Vadászati múzeum lesz a hatvani kastélyban

A történelmi Magyarország vad- és halfajait, életterüket és a magyar vadászat történetét bemutató Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kap helyet a hatvani Grassalkovich-kastélyban; a múzeumot várhatóan 2014 elején, az épület felújítása után adják át.

Azt követően indulhat meg a több mint három évtizede lakatlan épület rekonstrukciója, hogy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság hozzájárult a 3,15 milliárd forintos beruházás megvalósításához - közölte a projektről tartott keddi sajtótájékoztatón Szabó Zsolt (Fidesz), Hatvan polgármestere. Hozzátette, hogy a fejlesztés keretében megújul a kastély 2,5 hektáros parkja is, amelyet a Kárpát-medencében őshonos növényekkel ültetnek be.

Mint elmondta, az Észak-magyarországi Operatív Program keretében kiírt tenderre közösen nyújtott be pályázatot a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a hatvani önkormányzat.

A 4500 négyzetméter hasznos alapterületű, a pincével együtt háromszintes kastélyépületben a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóhelyeként kap helyet az országos vadászati múzeum, amelynek célja, hogy erősítsék, korábbi presztízsére emeljék a vadászat társadalmi elfogadottságát, valamint megjelenítsék a magyar vadgazdálkodás világszerte elismert szerepét - fűzte hozzá. Ugyanakkor Széchenyi Zsigmondnak, Fekete Istvánnak, Kittenberger Kálmánnak, valamint a Hatvany és a Grassalkovich családnak emléket állító szobákat is be szeretnének rendezni a múzeumban.

A polgármester hangsúlyozta, hogy nem trófeatárban gondolkodnak, hanem az ifjúság számára is élvezhető interaktív kiállításban. Ezért például digitális lőteret, íjász-, solymász- és úgynevezett kotorékpályát is szeretnének kialakítani a kastélykertben.

A múzeumban 60 szakember kap majd munkát, és azzal számolnak, hogy 2-3 év múlva már évente 80-100 ezer látogatót fogad a kastély - mondta a polgármester.

Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum vezetője arról beszélt, hogy az elmúlt évben elkészítették a 2600 négyzetméternyi területen kialakítandó tárlat forgatókönyvét, és látványtervek is születtek. A kiállítást úgy akarják berendezni, hogy tiszteletben tartsák Magyarország egyik legszebb barokk kastélyénak architektúráját, és vonzó látványosságot kínáljanak a látogatóknak.

A Hatvan központjában álló kastélyt Grassalkovich Antal építtette 1754 és 1763 között, majd az épület 1867-ben a Hatvany-Deutsch-család tulajdonába került.

A második világháború alatt a kastély berendezését széthordták, a kertet elpusztították. 1945 után iskola és kórház működött az épületben, amelyet 1979-ben életveszélyessé nyilvánítottak és lezártak. A műemléképület azóta kihasználatlanul, üresen áll, csupán egyik szárnyában működik a városi művelődési központ.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.