A név a régi, a megjelenés változott

Kívül-belül új ruhába öltöztetve, 2024. december 3-ától ismét várja vendégeit a Rómain a patinás Cziniel Cukrászda.

Mint az Eventrend Group, a cukrászda újranyitásával kapcsolatos közleményéből kiderül, a külső-belső munkálatok még idén szeptemberben kezdődtek,

új színek és átalakított tágas belső terek jelentek meg és modern világítástechnikai megoldásokat is alkalmaztak.

Hozzátették, a fenntarthatósági szempontok e projektjük esetén is kiemelt szerepet kaptak:

energiatakarékos megoldásokat, korszerű technológiát építettek a kiszolgáló térbe, 

amelynek segítségével biztosítják, hogy vendégeik igényeinek és minőségi elvárásainak a legmagasabb szinten tegyenek eleget.


Fotó: Cziniel

A cél az volt, fogalmaztak, hogy a felújítás után is minden betérő vendég megtalálja a kényelmet és a kellemes enteriőrt. Ennek megfelelően tervezték át a belső tereket, azért, mert azt szeretnék, hogy

ne „csak” egy cukrászda legyenek a sok közül, hanem egy olyan kellemes találkozóhely, ahol barátok, családok, üzleti partnerek töltenek el időt – miközben közös élményben lehet részük.

Az adventi hangulatban gazdag megnyitó alkalmával még elhangzott, amikor 2019-ben a magyar tulajdonban lévő cégcsoport megvásárolta a cukrászdát – pont belefutottak a Covid-időszakba, amikor minden lezárásra került a környéken – kivéve a Czinielt – ez volt a környékbeliek legfőbb menedéke, találkozási pontja.

Majd a tulajdonosváltást követően – átvészelve a világjárvány nehéz időszakát – előrukkoltak egy különleges ajánlattal: reggelijük bőséges, választékos és különleges, sőt, ma már brunch étlappal is rendelkeznek.

Emellett persze, hangzott el, a cukrászda-vonal kínlata is gazdag – mintegy 100 friss termék sorakozik naponta a pultjukon.

Nem akármilyen gazdag a választék a Római-parton
Nem akármilyen gazdag a választék a Római-parton
Fotó: Cziniel

ÚJ EGYSÉG A LÁTHATÁRON

Végül, mint az újranyitás napján tartott sajtóbemutató alkalmával szintén elhangzott, a márka izgalmas változások előtt áll:

a római-parti egység a nyitány, a cél az, hogy hamarosan üzlethálózattá fejlődjenek. 

Mint elmondták, a Cziniel menedzsment tervei szerint 2025 tavaszán megnyitják második önálló üzlethelyiségüket Budakeszin, a Vadaspark mellett, az egykori Gesztenyéskert helyén. A munkálatok már ott is javában tartanak, ta nyitás után pedig a Budakeszi lokáció meghatározó turisztikai és gasztronómiai célpontjává és a római-parti üzlethez hasonlóan a környék kedvenc vendéglátóegységévé szeretnének válni.

Jövőre pedig még érkezik a Gundel bár, és több más, izgalmas új Eventrend-projekt. 


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.