Egy dédelgetett álom megvalósulása

Kovászos kenyér, babka, saját készítésű granola, szendvicsek, mediterrán ihletésű tálak és sütemények – az egykori Michelin-ajánlott Baraka tulajdonosa a Klauzál téren nyitotta meg a David’s Kitchen-t.

Bár még csak pár napja vannak nyitva, a Baraka egykori vendégei és a környék lakói olyannyira nem tudnak betelni a hellyel, hogy zárvatartási idő alatt is kitartóan kopognak az ajtón, hogy bejussanak. David Seboek a régi álmok megvalósításáról, a fine dining étterem és pékség vezetés közötti hasonlóságokról és különbségekről és a pékség koncepciójáról mesélt a Dining Guide-nak.

David és Leora / Fotó: David’s Kitchen
David és Leora / Fotó: David’s Kitchen

David fiatal éveiben, New Yorkban egy olyan pékségben dolgozott, mely francia-amerikai péksüteményeket készített – a cookie-k, croissant-ok, tart-ok, muffinok voltak a középpontban. Később  Franciaországban, a Loire völgyben található Angers városában ásta bele magát igazán a kenyérkészítésbe. Amikor Budapestre költöztek és megnyitották a Barakát, Ő sütötte a süteményeket és a kenyereket az éttermüknek. Eleinte még élesztővel dolgozott, majd később, 2010 környékén teljesen áttért a kovászra. 

A pékség egy nagyon régóta dédelgetett álma volt. Miután bezárt a Baraka, édesanyja említette, hogy az Egyesült Államokban is megnyithatná a pékségét. De azt érezte, hogy ott sokkal nagyobb a zaj és a nulláról indulna. Budapesten már megvetették a lábukat, ismerik őket, sokan nagyon várták, hogy mi lesz a következő lépésük a feleségével, Leorával, aki az összes egységük nyitásában jelen volt.

Minden ételünkön érezhető a mediterrán hatás / Fotó: David’s Kitchen
Minden ételünkön érezhető a mediterrán hatás / Fotó: David’s Kitchen

Egy ideje tudták, hogy elérhető ez az üzlethelyiség a Klauzál téren, de végül tavaly döntötték csak el, hogy itt nyitják meg a pékséget. Látták, hogy tökéletesek a tér adottságai, besüt a nap, a parkra néznek az ablakok, és első ránézésre úgy tűnt, hogy kaptak egy kész teret, amit azonnal birtokba is vehetnek. 

Ez természetesen nem egészen így történt, de a történet pozitív véget ért, hiszen a vásárlóik nagy örömére megnyitottak és David kenyerei és süteményei mellett mesés mediterrán fogások várnak bennünket náluk.


Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.