Az id. Bárány László által létrehozott Master Good cégcsoport az idén is folytatta hat éve tartó adventi hagyományát, és húszmillió forint értékű húsadományt juttatott el a Debreceni Karitatív Testület számára, amely a támogatást rászoruló családok és idősek körében osztotta szét.
Az adomány két ütemben érkezett: az első, 2560 csomagból álló szállítmányt 2025. december 1-jén adták át a szervezetnek, míg a második rész 2026 januárjában került a Debreceni Karitatív Testülethez. A csomagok fagyasztott csirkecombot és virslit tartalmaztak, Master Good termékekből összeállítva.
Fotó: MasterGood
A Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei, valamint a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ intézményei vállalták az adomány célba juttatását, elsősorban olyan családok és egyedülálló idősek számára, akik velük folyamatos kapcsolatban állnak. A csomagokat a kiosztás napján több száz érintett vehette át.
Az adományok átadására 2025. december 1-jén, hétfőn került sor.