Hargita megye egészére kiterjed a fogyasztóvédelem május végéig tartó akciója, melynek során panziókat, éttermeket ellenőriznek a felügyelők. A szükséges engedélyek mellett vizsgálják a szálláshelyek szolgáltatásainak minőségét, besorolásuk szerinti felszereltségét, az éttermek esetében az élelmiszerek eredetét, tárolását, szavatossági idejét. „A panziók, vendéglők mindenikének fontos, hogy megfelelő szolgáltatásban részesítsék vendégeiket, az ellenőrzésekkel az esetleges hiányosságokra kívánunk rávilágítani. Ezek kiegészítésére időt adunk a cégvezetőknek” – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Kolcsár Béla, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója. Elmondta: az ellenőrzés időszerűségét a csíksomlyói búcsú közeledte adja, ilyenkor zarándokok százezreit fogadják a megye vendéglátó egységei, erre pedig kellőképpen fel kell készülni. Közölte továbbá, hogy a pünkösdi búcsú helyszínén ellenőrzésekre számíthatnak az árusok is, a megye területén működő, cukrászkészítményeket, illetve a fagylaltot forgalmazó cégek ellenőrzése pedig május végéig tart. (forrás: Székelyhon.ro)
Erdélyben is ellenőriz a fogyasztóvédelem
Vendéglátó egységek ellenőrzését rendelte el a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. A hónap végéig tartó akció célja: a pünkösdi búcsúra érkező zarándokok fogadása előtt kiküszöbölni a szálláshelyek, éttermek esetleges hiányosságait - írja a Székelyhon.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra
Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával
Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?
A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei
Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?
A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között
A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó
A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda
Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően
Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül
Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.