Manapság egymást érik a különféle borversenyek, ám sokszor szakmai felügyelet nélkül rendezik meg őket, ezért a legtöbbnek szakmai körökben nagyon kevés presztízsértéke van, csekély az elfogadottsága. Az átlagfogyasztót sokszor meg is lehet téveszteni a plecsnikkel, mivel nem tudja, mi a menete az értékelésnek a versenyen. Előfordul, hogy 100 nevezettből 70 is kap valamilyen díjat, és az aranyérem sem mindig garancia a minőségre – fejtette ki megkeresésünkre Lesti Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnökségi tagja. Nincs tehát könnyű helyzetben, aki nem jártas a borok világában, és akit erősen befolyásolnak a palackra ragasztott címkék. Pláne nehéz azoknak a dolga, akik valamilyen különlegességre vadásznak.

Az ítészek ugyanis a versenyeken azokat a borokat díjazzák magasabb pontszámokkal, amelyek „piacosak”, vagyis közelebb állnak a közízléshez. Minél populárisabb, könnyebben érthető egy bor, minél inkább hozza azokat a jegyeket, amelyeket a fogyasztók elvárnak, annál jobbak a borász esélyei – magyarázta Kovács Antal háromszoros magyar bajnok sommelier.

Ennek alapján a borászszakma két csoportra oszlik: vannak olyan bortermelők, akik nem nevezik be a borukat versenyekre, mert szerintük, ha aranyérmet kap, akkor az azt jelenti: közel áll a közízléshez, vagyis középszerű. A másik oldal – ide tartozik a többség – nagyon komoly lehetőséget lát egy-egy megméretésben, hiszen az átlagfogyasztó meg van győződve róla, hogy egy aranyérmes esetében a legjobb bort veszi meg, ami pluszmotiváció vásárlás közben. Nem rosszak az adott a nedűk, de olyanokból több ezer másik van még világszerte. Az igazi boregyéniségek ezért – néhány kivételtől eltekintve – rendre elvéreznek a versenyeken, hiszen nem úgy készültek, hogy megfeleljen bizonyos elvárásoknak, hanem a természet formálta őket, a szűk termőhely és az évjárat. Vannak olyan fogyasztók – ők vannak kevesebben –, akik pontosan az ilyen borélményekre vágynak, ezért versenyek nélkül is megvan a kereslet a kézműves termékekre – mutatott rá Kovács Antal.

A megméretések többségének nagy hátránya, hogy túl kevés idő jut egy bor kóstolására. Van olyan, amelyik nem tud kibontakozni néhány perc alatt, más borok viszont nagyon gyorsan magukhoz térnek, és azonnal élvezhető állapotba kerülnek, több bennük az illat- és ízanyag, amit rögtön meg is mutatnak, úgyhogy a versenyeken nem mindig a legjobbak kerülnek az első helyekre – tette hozzá Lesti Zoltán.

Nem mindenki találkozik a plecsnikkel

Azon népes fogyasztói csoport egyébként, amely általában 600 forintos bornál nem szokott drágábbat venni, mert 800 forintot már sokall egy palackért, nem is találkozik a díjnyertesekkel. Aki viszont hajlandó rendszeresen 1000-2000 forintért vagy még drágábban vásárolni, barátibb viszonyban áll a borokkal, el tudja helyezni a versenyeket, és saját ismeretei alapján tulajdonít megfelelő jelentőséget nekik. Számukra egyfajta garanciát is adnak a díjak – vélte Csíki Sándor gasztronómiai szakíró.

Elvérzett a Pannon Bormustra, áll még a VinAgora

Hogy mégis melyik borversenyek tekinthetők akkor valamirevalónak? Kovács Antal és Lesti Zoltán a Pannon Bormustrát nevezte meg a legjobb hazai megméretésnek, a dolog szépséghibája azonban, hogy 2013-ban rendezték az utolsót, az elmúlt két évben nem jelent már meg kiírás. Abban egyetértettek, hogy az egyik napilap top 100-as listájára érdemes odafigyelni, mert komoly ítészeket, borászokat, sommelier-ket és szakírókat kérnek fel az szerkesztés során. Csíki Sándor szerint jelenleg egyértelműen a VinAgora számít a legrangosabb versenynek a nemzetközi mezőny és zsűri jóvoltából. Ajánlott arra is figyelni, hogy ki kapja az Év Bortermelője díjat, az már komoly színvonalat képvisel – tette hozzá a szakíró.

Az FM egyébként a VinAgorát és a Magyar Bormustrát ajánlotta a fogyasztók figyelmébe.