Akár ma is iható a világ legrégebbi bora

Németországban, Speyer városában, a Pfalzi Történeti Múzeumban található a világ legősibb bora, a Römische Wein von Speyer, azaz a speyeri bor. Az ital nagyjából 1700 éves.

És, annak ellenére, hogy nem néz ki túl gusztusosan, akár iható is lehet. Fogyasztása valószínűleg megfeküdné az ember gyomrát, viszont nem okozna semmilyen betegséget sejt szinten, írja az IFLScience nyomán a 24.hu portál.

A bort 1867-ben találták meg egy római kori sírban. A folyadék azért tudott ennyi éven át fennmaradni, mert az üveget viasszal zárták le dugó helyett. A dugó ennyi idő alatt elrothadt volna, a viasz viszont kiállta az évszázadok próbáját.

A palack tartalma persze csak egykor volt bornak nevezhető, mára valószínűleg elvesztette alkoholtartalmát, és egy teljesen másfajta szőlőszármazékká változott.Rejtély azonban, pontosan mivé alakult át, hiszen senki sem meri kinyitni az üveget, hogy megvizsgálja az italt.

Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a viasz eltávolítását nem élné túl a folyadék. Ludger Tekampe, a bor tárolásáért is felelős múzeumi részleg vezetője szerint nem lehet megjósolni, mi történne, ha a palack tartalma levegővel érintkezne.

A rómaiak a borokba olívaolajat kevertek, ezzel tartósították az italokat. Éppen ezért Monkia Christmann borokra szakosodott professzor úgy gondolja, a speyeri bor tulajdonképpen nem romlott meg, de nem is lenne jó élmény meginni. 

Forrás: IFLScience / 24.hu


Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.