelőtt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Zám Tibor szerint sajnos már megszokott, hogy a késő tavaszi, nyári időszak új politikai fellángolásokat hoz az arab országokban – idén megint Egyiptomban. Ennek ellenére, ugyan összességében némileg csökkent az utazási kedv, de szerinte ez csak átmeneti állapot. Egyiptom már 1993 óta az úgynevezett "2." kategóriában szerepel a Külügyminisztérium listáján, ami fokozott óvatosságra inti a kutazókat. A szakmában elterjedt mondás szerint azonban kétféle ember létezik: az egyik már volt Egyiptomban, a másik pedig oda készül.

Aggodalomra nincs ok, a tanácsokat azonban érdemes betartani

A turisták megszokták, hogy Egyiptomban mindig van valami, ugyanakkor azt is tudják, hogy a tengerparti üdülőhelyek messze esnek a zavargások helyszínétől, azoktól jól elszeparálhatók, és a közbiztonság magas fokával a hatalom is mindent megtesz azért, hogy ez a fontos bevételi forrás ne apadjon el. Az üdülőhelyek abszolút biztonságosak, az utasokat legfeljebb a fokozott biztonsági intézkedésekések és az erős rendőri készenlét emlékezteti az erős politikai nyomásra. A tengerparton minden szállodai és egyéb szolgáltatást igénybe lehet venni, zavartalanul működnek a szórakozóhelyek is. Sokan nem is gondolnak bele abba, hogy Kairótól olyan messze vannak a tengerparti üdülőhelyek, mintha mi Európa teljesen másik felébe utaznánk. Igaz a zavargások miatt egy időre leállítottuk a kairói és luxori kirándulásokat – elemez -, de mára annyit javult a helyzet hogy a luxori túrák újra mennek. (Mivel ott nem volt semmi rendbontás, ez végül felesleges óvatosságnak bizonyult). A sokszor hangoztatott jó tanácsok persze nem feleslegesek: ne utazzunk Kairóba vagy más északi nagyvárosba, főleg ne kíséret nélkül, egyénileg. Ne keveredjünk csoportosulásokba - a tüntetés nem népünnepély, ki kell maradni belőle. Fotózni sem szabad az eseményeket, mert a tömeg tisztában van azzal, hogy a rendőrség szokott így bizonyítékot gyűjteni a rendzavarók ellen. És mivel Ramadan van, legyünk tekintettel a vallási érzékenységre is: ilyenkor nem illik a nyílt utcán enni-inni nekünk sem, mert ezt is provokációként lehet értelmezni. Válasszuk ilyenkor éttermeket, szállodákat, ahová be lehet ülni.

Új lehetőséget hozhat a charterpiacon a Sólyom

Zám Tibor úgy látja, a fapadosok konkurenciája, a Malév kiesése erősen megviselte a charter piacot. A most színre lépő Sólyomnak ezért nagy szerepe lehet abban, hogy a téli charter kínálat megélénküljön és az árak is konszolidálódjanak. Tavaly ugyanis a piacot stabilizáló Malév bukása után a második legnagyobb szereplő, a Travel Service a téli időszakra kivonta Budapestről a gépeit. Ennek hatására pedig Egyiptomba például 30 százalékkal növekedtek az árak, miközben több hagyományos téli desztinációra, különösen a távoli egzotikus célállomásokra nem is lehetett eljutni charterekkel. Ez még inkább megdobta az árakat, miközben ismét bebizonyosodott, hogy a fapadosok semmilyen szinten nem pótolják a nemzeti légitársaságot. Más kérdés, hogy a hazai kereslet erősödése így sem igen várható: a piac szűkülése, az elő-és utószezon lerövidülése már évek óta tartó folyamat. A Sólyom azonban új színt és lehetőséget hozhat a charter piacra, miközben Zám Tibor szerint a menetrendi piacon is nagy szükség van a felső és prémium szegmensnek nyújtott szolgáltatásra.

Forrás: Az Utazó


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.