Dübörög a reggeliztetés 1. rész: Kikötő

A mai X-, és Z-generáció szeret másutt reggelizni, nem az otthonában. A hazai gasztrotársadalomnak is lassan rá kellene ébrednie: ha új vendégkört szeretne bevonzani, akkor ideje reggeliztetést is kínálni, méghozzá minőségi színvonalon. Van erre már jónéhány példa idehaza. Mi most a Káli-medencében néztünk körül.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Annyiszor olvasni itt meg ott, hogy az adott település legjobb helye, vagy belistázva a tíz legjobb helyek egyike, hogy engem már a hideg kilel ezektől a nyilvánvalóan hatásvadász listáktól meg hadseregnyi legjobbaktól, de tény, ez valamiért mégis működik. Az olvasó elolvassa, lázasan böngészi a listát, azzal már üti is be a GPS-be a nagy dirrel-durral beharangozott hely nevét, és indul.

Vegyük például a Káli-medence egyik hangulatos településének, Mindszentkállának az esetét. Ahol az egyik félreeső, eleddig csendes kis utcában bújik meg a 2016-os évi szezonban pajtából szálláshelyként és kultúrális találkozóhelyként megnyitott, idén nyár elején már a Káli-medence legjobb reggelizőhelyének kikiáltott Kikötő – ahová szinte a közzététel pillanatától özönlenek a vendégek. Hiába szerepelt a cikkben, hogy ez egy reggelizőhely, délután kopogtatnak, este fékeznek autóikkal, vagy biciklijük nyergéből pattannak le akár a csillagos égbolt alatt a porta előtt, és térnének be a vendégek nagy örömmel - reggelizni.

Tény, hogy a házigazdák, Hegyi Zoltán és Hegyi-Ombódi Brigitta slow brunch jellegű vendégváróhelye telitalálat. Ők falusi vendégasztalnak nevezik, amibe két éve belevágtak, és azért épp a reggeliztetést választották, mert úgy látták, ezt a fajta szolgáltatást más nem kínálja a környékükön.

Miközben a reggel 9 órai nyitást követően a betérő azon meditál, hogy vajon gorgonzolás sajtkrémet vagy inkább pesztósat kérjen, netán isteni házi májpástétomot vagy mangalicakolbászt falatozzon bemelegítőként, arra is van bőven ideje, hogy nézelődjön.

 Az eszményien nyugalmas, árnyas gyümölcsfákkal övezett kert sajátos vintage hangulatot áraszt, csupa kedves tárggyal berendezve várják a vendéget. A szabadtéri kandalló külön látványosság, az asztalokon zsákszövetek, az ablakban egy cica nyújtózik, mindenütt csupa virág, fűszerkert és gyümölcs.

A fiatal pultoslány kedves, közvetlen. Tény, hogy nem gyorsvonati sebességgel szolgálja ki az egyre csak érkező és érkező vendégeket, de mivel családias, meghitt a hangulat, ezért senki nem idegeskedik azon, ha tíz percet is kell várnia, amíg elékerül a kolbászos, szalonnás, sajtos rántotta friss zöldsalátákkal – Brigitől.

Aki ezt a rántottát a Kikötőben nem próbálja – nagyot hibázik. Itt különben minden, de tényleg minden helyi kistermelőktől származik, még a görög joghurt is, ami akár a tojásétel után következhet (ha bírja valaki szusszal), mert a házigazda azt is maga állítja össze: a joghurthoz hozzákeverve saját sárgabaracklekvárját. Jöhet mindezek mellé házilimonádé izgalmas összeállításokban – van rózsás, házi cseresznyés, akácos változat, és a pazar reggelit lezáró kávé is isteni.

A Kikötőben különben nemcsak az a jó, hogy tényleg szuper a reggeli kínálat, hanem az is, hogy gyönyörű a környezet mellé. Brigiék most épp azon tanakodnak, meddig tartsanak nyitva, mikor hajtsa fejét téli álomra a Kikötő. Ahol a ház egykori pajtájából szálláshelyeket is kialakítottak, egyfajta igazán rendhagyó, egy légterű hostelt, függönyökkel elválasztva egymástól a három „szobát”. Nem akartuk megbontani a tér egységét, elmozdítani a gerendákat, magyarázza Zoli, miközben körbevezet minket.

A kert hátsó részében lévő, önálló lakosztály szépséges részleteiben is elgyönyörködünk, amelyhez saját kertrész is jár a vendégnek, aztán úgy döntünk, nem indulnánk most tovább reggeliző portyázó körútunkon, hanem inkább ledőlünk a barackfa árnyékába, és pihenünk egy keveset.

                                                                           (folytatjuk, következik: Fügekert, Zánka)

Forrás: Vendég & Hotel


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.