A „hamburgeradóból” lett termékdíj-terv visszavonását kéri az ÉFOSZ

Elhibázott és elhamarkodott az élelmiszer különadó bevezetése – ismerteti a népegészségügyi termékdíj 2011. szeptemberi bevezetéséről szóló törvénytervezetről birtokába jutott információk alapján készült állásfoglalását az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ). Egyben kéri a tervezet visszavonását, amelyik szerinte nem biztosítaná az elvárt költségvetési többletbevételeket és élelmiszerár-emelkedéshez, valamint munkahelyek megszűnéséhez vezetne - irja az Agromonitor.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az évek óta zsugorodó hazai élelmiszeripar érdekeit képviselő ÉFOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy az ágazat jövőjét érintő kérdésben az érintettek bevonásával, valódi szakmai vitát és hatásvizsgálatokat követően születhessen csak döntés. Az egészségügyi kormányzat által elkészített törvény-tervezetről kiszivárgott részletek kapcsán az ÉFOSZ ismételten hangsúlyozza, hogy a magyarországi élelmiszer-feldolgozók termékei csak és kizárólag a legszigorúbb hazai és uniós minőségügyi és élelmiszerbiztonsági jogszabályok betartásával készülnek, így fogyasztásuk semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent és egyes termékcsoportok „népegészségügyi szempontból nem kívánatos élelmiszerekké” történő önkényes minősítése hatásvizsgálatokkal nem alátámasztott, így az érintett termékek és gyártóik hírnevét rontja.

A hazai élelmiszeripar évek óta zsugorodik, 2007 óta folyamatosan csökken az élelmiszer termékek eladása, és tavaly májushoz viszonyítva az élelmiszerárak rendkívüli módon, 8,6 százalékkal emelkedtek – a cukor ára például 66 százalékkal nőtt. Az élelmiszereket sújtó 25 százalékos általános forgalmi adó pedig az uniós tagállamokban alkalmazható maximális érték, holott számos országban 0 vagy 5 százalékos adókulcsot alkalmaznak az élelmiszerek esetében. Egyebek mellett ez is az oka, hogy Magyarországon az élelmiszerárak szintje jelenleg is magasabb a régió országainak árszintjénél – állítja az érdekképviselet.

A különadó bevezetése a fogyasztókat és a vállalatokat egyaránt terhelő indokolatlan adóemeléssel, illetve újabb árnövekedéssel járna együtt, a kis- és közepes méretű vállalkozásokat ellehetetlenítené, munkahelyeket szüntetne meg. Emellett inflációs nyomást gerjesztene, csökkentené az áfa-bevételeket, erősítené az ágazatban tevékenykedő vállalakozások versenyképességét jelenleg is erősen veszélyeztető feketekereskedelmet, így összességében a társadalomra és a gazdaságra is kártékony hatást gyakorolna. Ráadásul egy esetleges különadó miatti áremelés különösen hátrányosan érintené az alacsonyabb jövedelmű fogyasztókat.

Az ÉFOSZ véleménye szerint a különadó nem biztosítaná az elvárt bevételt a központi költségvetés számára a kisadókra jellemző magas végrehajtási, ellenőrzési és adminisztrációs költségek miatt. A vállalkozások terhei indokolatlan növelésének elkerülése érdekében a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően az előzetes hatásvizsgálat elkészítése elengedhetetlen.

Az egészséges életmód kialakításában a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett rendkívül fontos szerepet játszik a megfelelő testmozgás – áll az érdekképviselet állásfoglalásában. A Trend Budapest Piackutató cég közelmúltban végzett reprezentatív fogyasztói kutatása szerint a magyar fogyasztók hetven százaléka elutasítja az élelmiszereket sújtó különadó tervét. Ráadásul a lakosság nem a sós, cukros vagy zsíros ételeket okolja az elhízásért, hanem egészségtelen életmódját és a bőséges házi kosztot. A Nielsen felmérése szerint pedig a magyarok a hiteleik után az élelmiszer árak növekedése miatt aggódnak a leginkább. Az ÉFOSZ ezek alapján elutasítja a népegészségügyi termékdíj bevezetésének tervét és kéri annak visszavonását. (forrás: Agromonitor)


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.