Alain Ducasse konyháján tanulnak a legszegényebbek

Tizenöt kilátástalan életű nő kapott lehetőséget arra, hogy új irányt adjon életének: Alain Ducasse, Franciaország egyik legnevesebb szakácsának konyháján tanulhatják a mesterséget egy felzárkóztató program keretében - adta hírül a Dívány.hu.

Jövőt 15 nőnek – ez a neve annak a programnak, amit Alain Ducasse indított útjára, és amelynek célja, hogy tizenöt, szegénységben és kilátástalan helyzetben élő párizsi nő esélyt kapjon sorsának megfordítására.

A program keretében Ducasse (aki számtalan Michelin-csillag, és még több étterem tulajdonosa) kétéves szakácsképző programját végezhetik el sűrített formában egy év alatt, miközben komoly gyakorlati tapasztalatot is szereznek. A tizenöt szerencsést tavaly száz jelentkező közül választották ki (azért tizenötöt, mert ennyi konyha áll rendelkezésre az alkalmazásukhoz), mind bevándorló, vagy második generációs bevándorló, a harmincas évei derekán, vagy még később. Van köztük több, gyermekeit egyedül nevelő anyuka, és közös bennük, hogy eddig kizárólag csak rosszul fizető munkájuk volt, vagy éppen évek óta munkanélküliek.

Ducasse nem csak a tanfolyammal segíti őket: ígéretet tett arra is, hogy aki sikeresen elvégzi a tanfolyamot, és leteszi a vizsgákat, annak lesz munkája valamelyik éttermében. „Ez nem jótékonyság, ez egyszerűen csak annyi, hogy kulcsot adunk ezeknek az embereknek a kezébe a saját jövőjük jobbá tételéhez. Kinyitottunk egy ajtót, és beinvitáltuk őket, hátha tudunk segíteni” – mondta Ducasse.(forrás: Dívány)


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.