A torma a főszereplő a debreceni Gourmet-n

A létavértesi torma kerül a középpontba a 3. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 15. és 17. között rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás-tó partján - hangzott el a gasztronómiai eseményt beharangozó keddi debreceni sajtótájékoztatón.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Széles Diána, Debrecen turizmusért is felelős alpolgármestere hangsúlyozta: a város turisztikai kínálatában fontos helyet foglal el a helyi, minőségi gasztronómia bemutatását magára vállaló fesztivál, amely évről évre egyre több vendéget vonz Debrecenbe. Hozzátette: az első rendezvényen a debreceni páros kolbászt állították a fesztivál középpontjába, tavaly a Hortobágyi Nemzeti Park autentikus ízeire koncentráltak, idén pedig egy különösen izgalmas fűszer és hungarikum, a létavértesi torma lesz az ételek kötelező alapanyaga.

Balogh Károly főszervező kiemelte, hogy az első fesztivál közönségének mintegy 80 százalékát még a debreceni lakosok adták, de tavaly már sok gasztroturista érkezett az ország más részeiről is, és céljuk, hogy a fesztivál híre külföldön is minél több emberhez eljusson. Hagyományteremtő szándékkal útjára indítják a Debrecziner Gourmet-díjat, amelyet a közönség szavazata alapján a legjobb étel, illetve a legjobb kiállító étterem kaphat majd meg - tette hozzá. A Debreceni Szakképzési Centrummal (DSZC) együttműködve idén is lehetővé teszik, hogy a tanulók a rendezvény alatt a résztvevő éttermeknél gyakornokoskodjanak, és a DSZC-vel közösen elindítanak egy ösztöndíjprogramot is, amelynek keretében egy szakértői zsűri által kiválasztott szakácstanuló egy tanéven keresztül havi 10 ezer forint ösztöndíjat kap, és a jövő évi fesztiválon együtt főzhet a sztárséfekkel - mondta a főszervező.

Heit Lóránd létavértesi tormatermelő szerint a minőségi, háztáji alapanyagok egyre fontosabb szerepet töltenek be a hazai gasztronómiában. Létavértes és néhány másik környező település, Álmosd, Bagamér, Kokad és Monostorpályi gazdái 1200 hektáron termesztik a tormát, és az európai piacokra kerülő mennyiség mintegy 90 százalékát állítják elő - fűzte hozzá. A háromnapos gasztronómiai fesztiválon 18 étterem kínálatát kóstolhatják majd a Nagyerdőbe kilátogatók.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala?

Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala? 

Pisco Világnapot ünnepel a VIBE Budapest.
Bővül a zselízi Sacher-ház

Bővül a zselízi Sacher-ház  

„Három folyó régiója” elnevezésű turisztikai akcióterv keretében komplex turisztikai fejlesztések indulnak a magyar–szlovák határtérségben.
Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban

Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban 

Idén már 89 járványgócot azonosítottak.
    Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak

Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak 

A jelentkezés a Magyar Pékszövetség tagvállalkozásai mellett minden magyar tulajdonú pékség számára nyitott és díjmentes.
A magyar konyha legjava a Time Out Marketben

A magyar konyha legjava a Time Out Marketben 

Egy tányér gulyás, egy tökéletes csirkepaprikás vagy egy pohár magyar bor – kevés jobb módja van annak, hogy a külföldiek megismerjék az országunkat.
Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója

Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója 

52 éves korában elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója és egykori tulajdonosa.
Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen

Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen 

Van néhány hely Magyarországon, amelyet elsőre még talán a térképen is nehezen találnánk meg, mégis évről évre felkerülnek a gasztronómia iránt érzékenyek bakancslistájára. Dánszentmiklós pont ilyen.
Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét

Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét 

Súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat tártak fel a Hisztéria Cukrászda tápiószecsői üzemében.
Neszmélyről érkezik az idei Sziget Fesztivál hivatalos bora

Neszmélyről érkezik az idei Sziget Fesztivál hivatalos bora 

A Hilltop lesz Európa egyik legismertebb fesztiváljának hivatalos borpartnere.
Hőkupola helyett mediterrán életérzés: új nyári menü a pesti aszfaltdzsungel közepén

Hőkupola helyett mediterrán életérzés: új nyári menü a pesti aszfaltdzsungel közepén 

Új nyári menü és hűsítő koktélok az Axis Café & Lounge kellemes hőmérsékletű teraszán.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.