A Nestlé is csatlakozott az Európai Műanyag Egyezményhez

A Nestlé is csatlakozott az Európai Műanyag Egyezményhez, hogy csomagolóanyagaik teljes mértékben újrahasznosíthatóak, vagy újrafelhasználhatóak legyenek.

A társaság közlése szerint céljuk, hogy 2025-ig egyharmadával csökkentsék az újonnan gyártott műanyagok felhasználását. 

A Franciaország és Hollandia kezdeményezésére létrejött Európai Műanyag Egyezmény egyetlen célkitűzése a körforgáson alapuló műanyaggazdálkodásba való átmenet felgyorsítása. Ezzel megszűnik az újonnan gyártott, azaz nem megújuló fosszilis tüzelőanyagokból készülő műanyagoktól való kizárólagos függés. 

Az egyezmény olyan vezető vállalatokat, civil szervezeteket és kormányzatokat tömörít, akik 2025-ig együtt vállalják a közös célok megvalósítását, illetve hogy a jelenlegi jogszabályokon túlmutató célokat fogalmaznak meg.

 

A vállalások között szerepel az újonnan gyártott műanyag termékek és csomagolóanyagok csökkentése legalább 20 százalékkal, illetve legalább 30 százalékkal növelnék az újrahasznosított műanyagok felhasználását a csomagolóanyagokban.

Az újonnan gyártott műanyagok felhasználásának további csökkentése céljából a Nestlé újragondolja termékei csomagolását is. Jelenleg a PURINA állateledeleket és a NESCAFÉ instant kávét érintő csomagolásmentes rendszer tesztelését végzi, illetve együttműködik az újrahasználható csomagolóanyagokkal megvalósított házhozszállítási szolgáltatásokat nyújtó LOOP-pal is.

Forrás: Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.