Duplájára nőtt az oltalom alatt álló borok forgalma

Az utóbbi évek legíjéretesebb szürete folyik idén, s a szőlő ára a várakozások szerint 10 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál.- olvasható az elelmiszer.hu oldalán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az év első nyolc hónapjában megduplázódott az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok forgalma, míg a jelzés nélküli boroké több mint a felére esett – derült ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentéséből. Az AKI adatai szerint a földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége több mint 2 százalékkal nőtt 2015 első nyolc hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A fehérborok iránt 6 százalékkal volt nagyobb a kereslet, mint egy évvel korábban. A vörös- és rozéborok iránti kereslet enyhén, 2 százalékkal visszaesett a megfigyelt időszakban. Az árak is emelkedtek, a hazai borok feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal volt magasabb a 2015. január-augusztus közötti időszakban, mint egy évvel korábban. A fehérborok 4 százalékkal, a vörös- és rozéboroké 14 százalékkal drágultak.

A fehérborok esetén az átlagár 34 százalékkal nőtt, míg az oltalom alatt álló boroké 23 százalékkal csökkent. A vörös- és rozéboroknál hasonló tendencia rajzolódott ki, a földrajzi jelzés nélküli borok értékesítési átlagára 12 százalékkal volt magasabb, míg az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott boroké 5 százalékkal mérséklődött. Szakértők szerint az utóbbi évek legígéretesebb szürete folyik a szőlőültetvényeken, bár a különböző szőlőfajták között nagy a szórás, amit még a termőhely szerinti eltérések is fokoznak. A szőlő ára a várakozások szerint 10 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. Információk szerint a cserszegi fűszeres kilogrammjáért 80-95 forintot adnak a felvásárlók, míg az Irsai Olivér kilogrammját 120-160 forintért vásárolták. Egyes korai érésű fajták ára alacsony szintről ugyan, de már elindult felfelé.


Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.