A Bordeaux-i a válságban is Bordeaux-i

Bár a 2011-es évjárat elmarad a korábbiaktól, a francia luxus jelképévé vált Bordeaux-i borok közül több felkapott márka várhatólag továbbra is több száz eurós árat érhet el palackonként - írja az Agromonitor.

Francois Léveque grand cru-re specializálódott Bordeaux-i kereskedő szerint ezeknek a nagyon nagy márkáknak az ára sohasem csökkenhet túlságosan alacsony szintre, ő a bort még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is biztos értéknek tekinti.
A 2011-es évjárat éghajlati feltételei előre vetítik: kevésbé lesznek homogének a vörösborok, mint az előző két esztendőben, ezért a júniusban kezdődő árusítás árcsökkenést hozhat – vélte ugyanakkor Denis Dubourdieu, egy befolyásos önológus úgy véli, hogy. Ennek mértékét azonban ma még nem lehet megjósolni, mivel a fényűzés jelképei között a bor előkelő helyen áll, és a délnyugat-franciaországi, bordeaux-i borok megelőzik versenytársaikat. „2000-ben történt a fordulat, akkor azt mondták, soha többé nem lesznek hasonló árak. Csakhogy az azóta eltelt tíz év alatt ötször változott az árszint” – mondja Léveque.
A 2008-as világválságban azt lehetett volna gondolni, hogy a legcsodásabb nektárok ára is esni fog. Nem ez történt, bár a 2007-es évjárat, amely 2009-től került forgalomba, nem lelkesítette fel a bordeaux-i kereskedőket, akik a grand cru borok 90 százalékát veszik meg. A véletlen azonban úgy hozta, hogy 2009-ben és 2010-ben kitűnő időjárási viszonyok közepette két egymást követő kiváló évjárat következett. Az, hogy erre akkor került sor, amikor éppen megrendült a bizalom a tőzsdében, magasra srófolta a legismertebb Bordeaux-i borok árát. A biztos menedéknek tekintett márkákba ázsiai és amerikai nyugdíjalapok is befektettek.
Az Idealwine internetes borászati portál összehasonlító táblázata szerint 2005-ben a primőr vásáron 538 eurós áron forgalmazott Petrus 2010-ben 2457 eurót ért, ami 356 százalékos többletértéket jelent. Egy palack Lafite-Rothschild ára 490 euróról 1037 euróra nőtt (+111 százalék), a Chateau Margaux palackja 600 euróról 694-re (+15 százalék), a Latouré 600 euróról 784-re (+30 százalék) emelkedett – idézi az MTI a portált.
A Bordeaux-i bor számára ez valóságos aranykor, és a tulajdonosok meg vannak győződve arról, hogy a trend tartós lesz. „Általános az egyetértés abban, hogy a bordeaux-i borok fogyasztói bázisa a feljövő országoknak köszönhetően tovább fog bővülni, ez táplálja a spekulációt” – jelentette ki Jean-Guillaume Pratts, a Cos d'Estournel birtok tulajdonosa, amely Saint Estephe nevű második grand cru boráról nevezetes. Lilian Barton, a Léoville-Barton márka tulajdonosa lehűti a lelkesedést: igaz ugyan, hogy gyarapodik a fogyasztók száma, de egyre hozzáértőbbek lesznek. Ha a legdrágább fajták ára nem csökken eléggé, a vevők képesek lesznek arra, hogy nemet mondjanak és más nagy bordeaux-i borokhoz pártoljanak át.
A bornak azonban van egy olyan tulajdonsága, amellyel a többi luxustermékek nem rendelkeznek. Egy évjárat, különösen egy rendkívüli évjárat csak egyszer létezik – hangsúlyozta Barton asszony. És ha a vevők nem tudják pénzzé tenni, a legrosszabb esetben még mindig megihatják – fűzte hozzá Francois Léveque. (Agromonitor)


Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.