Antiloppörkölt és jackfruitpálinka

A helyi piac sikeres szereplője az ugandai-magyar mintafarm. A két kultúra találkozásából egy soha nem látott pálinkafajta is létrejött.

Magyar üzleti delegáció tárgyal Kampalában a magyar-ugandai gazdasági együttműködés lehetőségeiről. A sikeres tárgyalások során nyilvánvalóvá vált, hogy az ugandai mezőgazdaság széles körű üzleti lehetőségeket biztosít a magyar vállalkozásoknak. A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) által az ugandai Kapekében üzemeltetett mintafarm már az ugandai piac sikeres szereplője.

A delegáció ellátogatott a Kapekébe, és többek között megkóstolta a farm egyik különleges termékét, a jackfuit pálinkát is. A farm nem csupán termelőegység, hanem szolgáltatóközpont is, mondta Máthé Attila agronómus. A helyi gazdáknak bérmunkába végzett gabonaszárítás mellett a jövőben a farm feltehetően együtt fog működni a helyi egyetemek agrártanszékeivel is. A farmon a konyhakerti művelés mellett nagyrészt kukoricát termesztenek, de a passiógyümölcs is jellegzetes termény. Érdekesség, hogy a farm által nevelt fenyőfák fontos építkezési alapanyagot biztosítanak a helyi gazdáknak. A farmon ezen felül kecskéket és sertéseket is nevelnek.


A farm tervezi egy prémium kategóriás pálinka termékcsalád bevezetését, amely a helyi trópusi gyümölcsöket használná alapanyagul. A kísérletek azt mutatják, a jackfuit nevű, nálunk ismeretlen gyümölcsből kiváló és nagy mennyiségű pálinka készíthető, míg például a mangó nem jó alapanyag, mivel sok nyers gyümölcs szükséges egy kevés párlat elkészítéséhez. A helyiek visszajelzései azt mutatják, sikeres lesz a termék.

A farm mellett épül a Magyar Afrika Társaság (AHU) és a HTCC közös egészségügyi központja. "A létesítmény kiemelt jelentőségét az adja, hogy Uganda ezen régiójában ezer emberre egy orvos jut" – mondta Szíjjártó Sarolta, az AHU jószolgálati nagykövete. A magyar delegáció tagjai nem csupán a pálinkát kóstolták meg, de Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnökének társaságában bejárták a farmot, és az antilopból készült pörköltből is ettek.


Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen

Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen 

Magyar aranyérem az egyik legrangosabb nemzetközi csokoládé versenyen. És ugyanezen az édes viadalon egy ezüstérmet is odaítéltek a hazai pályázónak.
A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon

A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon 

A május 24-i, szombat esti hatkezes főzés során Dani García és Giorgio Cavicchiolo (Alelí) valamint Varjú Imre (Flava) séfek együtt főznek.
Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal

Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal 

Gasztropárbaj a Michelin-csillagok árnyékában.
Növelte árbevételét a Zwack

Növelte árbevételét a Zwack 

A Zwack Unicum Nyrt. a 2024 április 1. és 2025 március 31. közötti 2024/2025-ös üzleti évben bruttó 38,788 milliárd forint árbevételt ért el.
Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől

Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől 

Közel 430 millió forint támogatással valósította meg a fejlesztést.
Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában

Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában 

Több, mint négy százalékkal többet készítette tavaly, mint 2023-ban.
A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon

A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon 

Michelin-csillagos éttermek, népszerű street food helyek, borászatok, cukrászdák és kézműves finomságok egy helyen.
Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.