Aki kimaradt – lemarad

Előre borítékolhattuk, hogy nem mindennapi lesz ez az előadásokkal, interaktív bemutatókkal, szakmai workshoppal, esti bor- és pálinkakóstolós vacsorával, valamint éjfél utánig tartó zenés-táncos bulival és másnap délelőtti laza wellnessezéssel fűszerezett két nap a Hármas-Kőrös holtága mentén, de hogy ennyire jól sikerül, és mindenki szuperlatívuszokban beszél róla, aki csak ott volt – ez minden reményünket felülmúlta. Lássuk hát, miből maradt ki, aki ezúttal nem tartott velünk…

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Bár a naptár már szeptembert mutat, igazi nyári forróságban gurul be a Cityrama egyik bérelhető kisbuszával a csapat egy része Szarvasra, ahol csatlakozik a saját autóval érkezőkhöz. Az ebédet követően mindenki a tökéletesen behűtött konferenciaterembe vonul át, ahol először a ház igazgatója, Bogdán Tamás, majd a tulajdonosok nevében Szalontai Enikő és a ház teljes belső- és külsőépítészeti, valamint designmegoldásaiért felelős Bálint Ágnes építész-tervezőművész köszönti a megjelent szakmabelieket, éttermeseket, szállodásokat.

Első pillantásra nyilvánvaló, ezúttal nem a projektor, mikrofon és laptop szentháromsága uralja majd a szakmai prezentációkat, hiszen már az első megszólaló, Dálnoki Attila, a Progast kelet-magyarországi képviselője a legújabb trendeknek megfelelően felterített asztalok mellett mutatja be a porceláncsaládot, amelynek megalkotásánál a természet ihlette a tervezőket. Mivel a világon mindenütt megnőtt a biotermékek iránti kereslet, a széria tagjai ez igény alapján, a természetes vonalak mentén születtek. Kissé szabálytalan vonalvezetés, a természet színeit visszahozó árnyalatok – nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelenthessük: a Progast által forgalmazott legújabb wellness-porceláncsalád igazi sikertörténet lesz idehaza is.

Az első előadáshoz kapcsolódva Magony Zoltán, a Bevlo cég társtulajdonosa szintén felterített asztalokat, illetve a legújabb textilezési trendeket mutatja be. Ő a jelenlétét annak is köszönheti, hogy az apartmanházakkal bővülő négycsillagos szarvasi ház teljes textilezését is ők végezték és végzik most is: a narancs, a bordó, a fekete, a barna, különleges anyagok játékos harmóniáját megtekintjük a valóságban is a prezentációkat követő házbejáráskor.

A következő előadó, Kardos György Miele szakértő cége szintén kapcsolódik a szarvasi házhoz, hiszen professzionális mosogatógépük „serénykedik” nap mint nap a konyhában. A víz összetételéről, keménységről, lágyságról, vízben oldott ásványi sókról, vízkőről, textilek elszíneződéséről szól a részletes beszámoló. És persze a kézenfekvő megoldásról, amely ioncsere elvén történő vízlágyítás képében érkezhet egy-egy házba.

„Miért fizessek 10 000 forintot egy képzésért, ráadásul vegyem ki az alkalmazottat egy teljes napra a munkából?” „Biztos fontos a továbbképzés, de nálunk tíz éve jól megy a halászlé, a marhapörkölt, a rántott hús – dehogy fogunk mi szuvidálni!” – ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdésekre válaszol Haász Ákos, a METRO Horeca-ágazatának vezetője annak okán, hogy speciális képzést nyújtó oktatóbázisuk most ünnepli egyéves születésnapját. Jó tudni, hogy a budaörsiek mindegyik szakképzése akkreditált, azaz a cégek a szakképzési alap terhére elszámolhatják. Majd az iskola egyik oktatója, a halkereskedő, see food szakoktató Szabó Béla mutatja be vadonatúj könyvét, amely természetesen a kopoltyúsokról szól. Záporoznak a kérdések. Például mi az igazság a pangasiusszal? Hová tűnt a scampi? Elér-e a higanymérgezés Magyarországig?

Amíg a Zila Kávéház Krisztina Cukrászda és Étterem csapata átrendezi a helyiséget a cukrászati bemutatóhoz, addig a hallgatóság átsétál a régi faházak helyén épülő 12 darab, 4-6 személyes apartmanházhoz, amelyek a legújabb készház-technológiával készülnek, és amelyeknek mind más és más, álomszerű a berendezésük. A kivitelezés is teljes egészében Bálint Ágnes fantáziáját és többek közt a Bevlo nem mindennapi kollekcióját dicséri. A séta után a Zila csapata – amely idén a Magyarország tortájaként ismert kecskeméti barackos tortát is megalkotta – Czeglédi Tamás irányítása és Farkas Vilmos cukrász ügyes keze által különféle tányérdesszertek díszítését mutatja be. Kiderül, hogy a megszórásos díszítések, a bő tejszínhabkoronák már a múlté, helyettük mostanában „mindent visz” a plezir!

Meggyőzés vendéglátó-ipari helyzetekben: három jellemző szituáció ízekre szedése és közös újraelkészítése – Folk György szakmai vezető tanácsadó és Honti György színész közreműködésével egyfajta együtt gondolkodás, sajátos szerepjáték következik. A főszereplő a szállodai és éttermi szakember és ügyfele, a rendezvényszervező és a termékét kínáló beszállító. Ismerős a szituáció? Nem véletlenül, ez a szituációs tréning az életről szól.

A vacsora fogásai egyértelműen Pauló Zsolt és csapata tudását dicsérik, a hozzávaló italokról, ciderről, borokról, pálinkáról ezúttal többen is gondoskodnak klubunk különleges találkozóján. Evés-ivás közben játékos gasztrokvíz élesíti az elmét, majd indul a retrodiszkó, és amikor éjfélt üt az óra, még kevés az olyan vendég, akit a szarvasi klubtalálkozó vége felé az ágyban találni.

                                          x x x

Buli, bor, tánc, késői reggeli és délig tartó wellnessprogram – aki ezúttal nem tartott velünk, kérdezze meg attól, milyen volt, aki ott járt…


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.