Botrány a budai szórakozóhely körül

Nincs alkoholárusítási engedélye, mégis korlátlan italfogyasztással csábítja vendégeit a XI. kerület botrány-szórakozóhelye. A Karolina úti Play Club már évek óta borzolja a kedélyeket, egyszer már be is záratták. Legutóbb egy közbiztonsági fórumon szabadultak el az indulatok, amikor kiderült, hogy az önkormányzat nem tud mit kezdeni az intézménnyel - írja az Újbuda Portál.

Újbuda hivatalos honlapjának beszámolója szerint „heves indulatok” szabadultak el a kerület által szervezett közbiztonsági fórumon, amikor a Karolina út környékének lakói magyarázatot követeltek, miért nem tud fellépni az önkormányzat a csendes lakóövezetben álló diszkó ellen.

Az ujbuda.hu szerint Hoffmann Tamás polgármester, Rétvári Bence államtitkár és a kerület rendőri vezetőinek jelenlétében sokan arra panaszkodtak, hogy a Play Clubban rendezett bulik alkalmával a környéken randalírozó fiatalok nemcsak aludni nem hagyják a Daróczi és Karolina úton lakókat, de rendszeresen összehányják a környéket, sőt az ott parkoló kocsik visszapillantó tükreit is letörik.

Az indulatok felerősödéséhez hozzájárult az is, hogy a Play Clubot tulajdonképp már 2010 elején bezáratta az önkormányzat, a hely tavaly decemberig zárva is volt, ám az év végén újra karácsonyi és szilveszteri tömegbulikat rendezett.

Újbuda jegyzője, Horti István közbiztonsági fórumon előadott tájékoztatójából az derült ki, hogy a Play bíróságon támadta meg a Polgármesteri Hivatal tavalyi, visszavonásról szóló döntését, a Fővárosi Bíróság pedig úgy határozott, vissza kell adni a működési engedélyt.

A Play korábbi tulajdonos cégét Washington DC-ben a nemrég lebontatott szabadtéri szórakozóhely, a Rio offshore tulajdonosával megegyező címen regisztrálták. Ez a tulajdonosi háttér az újranyitás előtt megváltozott, és újabban, egy – a jegyző által hivatkozott bírósági döntés után alapított – hazai cég vette át az irányítást. Az All Night Party Kft.-t kevesebb mint három hónapja jegyezték be, egyik résztulajdonosa, Győri Valter a Rio-tulajdonos Mervó-testvérek közeli munkatársa.

A kerület az újranyitáshoz dohányterméket árusító üzletre adott engedélyt, a Play rendezvényein mégis alkoholhoz jutottak a vendégek. Az engedély hiányát úgy játszották ki, hogy a 4000 forintos belépőért korlátlan fogyasztási lehetőséget biztosítottak.

Hoffmann Tamás polgármester türelemre intette a fórum háborgó résztvevőit, és azt állította, dolgoznak rajta, hogy olyan jogsértésen kapják a szórakozóhelyet, amely alapján biztosan be lehet záratni a diszkót. Hoffmann szerint ezúttal véglegesen. (Újbuda Portál / Index)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.