A háború egyik nagy vesztese a vodka

Számos lánc döntött már úgy, leveszi a polcról az orosz árukat vagy nem rendelnek többet, így tiltakoznak Ukrajna lerohanása ellen. Az új ellenség most a vodka, még akkor is, ha nem Oroszországból érkezik.

A piacvezető belga kiskereskedelmi lánc, a Colruyt nem rendel többé Oroszországból, Ukrajnából viszont annyit vásárol, amennyit csak tud, jelezte a cég szóvivője a belga Het Nieuwsblad újságnak. Az orosz áruk bojkottja harmincnál is kevesebb terméket érint, ezek között élelmiszer és non food is található.

A Delhaize szupermarketlánc is lépett, ők leveszik a Russian Standard vodkát és a Kamchatka crab néven is ismert vörös királyrákot a polcokról, ugyanakkor a lánc közleményében megjegyezte, hogy a háború mindenképpen megzavarja a beszállítást. A belga Aldi még tartja magát, közleményük szerint a náluk kapható vodka nem orosz eredetű.

Nem kérnek az orosz árukból

Ez azonban nem hatja meg azokat, akik a vodkát az oroszokkal hozzák összefüggésbe, így a vodkapiac mindenképpen járulékos veszteségekkel néz szembe. Gondban lehet az Absolut és az Eristoff is - előbbi svéd, utóbbi pedig grúz termék -, mivel közösségi oldalakon cégeknél és magánszemélyeknél is terjed a vodka bojkottja, jöjjön bármelyik országból. 

Az Aldi Nord boltjaiban már nem lehet vodkát kapni, és azóta az Aldi Süd, a Rewe és a Penny is követte a példáját. Támogatását fejezte ki az Edeka is, ők azonban az egyes üzletekre bízzák a döntést.

Az Ukrajnával és/vagy Oroszországgal határos országok üzletei is hasonló lépéseket tettek: nem csak az orosz, hanem a fehérorosz árukat is levették a polcokról a Biedronka, a Carrefour, a Lidl, a Kaufland, a Netto és a  Stokrotka lengyel boltjaiban, és így tett a lett Maxima és a finn Kesko is.

(Retaildetail.eu)

Forrás: Retail detail / Store Insider


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.