A Kifli segít az ukrán határ menti településeken

Vásárlóival összefogva küld adományokat a Kifli.hu az Ukrajnából menekültek megsegítésére. A webshopból vásárolva, a kiszállítást a cég raktárába kérve a vásárlók adományokat adhatnak le, ezeket a Kifli.hu Záhonyba juttatja el a rászorulókat segítő civil összefogásnak. 

Vásárlóival közösen nyújt segítséget 

A Kifli.hu munkatársai is megdöbbenésüknek adtak hangot az Ukrajnában kialakult helyzet miatt. A cég és a vásárlóik közötti kapcsolatra jellemzően azonnal felajánlások és kérdések érkeztek arra vonatkozóan, hogyan tudnak a vásárlók is részt venni az adományozásban.

Záhony az adományok célállomása

A cég közvetlen kapcsolatban áll Záhony polgármesterével, aki elmondta, hogy rengeteg menekült érkezik a vonatállomásra, így a záhonyi civil összefogás az elszállásolásukban és az étkeztetésükben próbál meg elsősorban segíteni. Továbbá kapcsolatban állnak határontúli testvérvárosokkal, oda is juttatnak az adományokból.

Együtt a vásárlókkal

A kifli.hu weboldalon már elérhető az akció, ahol egy adott termékkörből vásárolva, a kiszállítást a cég raktárába kérve a vásárlók adományokat adhatnak le, amit a Kifli juttat el Záhonyba. A záhonyi polgármestertől kapott információk alapján elsősorban nők, gyerekek és idősek érkeznek, így a választék elsősorban tartós élelmiszerekből, készételekből, baba és higiéniai termékekből áll. Az első teherautó már útnak is indult. A vásárlók aktivitása lenyűgöző, folyamatosan érkeznek az adományok.

Az Etesd.hu és az OMSZ kamionjába is került küldemény

Az OMSZ együttműködő partnerének, az Etesd.hu-nak a megkeresésére is 3 raklap tartós élelmiszerrel reagált a Kifli, ami szerda reggel el is indult Beregszász felé. A kamionban az élelmiszereken kívül orvosi és higiéniai eszközök is helyet kaptak, ezzel segítve a háborús övezet orvosainak, betegellátóinak munkáját.

Forrás: kifli.hu / Store Insider


Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.
Új gasztroélménytér Miskolc belvárosában

Új gasztroélménytér Miskolc belvárosában 

Fényfestés, zene, borok és gasztroélmények a Miskolci Soho-ban.
Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat

Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.