Borkóstolás az út szélén

Megdöbbentő cikket közöl októberi számában a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászat Kutatóintézet elektronikus havilapja. Mit kapunk Hegyalján tokaji bor helyett?

A lap szerzői tizenöt „termelői kimérésben” vásároltak félédes-édes bort néhány Tokaj-hegyaljai településen, pontosabban Tokaj, Bodrogkeresztúr, Tarcal, Mád, Tállya, Sátoraljaújhely településeken.

Az eredmény legalább is elgondolkódtató. Valamennyi bort olyan helyen vették, ahol ki volt írva, hogy bor eladó, tehát nem üvegbe palackozott borokról van szó. Ezeket a borokat megkóstolták és értékelték, mikrobiológiailag tesztelték, illetve a főbb borászati paramétereket ellenőrizték laboratóriumban.

A literenkénti ár változatos volt, 600 és 1200 forint között változott. A 15-ből 13 tétel új PET palackba volt csomagolva, mindössze két helyen lett ásványvizes palackba töltve. A 13 PET palackos közül 4-et a vásárláskor töltöttek meg, a többi 9 db előre kiszerelt csomagolású volt. A helyben töltés eredményeként is, csak 9 esetben szerepelt a műanyag palackon az alkoholtartalom feltüntetése. Három címkén az eltarthatóság is fel volt tüntetve. Szintén három (másik három) címkén a palackozás időpontját is feltüntették. Kilenc címkén a „szulfitot is tartalmaz” feliratot is olvashattak. Kilenc terméken az OBI engedélyszám is szerepelt.

„A kóstolást a Kutatóintézetben végeztük – írják a cikk szerzői. A cél a fogyaszthatóság megállapítása volt. Három borról állapította meg a szubjektív vizsgálat, hogy egyáltalán fogyasztásra alkalmas. A maradék 12 esetében a következő megállapítások születtek:

1 tétel szappan ízű, 1 tétel poloska ízű, 1 tétel erősen hordó ízű, 1 tétel erősen kén ízű, 2 tétel íztelen, 3 tétel vizes cukor ízű és 3 tétel nem meghatározhatóan rossz ízű.

Végeredményként megállapítható, hogy a 3 fogyasztható közül is mindössze egyetlen mutatott Tokaji jegyeket, éppen az egyik vizes palackba töltött. Természetesen a kóstolás szubjektív véleményen alapul, mások talán mást éreztek volna.”

Az alkoholtartalom két esetben nem érte el az édes boroknál előírt mértéket. A laboratóriumi vizsgálatok alapján 3 esetben nem érte el a cukorszint az adott bortípusra előírt mértéket.

Összességében a 15-ből 5 bor felelt meg a jelenlegi előírásoknak, ami a kémiai paramétereket illeti. Sok tanulságot levonhatnánk a fentiek alapján-.. Ezt azonban nem tesszük, hiszen aki ezt az írást elolvassa, maga is véleményt alkothat az ellenőrzéssel, a Tokaji bor hírnevével, a házi borok Tokajit „öregbítő” szerepével kapcsolatosan – írják a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászat Kutatóintézet elektronikus havilapja, a Szőlő-levél szerzői.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.