Bedőlt a Baraka a járvány következményeként

Tulajdonosai nehéz szívvel hozták meg az egyetlen logikus döntést: bezárják imádott éttermüket, helyette hamarosan kézműves pékséget nyitnak.

Végleg bezár a budapesti Baraka étterem, amely éveken át Magyarország csúcséttermei között szerepelt. Bár Michelin-csillagot sosem kapott - azonban a hazai és külföldi gasztroszakértők egyöntetű véleménye szerint több éve megérdemelte volna, azonban a Michelin-csapat rangos ajánlását bezsebelte.

A Vörösmarty térhez közeli csúcsgasztronómiai vendéglátóhely elsősorban a külföldről érkezett, gourmet különlegességekre érzékeny vendégkört szólította meg. És mivel a magyar fővárosból most, a pandémia okán, épp a külföldi vendégek hiányoznak még bizonytalan ideig - ez megpecsételte a David és Leora Seboek által indított és működtetett topgasztróhely sorsát.

A márciusi étterembezárások idején még ezzel az optimista üzenettel búcsúzott Facebook-oldalán (akkor még átmenetileg) a Baraka:

“Tartsunk ki együtt… Let’s get through this together…
Levághatod az összes virágot, de a tavasz eljövetelét semmi sem állíthatja meg. Amint a körülmények engedik, az új tavaszi menünkkel nyitjuk újra a Barakát.”

A Baraka éveken keresztül Magyarország egyik csúcséttermének számított, legutóbb a 29. helyen szerepelt a top 100 hazai étterem listáján, írja a Dining Guide.

 

 

 

 

Forrás: Dining Guide / Turizmus Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.