Brazil újságírók és turisztikai szakemberek Magyarországon

A Visegrádi Országok turisztikai együttműködésének keretében brazil újságírók és tour operátorok fedezik fel a négy ország – Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – turisztikai kincseit.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 10 fős csoport a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében március 29-én érkezett hazánkba, és már az első napon igazi gasztronómiai ízutazásnak lehetnek részesei. A program másnap a Várnegyed részletes megismerésével és a Sziklakórház megtekintésével folytatódik, majd ebéd keretében Magyarország turisztikai kínálatáról hallhatnak egy rövid prezentációt a résztvevők. Délután, a Parlament megtekintését követően, a turisztikai és médiaszakemberek fakultatív program során Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás labdarúgójának rokonai által megismerhetik a Puskás Fan Club relikviáit, vagy a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjába csöppenve, egy kiváló német kórus előadását hallgathatják meg a Bazilikában. A tanulmányút zárónapján, március 31-én, hazánk gazdag egészségturisztikai kínálata kerül a középpontba, a tanulmányút részvevői többek között a Széchenyi fürdőben frissülhetnek fel. Délután a csoport egyik része dizájn túrára indul, a másik része pedig különleges kétéltű járműre szállva, földről és vízről is gyönyörködhet Budapest nevezetességeiben. A vacsorát követően a brazil szakemberek búcsút vesznek Magyarországtól, és Szlovákiában folytatják útjukat.

A Visegrádi Országok közös turisztikai marketingtevékenységének egyik kiemelt célpiaca Brazília. A brazilok körében egyre nagyobb az érdeklődés a külföldi turisztikai célpontok iránt, ennek megfelelően Brazíliából évente 1 millió turista érkezik Európába. A brazil turisták utazásuk során előszeretettel kombinálják a közép-európai fővárosok látogatását, így Prágát és Budapestet is.


Íme az Év Fagylaltja verseny győzteseinek listája

Íme az Év Fagylaltja verseny győzteseinek listája 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.
Raktáravató esemény különös gasztroprogrammal bélelve

Raktáravató esemény különös gasztroprogrammal bélelve 

Több száz üzleti partnerét invitálta június 17-én új, Zodony utcai logisztikai központjába a Budapest Party Service.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.