A sör hasznos lehet Alzheimer ellen

Ugyan a túl sok sör rövidtávon összezavarhatja a memóriánkat, a népszerű ital „józan” mértékű fogyasztásából hosszabb távon potenciálisan akár jól is kijöhetünk. Jelen cikk a Foodbeast írására támaszkodik.

Egy új, az American Chemical Society Journal of Agricultural and Food Chemistry nevű folyóiratában megjelent tanulmány most végre lerántja a leplet a komlóban megtalálható xanthohumol (Xn) nevű vegyületnek az agyunkra gyakorolt pozitív (tk. védelmező) hatásairól. Bár az orvosok a bort egy ideje már igen sokat dicsérik antioxidáns hatásai miatt, ez az új felfedezés a sörfogyasztás pozitív egészségügyi következményeit firtató vizsgálatok sorába illeszkedik.

Oxidatív károsodás akkor jelentkezik, ha szervezetünk képtelen ellensúlyozni az általa megtermelt szabadgyökök káros hatásait (ilyenkor hasznosak az antioxidánsok). Az agyunkban végbemenő hasonló károsodás többek között olyan neurodegeneratív betegségek kialakulásához is hozzájárulhat, mint az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór.

A Lanzhou Egyetem kutatói a patkányokon végzett kísérleteik során felfedezték, hogy – legalábbis patkányokban – a xanthohumol védelmet nyújtott az agysejtek számára a mesterségesen indukált oxidatív stresszel szemben.

Bár a további vizsgálatok nem feltétlenül kecsegtetnek hasonló horderejű felfedezésekkel, már az eddigi eredmények is egy viszonylag általános vegyület felhasználási területeinek kiszélesítéséhez vezethetnek. És ez jó.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám


Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.